Megszűnik a művészettörténet oktatása az iskolákban

Még véletlenül se

Belpol

Változik a tanrend, eltörlik a művészettörténetet szeptembertől. A Belügyminisztériumban a szakma megkérdezése nélkül döntöttek az alaptanterv módosításáról, és a tiltakozók sem bizakodnak a felülvizsgálatban.

Azt a két-három tucatnyi pedagógust és szimpatizánst, akik tiltakozásul kiálltak a Szépművészeti Múzeum elé, bámész járó­kelők, demonstrálók, újságírók és tévések, semmit nem értő turisták fotózzák – és egy rendőr. Háttérben a nagy sikerű Renoir-kiállítás molinói. A derék jagellót meg is kérdezi valaki: „Saját magának fényképez, vagy hivatalos?” „Hivatalosan saját” – felel a rendőr nevetve.

Karácsony előtt pár nappal a Belügyminisztérium szűkszavú közleményben tudatta az iskolákkal, hogy a 2024 őszétől kezdődő tanévben már a választható tárgyak között sem szerepel a művészettörténet, így abból érettségizni gimnáziumban és szakgimnáziumban sem lehetséges. Egyházi és alapítványi fenntartású gimnáziumokban oktatni még lehet a tárgyat, érettségi vizsgára azonban ott sincs lehetőség. A döntéshozók indoklása szerint a művészettörténet anyagát beolvasztják a vizuális kultúra elnevezésű tantárgyba, amelyet a kilencedik és tizedik osztályokban heti 45 percben oktatnak. A 2020-tól hatályos NAT-tal összhangban ugyanakkor kivezetik a tantervből a film- és médiaismeret oktatását is. A Magyar Tudományos Akadémia vonatkozó testülete, a Művészettörténeti Tudományos Bizottság közleményben tiltakozott a lépés ellen: „Elfogadhatatlannak, átgondolatlannak, rövid és hosszú távon egyaránt rendkívül ártalmasnak tartjuk a döntést, amely a képző-, ipar- és építőművészet több ezer éves múltjáról és kortárs alkotásairól úgy véli, hogy az nem szerves része az általános műveltségnek.”

Ha lenne, aki lobbizik

A két ünnep között, december 30-án kisebb tüntetés is szerveződött a Szépművészeti Múzeum előtt. A kemény mag január 7-én ismét megjelent a Hősök terénél, a népszerű és forgalmas Renoir-kiállítás bejáratánál. Azért ott, hogy a Szépművészeti Múzeum igazgatója is észrevegye a problémát.

„Ez a döntés a magyar kultúra semmibevételét jelenti, nem átgondolt, és ami még nagyobb baj, nem egyeztetett” – fogalmaz Tóth „Yoka” Zsolt, a Budapesti Metropolitan Egyetem óraadó docense, aki a Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban is tanít. Az egyik táblájára az van írva: „Hogyan legyünk könnyen, gyorsan hülyék?” S mielőtt feleszmélnék, nekikezd az én művelésemnek is: a Kisképzőt, ahol tanít, Mária Terézia idejében, 1778-ban alapították, és ha körbenézünk, az intézményben tanuló „oskolanövendékek” nélkül nem lenne ilyen sem az Andrássy út, sem a tágabb Budapest. Még a Lendvay utcai sarokvilla sem állna a művészettörténeti alapok nélkül. „Most még érdeklődnek a diákok, de mi lesz húsz év múlva? Ki fogja tudni, hogy milyen oszlopfői vannak a Szépművészeti Múzeumnak?” – kérdezi, s miközben én ingadozom, szerencsére gyorsan kisegít a válasszal: korinthoszi. A jelen lévő pedagógusok között mindenesetre előkerülnek a rémtörténetek: az osztályról, amelynek tagjai egybehangzóan Michelangelót szavazták meg a Mona Lisa festőjének, és a diákról, aki a barokk korszakához társította Ferenc Józsefet. De hiszen akkor a történelemórával van baj! Hát, azzal is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.