A Fővárosi Önkormányzat és a BKK is csatlakozik az Amnesty bérkiegyenlítő kampányához

  • narancs.hu
  • 2020. március 6.

Belpol

Egy évük van arra, hogy nyilvánosságra hozzák, mekkora különbség van a férfi és a női munkavállalók bére között.

Nőnap alkalmából több magyarországi munkaadó vállalja, hogy a következő nőnapig, vagyis 2021. március 8-ig nyilvánosságra hozza azt, mekkora bérkülönbség van a férfi és a női munkavállalói között, írja a 444.

A kampányt, mely az "Egy Lépéssel Közelebb" címet viseli és az Amnesty International Magyarország indította és az a céljuk, hogy minél nagyobb legyen az átláthatóság a bérek tekintetében, a nemek közötti különbségeket illetően. A szervezet szerint ugyanis ez lehetne az első lépés ahhoz, hogy az egyenlő díjazás megvalósulhasson a munkahelyeken.

A kezdeményezéshez csatlakozott többek között a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a Fővárosi Önkormányzat, és az II., IV., VI., XIV. kerület. A magánszférából pedig olyan cégek, mint a SPAR, az IKEA vagy a Netpincér.

A Központi Statisztikai Hivatal 2019 első felére vonatkozó adatai alapján a férfiaknak átlagosan havi bruttó 68 ezer forinttal volt több a bruttó keresete, mint a nőké.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.