A foci-Eb miatt puhul a járványszabályozás: külföldi drukkerektől elég a negatív teszt is

Belpol

Míg a magyar látogatók csak védettségi igazolvánnyal mehetnek meccsre, a turistákkal nem ilyen szigorú a kormány.

Péntek este, a távirati iroda cikkéből derült ki, hogy a kormány ismért csavar egyet az amúgy is zűrzavaros járványügyi szabályozáson. Az MTI beharangozta, a Magyar Közlönyben pedig már meg is jelent az új kormányrendelet, mely szerint a magyarországi Eb-re érkező külföldi vendégek egy darab,72 órán belül készített negatív PCR-teszt birtokában mehetnek meccsre.

A magyar állampolgároktól ugyanakkor továbbra is a hónapok alatt elkészülő védettségi igazolvány felmutatását várják el, amit legalább egy oltás felvétele vagy a covid-fertőzésből történő gyógyulás után kaphatunk meg. A rendelet –felülírva a korábbi korlátozásokat – emellett megengedi, hogy a meccsek szünetében vagy a mérkőzések előtt zenés előadást, lemezbemutatót tartsanak.

Mint a közlönyszámból kiderül, a külföldi drukkerek meccsjegye afféle igazolványként is érvényes lesz: a jegyet felmutató vendéget védett személyként kell kezelni, aki megszállhat hotelekben, beülhet a vendéglátóhelyek zárt belső tereibe is.

A turistákat előnyt biztosító szabályozás valószínűleg a védettségi igazolványok körüli káosszal magyarázható: államonként eltér, hogy hol milyen igazolványt fogadnak el a beutazóktól, Magyarország pedig csak azon néhány ország ország dokumentumait tartja legitimnek, melykkel eddig kétoldalú megállapodást kötött. Drukkerek azonban jó eséllyel nem (csak) Bahreinből vagy Mongóliából érkeznek, így az igazolvány- mizérián túl kellett lépni az Eb érdekében.

A döntés több szempontból is problémás, túl azon, hogy egyenlőtlen elvárásokat támaszt a hazai és külföldi szurkolókkal szemben: a PCR-teszt a koronavírus-fertőzés kezdeti stádiumában nem feltétlenül mutatja ki a korokozót, tehát  tünetmentes beteg is beülhet a nézők közé. Ráadásul, itthon is megjelent az indiai vírusmutáns – a mérkőzésre érkező tömegek pedig még nagyobb számban hozhatják magukkal ezt a Covid-típust. Főként ha igatolt oltás nélkül, egy teszt birtokában érkeznek Magyarországra.

(Címlapképünk illusztráció, a fotó egri iskolai dolgozók Covid-tesztelését mutatja be.)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.