A Karmelita is felbukkan Schadl György találkozói közt

  • narancs.hu
  • 2023. október 3.

Belpol

Vajon kivel találkozhatótt ott a végrehajtó-botrány kulcsfigurája?

Papp Gábor, Völner Pál ügyvédje felhívta a figyelmet arra, hogy a végrehajtói kar volt vezetőjének határidőnaplójában szerepelt egy „Karmelita” bejegyzés a találkozók közöttírja a Blikk. A jogász hozátette, 2020 és 2021 között négy találkozó is szerepel a naptárban Schadl György és Varga Judit egykori igazságügyi miniszter között.

Papp elmondta, ha a fentieket tisztáznák, az egy indokkal többet jelentene Varga Judit tanúkénti beidézéséhez.

Völner Pál államtitkár egy 2016-os találkozó kapcsán került először bele a naptárba, de senki sem emlékezett, ki írta bele. 2020-ban és 2021-ben viszont már havonta többször is találkoztak Schadllel, de találkozott még Varga Judit elődjével, Trócsányi Lászlóval, illetve Süli János, a paksi atomerőmű építéséért felelős tárca nélküli miniszter neve is előkerült a büntetőper keddi tárgyalásán, amiről például ide kattintva tudhat meg többet.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.