Interjú Király Júliával

"A jegybankárok mindennapi ethoszán is múlik"

  • Gaal Ilona
  • 2013.04.08 11:50

Belpol

Lemondott Király Júlia, az MNB alelnöke. Királyt Simor elnöksége idején nevezték ki, mandátuma július elején járt volna le. A jegybank alelnökeként utolsó interjúját lapunknak adta.

„A döntésnek legkevésbé a csütörtöki monetáris tanácsüléshez van köze (ekkor bólintott rá a Növekedési Hitel Programra a testület), azt gondoltam, hogy egy hónapot adok Matolcsy Györgynek” – mondta Király Júlia a portfolio.hu tudósítása szerint azon a szűkkörű sajtóreggelin, amelyen bejelentette, hogy lemond a Magyar Nemzeti Bank alelnöki tisztéről. Király Júliának július 3-án járt volna le a mandátuma, utolsóként a Simor-éra kinevezettjei közül. (Simor András jegybankelnök március elején távozott, Karvalits Ferenc alelnök szerződése március 27-én járt le.)

„Az elmúlt egy hónapban, megítélésem szerint, a Matolcsy György által vezetett jegybankban olyan döntések születtek, melyek nem csak a Magyar Nemzeti Banknak, de hosszabb távon a magyar gazdaságnak is súlyos károkat okozhatnak. Véleményem szerint a jegybank új vezetése megfelelő szakmai tapasztalatok hiányában nem képes a jegybank elismerten felkészült stábjának irányítására, nem mindig tudja helyesen megítélni, hogy egyes piaci események milyen gazdasági tényezők hatására és miért következnek be. A kialakított új irányítási rend veszélyeztetheti a Magyar Nemzeti Bank hosszú évek alatt megszerzett hazai és nemzetközi presztízsét." – írta Király abban a levélben, amelyet Áder János köztársasági elnöknek küldött.

Jegybankárként utolsó interjúját lapunknak adta két héttel ezelőtt. Az MNB új irányítási rendjéről, a stáb átalakításáról lásd keretes írásunkat.

Király Júliának jelenleg Matolcsy György a felettese. Ezért arról beszélgettünk vele, hogy mi a jegybank szerepe, és hogy mit olvas mostanában. De előtte megmutatta az épületet.

Magyar Narancs: Itt végezték ki Batthyány Lajost, ezen a helyen, ugye?

 


Fotó: Müller

Király Júlia: Igen, ez is a hely szelleméhez tartozik. Ezen a területen ugyanis a 19. században a hírhedt Újépület állt, börtön és kaszárnya, ahova az 1848-as forradalom és szabadságharc bukása után tömegével zárták a lázadókat. Aztán a századfordulón a főváros úgy döntött, hogy az épületet lebontja, a helyét felparcellázza. A kiegyezés után, amikor az ország virágzásnak indult, bankok vették meg a parcellákat. Bankok, amelyek Széchenyi szellemében jöttek létre, és amelyek hamar az új gazdaság motorjaivá váltak. Így került a szomszédba az Első Pesti Takarékpénztár, így épült szemben a Tőzsdepalota, ezt a parcellát pedig az Osztrák-Magyar Bank, a Monarchia közös jegybankja vette meg.

 

MN: A jegybank a Monarchiában hogyan viszonyult a kormányhoz?

KJ: A közös bank elődjének tekinthető osztrák nemzeti bankról szóló törvényekben nyomon lehet követni, hogyan biztosították a jegybank függetlenségét. Már a 19. században is tudták, hogy a pénz értékállósága érdekében a mindenkori kormánytól függetlennek kell lennie a nemzeti banknak. Figyelem! Nem a gazdaságtól, aminek a stabilitásáért felelős, hanem a mindenkor rövid távú érdekek által vezérelt kormányoktól független egy nemzeti bank.

MN: És maga az épület? Mikor és hogyan épült?

