A francia miniszter bírálta az Orbán-kormányt. Szijjártó válasza: a franciák egy szakadékba rohannak

  • narancs.hu
  • 2018. október 8.

Belpol

Furcsa logika a NER-ben. 

A kormány egy lépést sem hátrál, minden erejével védi Magyarország biztonságát – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-vel, reagálva a francia kormány európai ügyekért felelős miniszterének nyilatkozatára.

Nathalie Loiseau a L'Obs magazinnak adott interjújában azt mondta, történelmi harcot kell vívni a magyar kormány ellen, Magyarország ugyanis rossz úton halad és meg kell állítani az európai radikálisokat. Szerinte Magyarországon veszélyben van a jogállamiság: problémás a sajtópluralizmus kormányzati redukálása és fenyegetett helyzetben van a bírói rendszer is.

Szijjártó Péter közleményében azt írta, a francia kormány minisztere nyíltan lenézi és támadja Magyarországot. A francia politikus meg akarja mondani a magyar embereknek, hogy hogyan kell élniük, nem hajlandó elfogadni, hogy a magyarok demokratikus választáson egymás után harmadszor szavaztak nagy többséggel Orbán Viktor és kormánya mellett – tette hozzá.

false

 

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A külügyminiszter szerint a bevándorláspárti francia miniszter progresszívnek, haladónak nevezi saját magukat, a magyarokat pedig nyilvánvalóan lemaradónak tartja. Úgy tűnik, a francia kormány meghaladottnak gondol olyan értékeket, mint a biztonság, a határvédelem, a keresztény kultúra, a magyarok azonban ragaszkodnak ezekhez, és nem szeretnének beleszáguldani egy szakadékba, amelybe az úgynevezett haladók rohannak igen nagy sebességgel" – fogalmazott Szijjártó.

Szerinte történelmi harc zajlik, a magyar kormány azonban felveszi a kesztyűt, és egy lépést sem hátrál a harcban, minden erejével megvédi Magyarország biztonságát akkor is, ha túlerővel találja szembe magát, Magyarország ugyanis nem Franciaország gyarmata.

A csatát az európai emberek fogják eldönteni a jövő évi európai parlamenti választáson – jegyezte meg a miniszter.

(via MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.