A korábbi alelnök lett a Magyar Orvosi Kamara elnöke

  • narancs.hu
  • 2023. november 25.

Belpol

Szombaton választotta meg a MOK a leköszönő elnök utódját és a kamarai vezetőket.

Álmos Pétert választotta meg elnöknek a Magyar Orvosi Kamara küldöttgyűlése. Kincses Gyula, a korábbi elnök nem sokkal a választás előtt jelentette be, hogy nem indul újra a posztért, inkább visszatér a nyugdíjas élethez.  Álmos mellett Kozma Gábor szállt ringbe, végül Álmos Péterr a 192 érvényes szavazat közül 109-et kapott, Kozma Gábor 83-at. 

Az elnök megválasztása után Kozma Gábor csapatának jelöltjei közül többen visszaléptek. A két alelnöknek Meglécz Katalint és Böszörményi-Nagy Gézát választották meg. A fogorvosokat képviselő alelnök Dr. Skapinyelcz Tibor lett ( ő Kozma Gábor listáján indult). A visszalépések miatt Svéd Tamás maradt az egyetlen főtitkár jelölt, őt meg is választották erre a pozícióra, írja a kamara.

A MOK berkeiben az utóbbi időben komolyabb ellentétek alakultak ki, a vitáknak végül az lett a következménye, hogy a korábbi alelnök, Lénárd Rita lemondott tisztségéről, majd a kamarából is kilépett. Az üggyel itt foglalkoztunk, Lénárd a kamara pénügyeivel kapcsolatban fogalmazott meg kritikákat.

A kamarát nemcsak belső viták gyengítették. A kormány megszüntette a kötelező kamarai tagságot, arra számítva, hogy a korábbi tagok tömegével hagyják majd el a szerveztet, így az nem tud egységesen fellépni az egészségügy átalakítása ellen, nem tud hatékonyan tárgyalni a béremelésekről vagy akár a kötelező házi orvosi ügyeleti rendszer kialakításáról. A kamarának összesen 26 ezer fizető tagja van jelenleg. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.