Öt területen léphetnek fel a települések a beköltözők ellen
Navracsics Tibor szerint 300-400 település már nem kér a beköltözőkből.
Navracsics Tibor szerint 300-400 település már nem kér a beköltözőkből.
Arról cikkeztünk, hogy a Fideszhez igen közel álló roma szervezeteknél kötött ki nagyjából 450 millió forint pályázati pénz.
Zelcsényi Miklós egy triatlonversenyére az Orbán fogorvosa által vezetett szövetség adott pénzt, aminek egy része aztán visszacsorgott a fogorvos köreihez.
Szerinte a Fidesznek már csak a hazugságcunami maradt, de minden magyar érdeke, hogy a kormánypárt mielőbb elbukja a választást.
A tavalyi EU-csúcs idején bár nem oda foglaltak volna, végül a Tiborcz István tulajdonában álló Dorothea Hotelben szállásolták el a finn delegációt.
A bíróság szerint Portik Tamás Gyárfás Tamás felkérésére bízta meg Jozef Rohac szlovák bérgyilkost Fenyő János meggyilkolásával, ezért mindketten felbujtónak minősülnek.
A miniszter a kormányinfón egy kérdésre kifejtette, Kollár Kinga tiszás európai parlamenti képviselőnél semmi sem utal arra, hogy Magyarország volna a hazája.
Vitályos Eszter azt kérte, küldjenek mást a kormányinfóra, de a lap szerint nem Vitályos mondhatja meg, kit küldenek.
Egy fideszes fórumon beszélt arról Rétvári Bence államtitkár, hogy mi kell ahhoz, hogy a Fidesz legyőzze Magyar Pétert.
A felmérés szerint a Tisza a teljes népességben is 6 százalékponttal előzi meg a Fideszt.