A HÖOK idén is kéri a nyelvvizsga elengedését a diplomázóknak

  • narancs.hu
  • 2021. május 19.

Belpol

A szervezet becslése szerint akár 25 ezer diploma is bennragadhat a nyelvvizsga hiánya miatt.

Idén is adjanak nyelvvizsga-amnesztiát a végzős egyetemistáknak és főiskolásoknak – ezt javasolja az innovációs minisztériumnak a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). 

Az eduline.hu-nak nyilatkozó szervezet becslése szerint akár 25 ezer diploma is bennragadhat a nyelvvizsga hiánya miatt. A HOÖK szerint a bizonyítványok megszerzése azért volt nehezített, mert márciusban a nyelviskolák és a nyelvvizsgaközpontok is bezártak, sokáig csak online órákat és vizsgákat tarthattak.

Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke elmondta, hogy az áprilisban készített intézményi felmérésük szerint

a végzősök körülbelül 35 százalékának nincsen középfokú nyelvvizsgája.

 Hozzáteszik, hogy az online vizsgák nem jelentettek minden esetben megoldást, ugyanis több, szakmai nyelvvizsgát szervező központnak nincs online akkreditációja.

A HÖOK szerint ráadásul a nyelvvizsgahiány épp a nemzetstratégiailag kiemelt ágazatokban tanulókat érinti legjobban:

„A agrárképzéseken tanulók (ideértve az állatorvosokat is) 53 százalékának nincs nyelvvizsgája, a pedagógusképzésen tanulók 43 százaléka nem szerzett még bizonyítványt, és míg egyben az orvostanhallgatók és az egészségügyi szakon tanulók 40%-ának nincs nyelvvizsgája. "

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium legutóbb februárban nyilatkozott arról, hogy idén nem számolnak újabb nyelvvizsga-amnesztiával, arról azonban még nincs információ, változott-e azóta az álláspontjuk. Mindenesetre a HÖOK továbbra is azt javasolja, hogy idén is tekintsenek el a diplomázók nyelvvizsga-követelményétől. A nyelvvizsga hiánya nemcsak a diplomák kiadásában jétszik szerepet, ugyanis ha valakinek nem sikerült a járványhelyzet miatt online vagy más módon vizsgát tennie, az nagy valószínűséggel a további tanulmányait sem tudja elindítani, hiszen a mesterszakokra való jelentkezéshez is szükségesek a nyelvviszga jelentette pluszpontok.

Tavaly a nyelvvizsgamentesség miatt egyébként közel 110 ezer diplomát állítottak ki, hiszen akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatták oklevelüket.

 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.