A kormány ajánlata az önkormányzatoknak: adják át ingyen a vízszolgáltató cégeiket

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 15.

Belpol

Semmilyen támogatást nem ad a kormány az önkormányzatoknak a cégeik fenntartására. 

Sikertelenül lobbizott a fideszes vezetésű Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) a kormánynál, nem kaphatnak állami támogatást azok az önkormányzati tulajdonú vízműcégek, amelyek a rezsiárrobbanás miatt kerültek csődközeli helyzetbe – hívta fel a figyelmet a 24.hu a TÖOSZ elnökének, Schmidt Jenőnek, a Somogy megyei Tab fideszes polgármesterének a szervezet honlapján közzétett körlevele alapján.

Schmidt a levélben arról ír, hogy augusztus 4-ére meghívást kaptak a Technológiai és Ipari Minisztériumba a vízközmű rendszereket tulajdonló és üzemeltető önkormányzatok képviseletében, ő pedig abban reménykedett, hogy az önkormányzati tulajdonú szolgáltatók és az önkormányzatok most majd kapnak valamilyen támogatást. A lassan 10 éve befagyasztott (rezsicsökkentett) díj és a rengeteg pluszköltség miatt ugyanis már minden cég veszteséges, a kormány pedig a saját cégeinek biztosította a tőkepótlást (több mint 135 milliárd forintot), az önkormányzatoknak viszont nem.

"Azt gondoltam, hogy most talán kapnak támogatást az önkormányzati cégek, de nem így történt. A szándék kifejeződött: Mindenki csinálhatja maga, de támogatásra ne számítson.

Csak azok a cégek fognak támogatást kapni, ahol az önkormányzatok átadják a tulajdonukat ingyen a magyar állam számára"

– írta Schmidt hozzátéve, hogy maga sem gondolta volna, hogy ezt fogja írni, de akinek veszteséges a cége, "az adja át, vagy semmilyen segítségre nem számíthat". 

"Vagyis a megnövekedett költségeket, a hibaelhárítást, szivattyúk beszerzését, stb. azt a tulajdonos önkormányzatok a saját költségvetésükből kell, hogy pótolják. A cégek feléltek már mindent. A döntés Nálad van. Természetesen lesz pár olyan önkormányzat, amelyik még bírja, azok biztosan nem fogják átadni. Mindenki tudja a saját helyzetét. Egyet kérek szépen polgármestert, hogy időt ne húzva döntsön, mert minden nap pluszforrást igényel" – tájékoztatta a többi önkormányzati vezetőt Schmidt Jenő. 

Magyarán a rezsicsökkentett vízdíj miatt veszteséges, és ezáltal tönkretett önkormányzati vízszolgáltató cégeket ingyen fogja bekebelezni az állam, amelyik önkormányzat pedig meg akarja tartani a cégét, annak magának kellene kigazdálkodnia a költségeket, miközben az önkormányzatok bevételeit egyre csökkenti a kormány. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.