A főváros saját hatáskörben dönthet a Lánchíd használatáról

  • narancs.hu
  • 2020. január 10.

Belpol

Karácsony Gergely a budapestieket és a miniszterelnököt is megkérdezné, hogy gyaloghíddá alakítsák-e Lánchidat.

Karácsony Gergely a budapestieket és a miniszterelnököt is megkérdezné arról, hogy gyaloghíddá alakítsák-e Lánchidat – írta Facebook oldalán a főpolgármester. Karácsony szerint a híd felújítása halaszthatatlan, a pénz viszont kevés a célra. Orbán Viktor közlése szerint viszont nem lesz több pénz, csak akkora forrást biztosítanak a projekthez, amennyit Tarlós István főpolgármestersége idején adott volna a kormány.

Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes az ATV-nek nyilatkozva azt mondta: egyelőre vizsgálják a Lánchíd helyzetét. Úgy látja, "alapvetően át kell gondolni a Lánchíd jelenlegi helyzetét, és a Lánchídnak a budapestiek életében betöltött szerepét. Mindenképpen abban gondolkodunk, hogy a hidat nem önmagában nézzük, hanem az egész budapesti történelmi belvárost egy egységben kell kezelni.”

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke szerint a Lánchíd lezárását közlekedési káosz nélkül meg lehetne oldani, hiszen korábban a Margit híd évekig tartó lezárásához is alkalmazkodott a főváros, a Lánchíd ráadásul sokkal kisebb forgalmú átkelő.

Dorner Lajos azt mondta: „A Lánchíd a Szabadság-híddal együtt a legkisebb forgalmú átkelő, az autóbuszjáratok kapcsán a BKK-nak van alternatív útvonala, ilyenkor a 16-os buszt az Erzsébet-hídon át járatják, tehát van erre megoldás."

A Miniszterelnökség úgy nyilatkozott, "a híd igénybevételi és használati módjának meghatározása a fővárosi önkormányzat kizárólagos hatásköre".

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.