A gyülekezési tilalom miatt Alkotmánybírósághoz fordul a Momentum

  • narancs.hu
  • 2021. május 7.

Belpol

177 napja tilos tüntetni, pedig bőven lett volna miért.

A Momentum a Facebook-oldalán jelentette be, hogy alkotmánybírósági panaszt nyújtanak be a gyülekezési jog korlátozása ellen.

A sajtótájékoztatón elmondták, hogy nemcsak alapjogsértőnek tartják a gyülekezési jog korlátozását, hanem abszurdnak is: amíg ugyanis teltházas EB-meccseket lehet tartani, két ember nem állhat ki közösen az utcára politikai véleményt nyilvánítani.

Fekete-Győr András hangsúlyozta, hogy mindeközben tőlünk nyugatra lehet tüntetni, gyülekezni, politikai véleményt nyilvánítani akkor, ha a járványügyi intézkedéseket a demonstráló polgárok betartják.

177 napja, fél éve vette el a fideszes parlamenti többség tízmillió magyar ember gyülekezési jogát, ezért mi az Alkotmánybírósághoz fordulunk és alkotmányjogi panasszal élünk.

A Momentum emellett kihangsúlyozta azt is, hogy szerintükn nem véletlen, hogy a kormány továbbra is korlátozza a gyülekezési jogot, a közvagyon kiszervezése alapítványokba, a Fudan Egyetem ügye és a félresikerült járványkezelés is tömegtüntetéseket váltott volna ki – ha lett volna rá lehetőség.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.