Magyar Narancs: Az 1985. június 14. és 16. között lezajlott monori ellenzéki, értelmiségi találkozó megszervezését hagyományosan a 70-es évek végén összeállított, majd a hivatalos elutasítás nyomán végül 1980-ban a szamizdatban megjelent Bibó-emlékkönyv szerkesztőinek tulajdonítják.
Havas Gábor: Donáth Ferenc volt ennek az egésznek az atyamestere és fő kezdeményezője. Neki minden érintett csoport képviselőivel volt kapcsolata, és nagyon akarta, hogy ez létrejöjjön. Rendkívül fontosnak tartotta, hogy az úgynevezett népiek és urbánusok között legyen érdemi párbeszéd. A gyakorlati előkészítés úgy zajlott, hogy megállapodtak: annyian jöhetnek, ahányan elférnek ebben a kempingben. Ebből kiindulva kvóták szerint osztották el a helyeket: például a demokratikus ellenzék kapott kvótákat, amit ők úgy osztottak ki, hogy kettőt kapjon a Szegényeket Támogató Alapítvány, azaz a SZETA – én például így kerültem oda. De a Duna Kör is kapott kvótát. A demokratikus ellenzék részéről ott volt mindenekelőtt Kis János, mint a szamizdat Beszélő folyóirat vezető szerkesztője, a Korlátainkról és lehetőségeinkről című referátum szerzője. A rendelkezésre álló helyek másik felét a népiek töltötték ki egymás közötti megegyezés alapján.
MN: Átböngészve a résztvevők 45 fős listáját, akadtak jó néhányan olyanok is, akiket akkoriban reformközgazdászoknak neveztek.
HG: Közülük ott volt Bauer Tamás, Laki Mihály, Lengyel László, Tardos Márton.
MN: Csak nekem tűnik úgy, hogy nem voltak annyira intakt, elkülönült csoportok? A jól definiált értelmiségi „halmazoknak” akadtak közös elemei is.
HG: Így van, a különböző csoportok bizonyos szereplői között addig is volt érintkezés.
MN: A lista alapján az egyértelműen az ellenzékhez sorolhatókon felül meghívtak olyanokat is, akiknek nem volt rossz a viszonya például a kultúrpolitika bizonyos irányítóival.
HG: A tanácskozásnak meglehetősen fontos, ha úgy tetszik, központi témája volt a hatalommal való viszony. A legkülönbözőbb témák kapcsán jött elő az a megközelítés, hogy most annak érdekében, hogy rábírjuk a kormányt, a hatalmat arra, hogy megtegyen bizonyos dolgokat, amiket mi szeretnénk, inkább legyünk visszafogottak, és ne rondítsunk bele az ő világképükbe. Akadtak kompromisszumkész álláspontok és voltak ettől eltérőek is – ez a kettősség is végig jelen volt. Meglepő módon az amúgy a referátumában keményen fogalmazó Csurka István volt az, aki leginkább képviselte azt, hogy vegyük rá a kormányt, most már lépjen föl a határon túli magyar kisebbségek ügyében – és ennek érdekében más dolgokban vissza kellene fognunk magunkat.
Ezzel szemben Kis János azt mondta, ő nem hiszi, hogy a magyar kormánynak olyan nagy lenne a mozgástere ebben az ügyben, mivel a közös szovjet táborbéli tagságunk kötelez. Ebből nem lehet csak úgy kiugrani, és nem lehet nekimenni Ceauşescunak vagy a románoknak.
MN: A szervezők és a résztvevők közül többen friss csalódások terhével vettek részt a monori találkozón – a népiek például zokon vették, hogy a pártvezetés nem támogatta a még 1984 decemberében pontokba szedetten hozzájuk eljuttatott kéréseiket, így a Hitel folyóirat engedélyezését, az Erdély története című történeti összefoglaló kiadását vagy a Bethlen Alapítvány létrehozását.
HG: A monoriak közül elsősorban Csoóri Sándor képviselte azt, hogy fontos lenne egy saját fórum, egy kétheti lap létrehozása, engedélyeztetése. A tanácskozáson még arról volt szó, hogy az egész társaság, akik ott megjelentek, népiek, „urbánus” ellenzékiek, reformközgazdászok és más ellenzéki politizálók együtt jelenjenek meg, együtt képviseljenek valami erős szellemi irányt. Egy ilyen fórum kiváló lehetőség volna arra, hogy kifejtsük, mit is gondolunk a világról.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
