A köztévé műsorában arról beszéltek, hogy politikai bosszúhadjárat zajlik Mesterházy ellen

  • narancs.hu
  • 2019. március 4.

Belpol

Csak nem bevédi a NER az MSZP-s politikust?

Politikai bosszúhadjáratot emlegetett Galló Béla politológus hétfőn az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban, hogy Mesterházy Attilát, az MSZP volt elnökét pártján belül azzal vádolják, hogy információkat szivárogtatott ki az MSZP február 15-i választmányi üléséről - közölte az MTI.

Az ülésen történtek nyomán fegyelmi eljárás indult az MSZP-ben Mesterházy Attila ellen. A politikus pénteken az MTI-nek azt mondta, vitatja az ellene tett panasz megállapításait, de áll a fegyelmi eljárás elé. Az európai parlamenti (EP-) listával foglalkozó ülésen állítólag vita alakult ki Ujhelyi István EP-képviselőnek és Szanyi Tibornak, a párt alelnökének és EP-képviselőjének listán elfoglalt helyéről; többkörös szavazás után Ujhelyi István került a második helyre.

Galló Béla megjegyezte: Mesterházy volt az utolsó sikeres MSZP-elnök, viszonylag kis százalékban kapott ki a Fidesztől, azóta pártja „egyre csúszik lefelé.” A politológus a választmányi ülésen elhangzottakkal kapcsolatban azt mondta, Mesterházy  joggal gondolja azt, hogy az EP-választáshoz közeledve a mandátumok elosztása nem a párt érdekeit követi, hanem egyéb, például pártszövetségi szempontokat vettek figyelembe. A mandátumbecslések két, maximum három helyet jósolnak az MSZP-nek, így nem mindegy, hogy ki hányadik helyen szerepel a listán - fűzte hozzá Galló Béla. Az MSZP fegyelmi testülete kedden ül össze.

Mesterházy Attila kizárásáról is dönthetnek az MSZP-ben március 5-én

Fegyelmi eljárás indult a volt pártelnök ellen. Március 5-én hallgatja meg az MSZP fegyelmi bizottsága Mesterházy Attilát abban az ügyben, amelyben a volt pártelnök pártból való kizárását kezdeményezték - írja az Index. Az eljárást Kurtyán Ferenc, az MSZP Tolna megyei alelnöke indítványozta, aki azzal vádolja Mesterházyt, hogy bizalmas információkat szivárogtatott ki a kormánypárti sajtóhoz az MSZP február 15-i választmányi üléséről.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.