KJ: 1900 nyarán pályázatot írtak ki egy, a nemzet gazdagságát és stabilitását kifejező épületre, teljesen szabályos közbeszerzéssel. Nyolc osztrák, nyolc magyar tervező pályázott. Második lett Lechner Ödön (aki végül az egyik legszebb szecessziós épületet, a szomszédos Takarékpénztárat építette meg), a befutó pedig Alpár Ignác volt, egy többgenerációs építészcsalád, a Schökl család sarja, aki akkoriban az egyik legsikeresebb pesti építészirodát vezette. ' kapott megbízást, és ebben a historizáló, némileg eklektikus stílusban ő is építette fel, és lett ez az épület Budapest egyik legszebb "palotája", ahol Róth Miksa üvegablakai vagy Bródy János dédapjának, Maróti Gézának a belső épületszobrászati műremekei láthatók.

MN: Közben felértünk a lépcsőn, itt rögtön balra egy tábla: Popovics terem. Ki a névadó?

KJ: Popovics Sándor. Az Osztrák-Magyar Bank idején ő volt a magyar igazgató. Most lépünk be a szobámba: ez volt abban az időben az ő szobája. Ennek a szobának a szelleme kötelez. Ebben a szobában a pénzügyeket mélyen értő, a magyar gazdaság iránt elkötelezett, máig tisztelt jegybankelnök ült valaha. Popovicsról nemcsak termet, hanem díjat is elneveztek, amit azok a nem MNB-s közgazdászok kaphatnak, akik a közgazdaságtan területén sokat tettek a szakmai diskurzus emeléséért.

MN: A szimmetrikus elrendezésű épület másik oldalán ültek az osztrákok?

KJ: Igen, ott az osztrák igazgató ült. Szakmailag és elkötelezettségében szintén megkérdőjelezhetetlen volt, az osztrák és a magyar igazgató kiválóan együttműködött.

MN: Ott most ki ül?

KJ: Az elnök. Az önálló jegybank létrejötte óta annak mindenkori elnöke ül abban a szobában. A Monarchia széthullása és a trianoni békeszerződés után Popovics Sándor a megalakult új MNB-nek is az elnöke lett. 1924-ben jött létre a független Magyar Nemzeti Bank, többek között azért, mert a stabilizációt lehetővé tevő népszövetségi kölcsönnek ez volt az egyik feltétele. Lassan száz éve önálló a magyar jegybank, lassan száz éve, hogy a jegybank működését meghatározza a jegybanki ethosz: ami egyrészt jelenti a szakma tiszteletét, másrészt a jegybankhoz való hűséget. Itt, a Popovics teremben bal oldalon az első elnök, Popovics Sándor arcképét láthatja, a jobb oldalon a harmadikét, Baranyai Lipótét. ' is nagy tudású, felkészült pénzügyér volt, még a Magyar Tudományos Akadémia is soraiba választotta. 1938-tól 1943-ig volt elnök, akkor lemondott, emigrált. A második elnök képe hiányzik. Nem véletlenül. Ha az valaha bekerül ebbe a házba, akkor a Magyar Nemzeti Bank örökre meghalt. Pedig a második elnök is kiváló pénzügyér volt, felkészült szakember: Imrédy Bélának hívták. Ordas eszmék rabja lett, nevére a fegyverkezési program kidolgozójaként és a zsidótörvények beterjesztőjeként emlékszünk. És emlékezni kell.

MN: A jegybank ekkor és ez után is ugyanabban a szellemben működött?

KJ: Nem. Baranyai Lipót távozását követően sűrűn váltották egymást a jegybankelnökök, volt olyan is, aki nyíltan a nyilas párt tagja volt, és a párt érdekeit szolgálta. 1945 után pedig a jegybankot mint egyszerű főosztályt a Pénzügyminisztériumhoz csapták, és az épületet is megalázva, kettévágva az első emeletet egy korcs második emeletet húztak fel - máig emlékeztetve a szocializmus "szakmai elkötelezettségére". 1960-tól kezdve a Nemzeti Bank fokozatosan nyerte vissza önállóságát és függetlenségét, melyet az 1991-es új jegybanktörvény és később annak módosításai biztosítottak végleg.

MN: A mai jegybankok monetáris tanácsának alapvető döntése az úgynevezett alapkamat meghatározása. A mindenkori kamatdöntő ülésekre tágra nyílt szemmel figyelnek a gazdaság szereplői. Ez mennyiben más feladat, mint a korábbi időkben volt?

