A katolikus egyháznak passzolták át a teljes budapesti nevelőszülői hálózatot

  • narancs.hu
  • 2021. május 28.

Belpol

Nem sok esélye van azoknak a nevelőszülőknek, akik nem akarnak az egyházzal szerződni. 

Május elején értesítették a budapesti TEGYESZ (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) nevelőszülőit, hogy júliustól nem az állam, hanem a katolikus egyház kötelékébe fognak tartozni - írja a 444.hu

A lap azt írja, hogy a minisztérium úgy döntött,

átadja fővárosi nevelőszülői hálózatát a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, illetve a fenntartásában levő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónak.

A lap információi szerint nagyjából 130 nevelőszülő és közel 300 gyerek érintett. Elvileg aki szeretne, kereshet harmadik szolgáltatót, ehhez azonban szükség van a kormányhivatal jóváhagyására, az eljárás pedig 60 napig is eltarthat. A maradni szándékozó nevelőszülőknek május közepéig ki kellett tölteniük egy szándéknyilatkozatot annak érdekében, hogy „foglalkoztatási jogviszonyuk 2021. június 30-at követően is folyamatos legyen”.

Aki tehát valamiért nem szeretne a katolikus egyházhoz tartozó fenntató alá tartozni, kénytelen kockáztatni, hogy kicsúszik a határidőből, elveszíti a munkáját és a gondozásában levő gyerekeket, ami egyszerre óriási anyagi és érzelmi teher. A nevelőszülők többsége a Szent Ágotánál folytatja.

A budapesti TEGYESZ továbbra is megtartja gyermekotthonait, illetve folytatja a gyámsággal, örökbefogadással, kríziskezeléssel kapcsolatos szolgáltatásait.

A Fidesszel erősen szimpatizáló Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspökről itt írtunk korábban részletesen: 

Az egyházmegye fenntartásában lévő Szent Ágota az utóbbi években egyre nagyobb befolyásra tett szert a saját területén,  állami fenntartásban levő intézményeket vett át, elsősorban nevelőszülői hálózatokat, de lakásotthonokat is. A Szent Ágota tavaly júliusig három megyében volt jelen, ami előbb nyolcra, majd januártól tizenháromra bővült. Honlapjuk szerint most több mint hétezer gyerek tartozik hozzájuk, vagyis nagyjából az összes családjából kiemelt gyerek harmada. 

Az egyházaknak ráadásul kiegészítő állami normatíva is jár, míg a civil fenntartóknak csak az alapnormatíva, a legtöbb civil fenntartó így kénytelen is volt összefogni valamelyik egyházi szereplővel. Mostanra az SOS Gyermekfalvak maradt az egyetlen önálló civil szereplő, amely nevelőszülői hálózatot tart fenn, de mindössze 300 gyerek tartozik hozzá.

A gyermekvédelmi szolgáltató főigazgatója, Kothencz János 2014-ben a Fidesz szegedi polgármesterjelöltje volt. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.