A Jobbik mentegetőzik és feljelentést tesz Borkai ügyében

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. október 8.

Belpol

A vezetőségnek renegát győri képviselőjelöltjeikkel ellentétben nem a szolidaritás jutott eszébe.

„A nyomozás megindításához bőven elég, amit a blogon találhatunk, sőt talán sok is”, mondta keddi sajtótájékoztatóján Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője és pártszóvivője. Közölte: a beadványuk már elkészült, csak postázásra vár.

„Megbukott politikusként és megbukott családfőként” – mondta Borkai Zsolt győri polgármesterről, majd hozzátette, hogy „egy normális országban le kellene mondania polgármesteri tisztségéről, és vissza kellett volna lépnie az önkormányzati választástól”.

Szilágyi továbbá kitért a fideszes „kiskirályok” urizálására, kleptomániájára és vélhető szerhasználati szokásaikra: „Borkai csak egy a sok száz helyi fideszes kiskirály, a több ezer NER-lovag közül, akik ugyanígy, gátlástalanul lopják a közpénzt és lopott pénzből urizálnak, luxusban élnek, drogoznak és orgiákat szerveznek; ez a Fidesz igazi arca”.

Záróakkordként személyesen is minősítette korábbi győri képviselőjelöltjeik magatartását, ám azt az „áruló” jelző többszöri megismétlésével sem cizellálta agyon.

Felfüggesztette a Jobbik a győri alapszervezetét, etikai eljárást indítottak a visszalépők ellen

Váratlan húzás a győri jobbikosoktól, reagált a párt elnöksége. A Jobbik mind a négy győri önkormányzati jelöltje kivonult az ellenzéki együtműködésből, vagyis ezekben a körzetekben nem lesz összellenzéki jelölt. A visszalépést a párt helyi vezetője jelentette be Facebookon, állítása szerint tettüknek "nincs köze a DK országos pártközpontja által megrendelt, a fideszes polgármestert ocsmány módon lejárató anyagokhoz!"

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.