KJ: A jegybankok mindig is a pénz értékállóságáért, azaz az árstabilitás eléréséért és fenntartásáért feleltek. Ami az idők során változott, az az úgynevezett monetáris keretrendszer, amit nagyon egyszerűen úgy jellemezhetünk, hogy a jegybank inkább "mennyiséggel" vagy inkább "árakkal" üzen. A "mennyiségi" üzenet azt jelenti, hogy a jegybank inkább a gazdaságban található pénzmennyiséget vagy hitelmennyiséget igyekszik a maga módján befolyásolni. A jól működő, modern pénzpiacokhoz jobban illeszkedő "árjelzés" azt jelenti, hogy a jegybank az alapkamat módosításával a bankok betéti, illetve hitelkamatait igyekszik befolyásolni, ami a következő lépésben a gazdasági szereplők megtakarítási, fogyasztási, beruházási döntéseire hat. Ebből - remélem - az is világos, hogy nincs olyan általános bölcsesség, hogy "a kamatnövelés rossz, a kamatcsökkentés jó" vagy "alacsony kamat jó, magas kamat rossz" - mert ez mindig attól függ, hogy éppen milyen állapotban van a gazdaság.

MN: Azt is halljuk sokszor, hogy az MNB inflációs célkövető bank, célja a 3 százalékos infláció elérése és fenntartása. Ezt elég kimondani?

KJ: Ma a világ legtöbb országában a jegybankok az úgynevezett "inflációs célkövetést" alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy az alapkamaton, majd a banki kamatokon, árfolyamokon keresztül a gazdasági szereplőket olyan magatartásra ösztönzik, melynek eredménye az árstabilitás. Az inflációs célkitűzés rendszere nem azt jelenti, hogy mantraszerűen ismételgetem, hogy alacsony inflációt szeretnék, hanem hogy a rendelkezésemre álló eszközöket ennek szolgálatába állítom. Ennek a működésnek alapeleme a jegybank már említett függetlensége és transzparenciája, azaz hogy minden lépését érthetővé, számításait reprodukálhatóvá teszi. Ha egy jegybank megszünteti a közzel való kommunikációt, beszünteti a sajtótájékoztatókat, ha nem tart konferenciákat vagy szakmai fórumokat, akkor megnehezíti, hogy meg lehessen kívülről érteni a döntéseit. Enélkül pedig a jegybank nem tudja elérni, hogy a gazdaság szereplői bízzanak a monetáris politikában. Ez az alapja a jegybanki hitelességnek, ami nélkül nincs modern jegybank. Persze léteznek úgynevezett "nem azonosítható monetáris keretrendszerek", például Fehéroroszországé, ahol a központi bank és a kormány közösen megtervezi, hogy mekkora legyen az infláció és mekkora a gazdasági növekedés, akárcsak a szocializmus évtizedeiben nálunk. Azt nem nevezném inflációs célkitűzésnek, amikor az 1985-ös pártkongresszus kimondta, hogy 5 százaléknál nem lehet több az árnövekedés. Ennek a sajátos "monetáris keretrendszernek" az eredményét jól ismerjük.

MN: Több összefüggésben említette, hogy egyfajta elkötelezettség, egyfajta "jegybankos ethosz" nélkülözhetetlen. Miért?

KJ: Azért, mert a függetlenségnek vannak jogi feltételei és tartalmi elemei. Az, hogy jogilag egy jegybank a kormánytól független legyen, ahogy most is így van, feltétele a tartalmi függetlenségnek, ami viszont a mindenkori jegybankon múlik. A jegybank hitelessége - ami, ismétlem, nem másért, hanem az ország pénzügyi és gazdasági stabilitása miatt fontos - az intézmény hétköznapi működésén, a jegybankárok mindennapi ethoszán is múlik.

MN: A pénzügyi és gazdasági válság, amely 2007-től sújtja a fejlett világot, nem kényszeríti ki, hogy új modellben gondolkodjanak a jegybankok?

