„A hazaárulózás sért-e emberi méltóságot?”

Ésik Sándor ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa főszerkesztője

A Fidesz a Btk. módosítására készül: a sajtóban, a közélet megvitatása során elkövetett rágalmazás és becsületsértés ezentúl nem lehet büntetőeljárás tárgya, az ilyen cselekmények sértettjei immár csak polgári pert indíthatnak. Továbbroncsolja-e ez a változás a közbeszédet, vagy a szólásszabadság kapott némi jogi támasztékot? Interjúalanyunk bőséges tárgyalótermi tapasztalatai alapján mérlegeli a lehetséges következményeket.

Magyar Narancs: Az ellenzék egy része most azt mondja, hogy a büntető törvénykönyv módosítása után legálisan lehet majd rágalmazni. Jogvédő szervezetek viszont üdvözlik a változást, nemkülönben a sajtószabadság hívei. A Narancsnak is volt néhány abszurd büntetőügye, szóval mi is inkább örülünk.

Ésik Sándor: Induljunk el korábbról. A 90-es évek elején a Btk. még ismerte a rágalmazásnak azt a minősített esetét, amely szerint súlyosabb büntetést kap az, aki hivatalos személyt rágalmaz. Ez a törvényhely – ami gyakorlatilag a felségsértés egyik maradványa volt – a Sólyom László elnökölte Alkotmánybíróság elé került, amely ezt a határozatában megfordította, és a korszerű trendekkel összhangban kimondta, hogy a közhatalmat gyakorlónak többet kell tűrni egy magányszemélynél. Ha magánemberről azt írja az újság, hogy egy gazfickó, őt meg kell védeni, annak viszont, aki maga választotta a közszereplést, ezt el kell tűrnie. Ez az 1994-es AB-határozat még csak „a közhatalom gyakorlói” kifejezést használta, azóta ítéletek sokaságával alakult ki a közszereplő fogalma, aki akár egy közös képviselő is lehet. Ő ugyanis a saját lépcsőházában közszereplő. Egyszer az egyik közös képviselőről ki is írta valaki a lépcsőházban, hogy tolvaj, az illető pereskedett, a bíróság pedig széttárta a karját, és elutasította a keresetet, mondván, abban a közösségben a közös képviselő közszereplő. Ők nem veszik a vállukra azt a terhet, hogy bármikor jogi ügy legyen ilyenből.

MN: Tegyünk egy kis rendet a fogalmak között. Miben különbözik a polgári peres és a büntetőjogi eljárás a rágalmazásos ügyekben? Van-e különbség a bizonyítási teher, a büntethetőségi küszöb, a büntetések tekintetében? És lehet-e igaz tényállítással valakinek megsérteni a jó hírnevét vagy csorbítani a becsületét?

ÉS: Az ember becsülete kétféleképpen csorbulhat. Vagy úgy, hogy valótlan tényt állítanak róla, vagy úgy, hogy a becsületét sértő, durva, megalázó véleményt mondanak róla. A valótlan tényállítással a Btk. szerinti rágalmazás tényállását, a becsület csorbítására alkalmas kifejezéssel becsületsértést lehet elkövetni. A becsületsértéshez az is kell, hogy a becsmérlő vélemény nagy nyilvánosság előtt vagy a sértett szakmájával, közmegbízatásával kapcsolatban hangozzék el. Ezek a személyiségvédelem büntetőjogi eszközei. Akár tényállítással, akár véleménnyel sértették valakinek a becsületét, fordulhat polgári bírósághoz is, amely megtilthatja a további jogsértést, bocsánatkérésre kötelezhet, és sérelemdíjat is megállapíthat. Van olyan is, hogy mindkét eljárást megindítják, ilyenkor rendszerint a polgári eljárást a büntetőügy befejeződéséig felfüggesztik. Az a kérdés itt, hogy a közéleti kommunikáció ilyen kilengéseit mennyire kell a jog eszközeivel korlátozni. Több jogvédő szervezet szerint a polgári jogi védelem elegendő, és egyáltalán nem kéne ott lenni a büntetőjogi eszközöknek. Ez a vita régóta húzódik, a trend azt mutatja, szűkül azoknak az eseteknek a köre, amikor a bíróság büntetőjogi eszközökkel csapna oda újságíróknak. Ebből eléggé kivonult a bíróság.

MN: Mit gondol, miért vonja most ki a Fidesz a rágalmazást a büntetőjog hatálya alól?

ÉS: Ezt csak találgatni lehet. De teljesen nem is vonják ki, csak akkor, ha az adott állítás „nem irányul a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására”. Ez a módosítás beleillik a trendbe, de rossz, mert gumiszabályt csinál. Mi az, hogy egy állítás valakinek „tagadja” az emberi méltóságát? Senki nem tud rá egzakt definíciót adni, hiszen a politikai lejáratás mindenképp sérti valaki méltóságát. Ott fog állni a bíróság, hogy valami alapjában véve nem lenne büntetendő, hiszen az újság írta meg, ahol a közéletet vitatják meg, és ennek a hevében hazaárulóztak le valakit mondjuk – de a hazaárulózás vajon sért-e emberi méltóságot? Vagy a jogalkotó szerint hazaárulózni lehet, de buzizni már nem? Ennek a megállapítása a bíróságok nyakába szakad majd, a bírói gyakorlat során kell kitalálni, hogy mit kezdjenek ezzel a szabállyal.