Hogyan okozott vízhiányt Pest megyében a rezsicsökkentés?

Cseppre csepp  

Belpol

Pest megye északi részén több alkalommal is akadozott a vízszolgáltatás. A klímaváltozás, a fővárosi agglomeráció túltelítettsége, valamint a rezsicsökkentés következményei sújtják az ágazatot. Ha a hálózat feljavításáért nem lép az állam, gyakrabban lesznek ivóvízmentes napok a jövőben.

Június végén Solymáron mintegy ezer háztartásban a nap nagy részében egyáltalán nem volt víz. A térségben működő közműcég, a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) a hőség miatt hirtelen megnőtt vízfogyasztással magyarázta a helyzetet, amely nemcsak Solymárt, hanem Pilisborosjenőt, Pilisszent­ivánt, Pilisszentlászlót, Pilisszentkeresztet, Pilisvörösvárt, Csobánkát, Pomázt, Budakalászt és Ürömöt is érintette. Sőt Nagytarcsán sem volt víz, mely település a Dél-Pest Megyei Vízi­közmű Szolgáltató Zrt. (DPMV) működési területén található; oda segítségként a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) szállított vizet.

Egy hónappal később egy kiemelt fontosságú regionális ivóvízvezeték hibásodott meg Dunakeszi és Fót környékén. A DMRV akkori megkeresésünkre azt írta, nagy erőkkel dolgoznak az elhárításon és a szolgáltatás helyreállításán. „A munkálatok ideje alatt a vezetékes vízszolgáltatásban Fóton, Mogyoródon, Csömörön, valamint Gödöllő magasabban fekvő területein a következő 48 órában nyomáscsökkentés és ideiglenes kimaradás fordulhat elő. A szükséges vízigényt ebben az időszakban lajtos kocsik segítségével biztosítjuk a lakosság számára” – írta a DMRV. Bár a szolgáltató munkatársai rövid időn belül kijavították a meghibásodást, több településen ezt követően is napokig vízkorlátozás volt érvényben. Ráadásul ezzel egy időben a DMRV további helységekben (Tahitótfalu, Leányfalu, Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Üröm, Pilisborosjenő, Solymár, Pilisvörösvár, Pilisszentlászló, Pilisszentkereszt, Pilisszentiván, Csobánka, Pomáz, Nagykovácsi) is elrendelt vízkorlátozást a „kiterjedt vízhiány megelőzése érdekében”.

Ismétlődő problémáról van szó tehát, és értesüléseink szerint ezt nem lehet kizárólag a rendkívüli melegre fogni. A rendszer az összeomlás szélére került, és ha nem történik érdemi beavatkozás, akkor a napokig tartó vízhiányok gyakoribbá válhatnak a fővárosi agglomerációban.

Meg?rkezett Solym?rra ?s munk?ba ?llt a honv?ds?g k?t v?zsz?ll?t

 
Víz van, babám?
Fotó: MTI/ Máthé Zoltán

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Önkénytörvény

Jön a Szuverenitásvédelmi Hivatal, és rábök bárkire vagy bármire, újságra, szervezetre, vállalkozásra, aki vagy ami 1.) „külföldről finanszírozott”, és olyan tevékenységet végez, amely 2. a) alkalmas a „közélet befolyásolására” és 2. b) az alaptörvény öt, a tervezetben megjelölt bekezdésében megfogalmazott értékét „sérti, negatív színben tünteti fel, vagy az azok elleni fellépést támogatja”.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

„Erdélyi magyarként ideje elszakadni attól a hagy­mázas úttól, amelyen Magyarország masírozik”

A román elnökválasztás második fordulójában sikerült fordítania a függetlenként indult Nicuşor Dannak az első fordulóban az élen végzett szélsőjobboldali George Simionnal szemben. Az elképesztő fordításról, a kiugró részvételi arányról és Orbán Viktor zavarórepüléséről is beszélgettünk Eckstein-Kovács Péter egykori kisebbségügyi miniszterrel.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.