KJ: Nem, a rugalmas inflációs célkövetésnek az a modellje, amit az előbb leírtam, a válságban is alkalmas keretnek bizonyult, ami nem jelenti azt, hogy az emberiség nem fog valamikor továbblépni. A mostani válság azonban hangsúlyosan hívta fel a figyelmet valamire, amit tudtunk, de talán nem minden döntésünknél, számításunknál vettünk kellően figyelembe. Ez pedig a pénzügyi közvetítő rendszeren belüli súrlódás, vagyis hogy a bankrendszer csak jelentős veszteségekkel, zökkenőkkel tesz eleget egyik alapvető feladatának, a megtakarítások és hitelek összekapcsolásának. Ilyenkor a piacok, intézmények súrlódásmentesítése érdekében lehet és kell úgynevezett "nem konvencionális" eszközöket alkalmazni. Aki ezt a mechanizmust, a pénzügyi rendszer működését és gazdasági szerepét nem érti, mert nem olvasott se modern mikroökonómiát, se modern makroökonómiát, az sajnálatos módon azt sem tudja, hogy intézkedéseivel milyen cél érdekében mitől tér el. Surányi Györggyel például az inflációs célkitűzés rendszerével kapcsolatban nagyon sok vitát folytattunk, de nagyjából ugyanazt a nyelvet beszéltük. ' ismeri a tankönyveket, és tudja, hogy amikor nem tankönyvi megoldásokról beszél, mi az az alapmodell, amitől eltér. Erről lehet és kell vitatkozni. Ám az a gazdaságpolitikus, aki alternatív utakat keres, de nem tudja, milyenek a nem alternatívok, biztos, hogy a szakadék felé megy.

MN: Mondana példát nem konvencionális eszközökre?

KJ: Például amikor a válság sűrűjében a bankok olyan bizalmatlanná váltak, hogy nem hiteleztek egymásnak, a jegybankok bővítették saját hitelezési eszköztárukat, lazították a hitelezési feltételeket, és szélesítették a fedezetként befogadható eszközök körét. Ezt tette a Fed, az angol jegybank, az Európai Központi Bank, és ezt tettük mi is. Ezek nem konvencionális eszközöknek számítottak. A válság kitörésének idején a magyar gazdaságot nemcsak az különböztette meg az olyan nagy gazdaságoktól, mint a német, az angol vagy az amerikai, hogy kis és nyitott gazdaság vagyunk, hanem az is, hogy a válság előtt ezek az országok növekedtek, mi pedig csak úgy tudtunk növekedni, hogy közben nem forintban meghatározott, számos szereplő kezén felhalmozódott adósságot halmoztunk fel, ami sérülékennyé tette a gazdaságot. Emiatt a mi döntéseinkbe sokkal hamarabb be kellett épülnie a pénzügyi stabilitási szempontnak. Ez ma már a világ közgondolkodását is jellemzi.

MN: A válság idején a hitelességnek is felerősödik a szerepe, nem? Annál is inkább, mert a jegybank eszköze a szó is, amikor mond valamit, és azt a piacok elhiszik - vagy nem.

KJ: Jó példa erre, hogy amikor 2009 márciusában nagyon gyors forintgyengülés volt, a jegybank nem nyúlt a kamathoz, hanem verbális intervenciót hajtott végre, vagyis azt mondtuk: bármilyen eszközzel készek vagyunk a forint megvédésére. Ez megállította a nagyon gyors folyamatot. Persze utána kellett a globális helyzet javulása is ahhoz, hogy stabilizálódjon a forint. Egy másik példa: Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke tavaly nyáron azt mondta, hogy minden eszközzel megvédi az eurót. Nos, onnantól számítjuk az eurózóna válságának enyhülését, mert - és ez az EKB hitelességét igazolja - a piacok azonnal hittek a később az év emberének választott jegybankárnak. Persze ez sosem örök időkre szól - látjuk most a ciprusi válságot.

MN: És mit jelent az unortodoxia a monetáris politikában?

KJ: Unortodoxiáról nem szoktak a közgazdászok beszélni, unortodoxia az, ha nem olvassák el a tankönyveket.

MN: Itt a szobában nemcsak szakkönyveket látok szép számmal, de van az asztalán egy Örkény Egypercesek is.

