A gonosz bábu

Békemisszió, a rezsicsökkentés és a magyar emberek védelme, siker siker hátán: Magyarország miniszterelnöke minden szépet és jót elmondott magáról az ukrajnai háború kapcsán, de cselekedetei, mint eddig annyiszor, most is szöges ellentétben állnak önmaga és kiterjedt sajtóbirodalma közléseivel. Csakhogy most minden eddiginél nagyobb a tétje kártéteményeinek.

Hogy Orbán Viktor mennyire eltévedt már az elején, azt jól mutatják a nyilatkozatai. Február elejei moszkvai látogatását például „békemissziónak” nevezte, s bár elmondása szerint Putyin elnökkel a legtöbbet az ukrán konfliktusról beszélgetett, itthoni beszámolóiban a „tárgyaláson” elért más „sikereivel” foglalkozott a legtöbbet. Az idézőjelek használata ezúttal különösen indokolt, mert az ötórás megbeszélésnek valójában semmilyen dokumentált (például megállapodásban is realizált) eredménye nem volt – valamennyi „további tárgyalásokat” igényel. Még az általa legfontosabbnak ítélt gázimportbővítés is, amelyben Orbán akkori megfogalmazása szerint „a külügyminiszternek még futnia kell egy kört”.

A rezsicsökkentés biztosítása a magyar családoknak – megszólalásai tükrében ezt tartotta Orbán moszkvai útja fő hozadékának. Az ukrán helyzet annyiban került elő, hogy a miniszterelnök a bevett koreográfia szerint európai jelentőségű politikussá fújta fel magát a saját értékelésében, amikor megint a „magyar modellről” osztotta az észt. E modell lényege abban állna, hogy lehet és kell uniós és NATO-tagországként szívélyes kapcsolatokat ápolni Oroszországgal. S megint csak a saját értékelése szerint „egyre többen” látják be az EU-ban, hogy az általa járt út a követendő, lám, „egymásnak adják a kilincset” a Moszkvába látogató nyugati politikusok. (Ezzel a Putyin–Macron-találkozóra utalhatott, illetve Scholz moszkvai útjára.) Vakságát mi sem bizonyítja jobban, mint azok a – nemcsak utólag, a háborús események ismeretében, hanem már akkor, az elhangzás pillanatában is – nevetséges tirádák, amelyek szerint Magyarországnak „jégtörő szerepe” lehet az orosz–ukrán konfliktus kezelésében, mégpedig azért, mert „az országnak tekintélye van, a magyar érdekek jelen vannak a világban”, hiszen Magyarország vonzó célpontja az egymás sarkát taposó, itt befektetni kívánó üzletembereknek. Márpedig, görgetjük tovább az orbáni gondolatmenetet, saját nemzeti tőkéseinek a véleményét egyetlen kormány sem hagyhatja figyelmen kívül, azaz ha ők szeretik Magyarországot, vagyis Orbán Viktort, akkor előbb-utóbb a kormányuk is szeretni fogja. De legalábbis tisztelni! Fölnézni rá!