Maróth Gáspár a Rheinmetallnál

Az asztal két végén

Belpol

Novemberben még államtitkárként tárgyalt a Rheinmetall-lal, áprilistól már a vállalat kelet-európai részlegét koordinálja Maróth Gáspár. Első, sőt második blikkre is összeférhetetlennek tűnik ilyen rövid időn belül az egyik oldalról átmenni a másikra, de eddig is láttunk meredek dolgokat a hazai védelempolitikában.

Maróth Gáspár 2018 és 2022 között a Miniszterelnöki Kormányiroda fejlesztésekért felelős kormánybiztosa volt, az előző ciklus nagy volumenű honvédelmi fejlesztései a nevéhez fűződnek. Az ötödik Orbán-kormányban átkerült a Honvédelmi Minisztériumhoz (HM) államtitkári pozícióba. Néhány hónappal a kormányból való kiválása előtt még arról nyilatkozott a Portfoliónak, hogy amikor „2016-ban elkezdtük a haderőfejlesztést, már látszott, hogy egy teljesen új gondolati struktúrára kell ezt felépíteni. (…) A magyar kormány stratégiája az volt, hogy először szigetekben létrehozta az új think-tankeket, amelyek a honvédelmi és haderőfejlesztés víziójáért, stratégiamegalkotásáért feleltek. Most elérkezett az idő, hogy ismét a Honvédelmi Minisztériumba integráljunk mindent, és magát a minisztériumot is a honvédelmi és haderőfejlesztési programhoz igazítsuk”. Maróth Gáspár arról is beszélt, hogy Magyarország már idén eléri a NATO által elvárt 2 százalékos GDP-arányos védelmi költségvetést, mely összeg számottevő része a haderőfejlesztésre megy el.

Nagy ívű terveiből arra lehetett következtetni, hogy hosszú távra tervezett, ezért sokakat meglepett a tavaly őszi menesztése (vele együtt helyettesét, Fekete Szilviát is elküldték). Néhány napig arról szóltak a hírek, hogy minden bizonnyal a Miniszterelnök Katonai Irodájának vezetőjeként folytatja karrierjét, de ezt az értesülést gyorsan cáfolta a kormány. Ezért sokan úgy vélik ma is, hogy valamiféle konfliktus állhat a menesztése mögött, bár ezt a lehetőséget Gulyás Gergely cáfolta novemberben. „Egyszerűen értékelték az elmúlt fél évet, és a miniszter úr arra jutott, hogy a közös munka nem kellően hatékony ahhoz, hogy ez továbbra is ebben a formában fennmaradjon” – indokolt akkor a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Néhány hónappal később a védelmi beszerzésekért felelős korábbi alapember váratlan helyen bukkant fel: a német hadiipari óriásvállalat, Magyarország egyik legfontosabb partnere, a német Rheinmetall AG kelet-európai koordinációs vezetője lett idén áprilisban. A kiadott közlemény szerint a cég biztos abban, hogy „Maróth Gáspár nagy tapasztalatára és szakértelmére támaszkodva, az ő koordinációja mellett kelet-európai céljaink előremozdulnak”.

Egy érdekes ügy

Januárban a Direkt36 foglalkozott a magyar fegyverkezéssel, Maróth szerepére is kitérve. A cégnyilvántartási adatok szerint Maróthnak korábban kilenc cégben volt érdekeltsége, főleg egészségügyi eszközöket forgalmazókban. Az első Fidesz-kormány idején Orbán Viktor személyes tanácsadója volt, 2000–2001-ben a Nemzeti Egészségügyi Tanács titkáraként, majd 2001 és 2003 között az Országos Népegészségügyi Program vezetőjeként dolgozott. Az egészségügyi eszközök beszállításával foglalkozó VMD Zrt.-nél is töltött be pozíciót; a céget a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2016-ban vizsgálta egy egészségügyi eszközbeszerzés miatt, többek között kartellezéssel is meggyanúsították, ám mint kiderült, a bonyolult ügyhöz Maróth cégének nem volt köze.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Kaland a Botondok házában

Amikor megláttuk szegény doktor Szabót Szentkirályi Alexandra csomagtartójába gyömöszölve, kifacsart végtagokkal, az első reakciónk, mint minden rendes embernek, a segíteni akarás volt. Szabadítsuk ki doktor Szabót menten! – buzgott fel mindannyiónkban a tettvágy. Igen ám, de hogyan?

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Az új Közel-Kelet

A Hamász és a Hezbollah után Izrael utolsó nagy ellenfelét is katonai eszközökkel kényszerítené térdre. Az iráni nukleáris ambíciók jövőjén túl immár a teheráni rendszer fennmaradása is kérdéses.