KJ: Igen, Örkény mindent tudott. Erről a világról is. Döbbenetes újraolvasni a Kivégzési szabályzatot, a Dr. KHG-t vagy a Fasírtot. Minden napra egy egyperces. S bizakodva nézünk a jövőbe.

MN: Mivel foglalkozik most a jegybankban, és meddig szól a mandátuma?

KJ: A készpénzlogisztikáért felelős alelnök vagyok. A magyar készpénzlogisztika európai szintű, számos országból jönnek tanulmányozni az általunk kialakított, a piaccal közösen működtetett rendszereket, melyek eredménye a hatékonyabb készpénzellátás és a jobb minőségű forgalomban lévő bankjegy. 2007-ben én arra esküdtem, hogy legjobb tudásommal ezt az országot szolgálom. A mandátumom 2013. július 3-án jár le.

Amíg szar van, légy is lesz


Matolcsy György még gazdasági miniszterként átírta a jegybank alapító okiratát úgy, hogy Matolcsy György, a jegybank újdonsült elnöke maga dönthessen minden alkalmazott sorsáról és fizetéséről. Korábban a normális hierarchia szerint gyakorolták ezeket a jogokat, vagyis az alelnökök az alájuk tartozó szakterületek vezetőit, azok pedig saját beosztottaikat irányították munkajogi szempontból is. A szabadságolásokról például az adott szervezeti egység vezetője döntött, mostantól ez is alelnöki szintre került. Matolcsy az alapító okirat módosításában létrehozott egy főigazgatói posztot, ahova Nagy Rózát, a Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkárát helyezte, aki gyakorlatilag mostantól az MNB operatív működésének irányítója. Az alelnökök csak Nagy Rózával együtt jegyezhetik és képviselhetik ezentúl a jegybankot. Nagy Róza ellenjegyzése nélkül semmilyen kötelezettségvállalás vagy utalványozás (magyarán kifizetés) nem képzelhető el ezentúl a jegybankban.

Matolcsy kinevezésekor két alelnöke volt a jegybanknak: Király Júlia, akinek mandátuma július 3-án jár le, és Karvalits Ferenc, aki lapunk megjelenése előtt egy nappal, március 27-én távozott a jegybankból. Matolcsy - a törvény adta lehetőséggel élve - kinevezett egy harmadik alelnököt, Balog Ádámot, aki a gazdasági minisztériumban a legfőbb bizalmasa volt. Királyt és Karvalitsot nemcsak munkáltatói jogaiktól fosztották meg, hanem egy kivételével valamennyi szakterületük irányítását elvették. Király így lett a készpénzlogisztikáért felelős, Karvalits pedig a statisztikáért felelős alelnök. Több jegybanki forrással beszélgetve kiderült, hogy az átszervezésekkel nemcsak személyeket köpnek arcul, de magát a szakmát is: Balog Ádám minden szakmai háttér és múlt nélkül irányítja ezentúl a monetáris politikát, a közgazdasági elemzést, a pénzügyi stabilitást avagy a pénzforgalmat. Sőt. A "treasuryt" (amelyik az üzleteket köti, egy jegybank esetében a tartalékokat kezeli) és a kockázatkezelést minden prudens bankban, így a jegybankokban is "kínai fal" választja el egymástól. Míg az elsőnek a minél magasabb hozamok elérése a feladata, addig a kockázatkezelőknek épp az óvatosság képviselete. A Magyar Nemzeti Bankban mostantól mindkettő Balog irányítása alá kerül.

A személycserékről az origo.hu és a portfolio.hu folyamatosan beszámolt, így az már jól ismert, hogy a kiváló szakmai múlt politikailag semleges területen és politikailag nem involvált személy esetében sem ok arra, hogy a magyar nemzet központi bankjában dolgozzon az illető. Benczúr Péterről, a jegybanki kutatások vezetőjéről van szó, akinek elsők között mondtak fel még a jegybankosok nagy meglepetésére is. Eltávolították Csermely Ágnest is, a közgazdasági elemzések szakterületének igazgatóját, aki több mint egy évtizede a monetáris politikai döntések előkészítését végző stábot irányította. Felmondtak Gereben Áronnak, aki a pénzügyi elemzések területét vitte, és távozott Czeti Tamás is, aki a kockázatkezelési részleget vezette.

