A kormány kedvenc hungarikumát sem kíméli az infláció

  • narancs.hu
  • 2022. október 24.

Belpol

Drágább lesz a pálinka.

A kereskedelmi pálinkafőzdéket is érinti az áremelkedés, ráadásul a zugfőzdék sem segítenek a legális piac helyzetén - írja a Világgazdaság.

A Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) által képviselt főzdék egy része eleve nem tudott gyümölcsöt felvásárolni, ugyanis a covid után komoly likviditási gondjaik lettek. Azok, akiknek egyáltalán lehetőségük volt gyümölcshöz jutni, csak jóval drágábban tudták megvenni azt: a gyümölcsök beszerzési árai 25–35 százalékkal nőttek, sőt volt olyan gyümölcs, ahol a növekedés az 50 százalékot is elérte.

A főzdék attól tartanak, hogy amint az energiaválság hatására bezárnak a vendéglátóipari egységek, éttermek, szállodák, az a Covid-lezárások idejéhez hasonló szűkös időszakot hoz a pálinkaszektor számára is. 

A gyümölcs és a munkaerő mellett a pálinkafőzdék másik két meghatározó költségeleme, az energia és a csomagolóanyag is drágult. Az energiaárak elszabadulásán és a gázárban 13-15-szörös emelkedésén túl a legnagyobb problémát az üvegek beszerzése jelenti. Mivel ez szinte kizárólag importból érkezik, a forintgyengülés hatására az árak 70-100 százalékkal emelkedtek. Az ellátást azt is nehezíti, hogy a magyar üvegpiac 30 százalékát az ukrán gyárak szolgálták ki, de két üveggyár is találatot kapott a harcokban, így az a termelés kiesett. 

A PNT elnöke szerint mindezeket összeadva 40 százalékos áremelésre lenne szükség a pálinkák esetében – ahogyan az az élelmiszerek többségénél meg is történt. A pálinkák esetébe nszerint azonban ezt nem lehet meglépni: "Jó esetben is ennek csupán mintegy felét lehetne érvényesíteni az árakban, ennél többet a piac egész egyszerűen nem fogadna el".

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.