A Jobbiké lett a nemzetbiztonsági bizottság, a DK vitte a költségvetésit

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. április 25.

Belpol

Megegyeztek szépen, 10-5 arányban.

10-5 arányban egyeztek meg a pártok, azaz ennyi bizottságot vezethet majd a kormánypárt, valamint az ellenzék a következő négy évben.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

Az MTI híradása szerint Gyöngyösi Márton, a Jobbik delegációvezetője a parlament alakuló ülését előkészítő tárgyalások után ismertette, pártja a nemzetbiztonsági és a vállalkozásfejlesztési bizottság elnökét adja, továbbá hét bizottsági alelnöki tisztséget kaptak.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője az MTI-nek elmondta, pártja a népjóléti bizottságot vezeti, az MSZP–Párbeszédnek összesen nyolc bizottsági alelnöki posztja lesz, a Ház alelnökének pedig a posztot eddig is betöltő Hiller Istvánt jelölik.

Schmuck Erzsébet, az LMP képviselője arról számolt be az MTI-nek, hogy az LMP a fenntartható fejlődés bizottságában adja majd az elnöki posztot, emellett két bizottság – a költségvetési és a honvédelmi – alelnökét adja.

Varju László, a DK alelnöke az MTI-nek elmondta, pártja vezeti az Országgyűlés költségvetési bizottságát.

Ennek fényében biztosan a Fidesz vezetheti a gazdasági, kulturális, a mentelmi, a nemzeti összetartozás, a honvédelmi, az európai ügyek, a külügyi, a mezőgazdasági és az igazságügyi bizottságot.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.