Megjelent viszont az intézményben Wiedermann Helga, Matolcsy korábbi kabinetfőnöke, most is először ebben, néhány nappal később irodavezetői státuszban, míg a kabinetet a szintén az NGM-ből érkezett Hergár Eszter vezeti. Az új szervezetben öt ügyvezető van, ezek egyikévé nőtte ki magát Nagy Márton korábbi főosztályvezető. Az ő neve a Matolcsy által az MNB-s alkalmazottak számára kiírt pályázatok szempontjából érdekes. Pályázni 16 témában lehet, ezek közül néhány kifejezetten az eddigi monetáris politika kritikájára irányul. Az egyik cím például az, hogy "Az MNB kamatemelő lépéseinek költségei, negatív hatásai a magyar gazdaságban, kiemelten a 2010 utáni időszakban". A másik: "Az MNB elmúlt hónapokban végrehajtott kamatcsökkentő lépéseinek pozitív hatásai a magyar pénzügyi rendszerben és reálgazdaságban." (Fordítva nincs feltéve a két kérdés.) Van még egy kérdés a "mit is csináltunk szarul eddig" témakörben "Az MNB által a 2008 utáni válságszakaszban nem alkalmazott monetáris eszközök elmaradt haszna és költségei" címen. A munkatársakat mind szakmailag, mind erkölcsileg megalázó pályázat nagyon nagy érzelmi hullámokat kavart a dolgozók körében. Mint egymás között megfogalmazták: "Most először éreztem úgy, hogy csak bőgni lehet. Amíg szar van, légy is lesz." A zsarolásnak a megtépázott stáb nem akar engedni, ezért úgy döntöttek, hogy név nélkül és csoportosan pályáznak - azokra a témákra, amelyeket szakmailag vállalhatónak tartanak. Egyes jegybanki dolgozók úgy tudják, hogy a Nagy Márton által vezetett stáb tagjai névvel kell beadják a pályázatokat, melyeket előzetesen még "megszűr" az új ügyvezető igazgató.

Az igazgatóságot (amelynek a két régi, még Simor alatt kinevezett alelnök is tagja) nem hívják össze, folyamatosan kiürítik, miközben szerepét átveszi az elnöki kabinet.

A fejetlenséget jól jellemzi, hogy mikor az MNB-ből érkező hírek hatására a forint árfolyama jelentősen gyengülni kezdett a nemzeti ünnep hetének elején, Martonyi János külügyminiszter előbb nyilatkozott Pozsonyból a forint védelmében, mint hogy a Nemzeti Bank a verbális intervenció eszközével élt volna. Úgy tudjuk, a jegybankban keringett egy közlemény, mert a stáb tudta, hogy meg kell szólalni, és meg kell nyugtatni a pénzpiacokat, ám nem volt felelőse a folyamatnak. Végül Balog Ádám alelnök megszólalt, és elmondta, hogy nem változtatnak a kamatcsökkentés óvatos jellegén.

Matolcsy eltiltotta az MNB alkalmazottait minden gazdasági rendezvényen való részvételtől, így többek között elmarad az az április 5-ére tervezett konferencia, amelyen a világ legjobb monetáris politikai szakértői és jegybankelnökei vettek volna részt, adtak volna elő. Mint Király Júliával készült interjúnkból kiderül, ennek a lépésnek nemcsak az a jelentősége, hogy szakmailag semmibe veszik a dolgozókat, hogy egy mozdulattal kukába dobják a munkájukat, hanem ennél jóval fontosabb: a Magyar Nemzeti Bank lemond a külvilággal való párbeszédről, a transzparenciáról.

Az eddig el nem bocsátott alkalmazottak közül jó néhányan felmondtak már, s még többen fel fognak állni. A stáb egyik tagja így fogalmazott a minap: "Ha maradhatok, akkor egyelőre csak azért fogok, hogy időt nyerjek az álláskeresésre. Olyan szervezetben szeretnék dolgozni, amit nem kell szégyellnem. Mindenesetre nagyon fáj, ami itt történik, én itt születtem."

Neked ajánljuk