Magyar Narancs: Az amúgy is válságban lévő magyar oktatást hogyan, milyen állapotban érte a koronavírus-járványból adódó iskolabezárás, amit eufemisztikusan digitális oktatásra való átállásnak is neveznek?
Köteles Lajos: A túlközpontosítás, az előkészítetlen átszervezések és félbe maradt reformok, a túlterhelt diákok és a pedagógus társadalom több vonatkozásban is kialakult megosztottsága nyomán az oktatási rendszer egyre kevésbé volt képes megbirkózni a rá háruló, gyakran teljesen felesleges feladatokkal. Egyre inkább elmaradt az átalakuló világ igényeitől. Megjelentek ugyan a változások, de csak egy-egy területen, és azok nem voltak képesek a teljes rendszer átalakítására. A mostani kényszerhelyzetben egyszerre jelent meg az oktatás valamennyi problémája, az egyenlőtlen tanulási esélyektől a pedagógusképzés korszerűtlenségéig. Végső soron a túlhaladott konzervatív oktatási rendszer válságba jutott.
MN: Mennyire adottak ehhez a feltételek, mennyire van erre felkészülve a magyar közoktatás? Most úgy fest, hogy veszélyhelyzetben kell a „digitális ugrást végrehajtani". Sikerülhet?
KL: A digitális oktatás bevezetése olyan átfogó, minden területet érintő átalakítás, amely csakis egy modern társadalmi-gazdasági alapra épülhet. Ez Magyarországon nem adott – csak a társadalom egy kisebb része képes a kényszerű alkalmazkodásra, a „családi iskola” létrehozására és működtetésére. A szülők jelentős része különböző okok miatt – nincs megfelelő kommunikációs eszközük, nincs kellő tantárgyi szakismeretük, vagy nincs megfelelő ismeretük, esetleg nincs elég idejük – nem képes átvenni az otthoni tanítás feladatait. Egyre élesebbé válik az a társadalmi szakadék, amelyik korábban rejtettebb formákban létezett. Gondot jelent, hogy a pedagógusok felkészültsége, de kommunikációs eszközökkel való ellátottsága is rendkívül eltérő, gyakran hiányos. Emellett a tanárok különféle platformokat használnak, és az iskolában megszokott terhelésnél jóval nagyobb tömegű feladatot zúdítanak rá a tanulókra és szüleikre. Egy „valódi” távoktatásban a szakmai koordinátor ügyel erre, és így az oktatók valójában a tudásszerzés irányítói.
| ||
Ráadásul ez a rendkívüli családi terhelés, a vírus miatti gazdasági problémákkal és a bezártsággal párosulva olyan lelki teher is, ami további krízishelyzeteket is megalapozhat. Ezen helyzetek lelki tényezőinek kezeléséhez jelenleg a munkanélküliek táborába sodródott vállalkozó pszichológusok, vagy az oktatási rendszer távkapcsolatra kényszerített szakemberei személyesen nem elérhetőek.
MN: Békeidőben kormányzat elhanyagolta a digitális oktatás fejlesztését. Miért?
KL: Magyarország társadalmi modernizációja az utóbbi években kezdett kibontakozni, de csak egyes területeken. Az oktatás nem tartozik ezek közé, mert mások a politikai prioritások. A sikeres oktatási innováció feltétele, hogy mindenki számára azonos esélyt adjon, világos és egységes értékelési rendszere legyen, és hatékonnyá váljon. Ehhez teljesen másfajta oktatási rendszer kell. Egy sikeres digitális átállásnak ma sem a humán, sem a technikai, sem a tartalmi feltételei nincsenek meg.
MN: A digitális oktatásra történt áttérésnek melyek az első tapasztalatai?
KL: A környezetemben szerzett első tapasztalatok rendkívül ellentmondásosak. A magasabb presztízsű városi iskolákban többnyire elfogadható lett az átállás, bár ott sem nevezhető valódi digitális oktatásnak, ami folyik. A szegényebb és iskolázottlanabb falusi társadalomban sokféle „megoldást” használnak. Nem egy esetben sokszorosított feladatlapokat hordanak szét nap, mint nap. Összehasonlításként: a valóságos távoktatáshoz például Gyulán, a főiskolán a képzési program összeállítása és a működtetéshez szükséges oktatási koordináció és a technikai feltételek összeillesztése mintegy 2 év munkával járt.
| ||
MN: A frontális, a személyes jelenléten alapuló oktatást teljesen nem válthatja ki semmi. Hol húzható meg a határ, hogy milyen arányban folyjon az oktatás személyesen és digitálisan?
KL: Távoktatásban szinte minden tantárgy másképpen oktatható. Vannak, amelyek nagyobb, vannak, amelyek kisebb közvetlen tanári segítséggel vagy gyakorlati tapasztalatszerzéssel taníthatóak. A matematika, fizika, kémia és más reáltárgyak tanulása, a tanulók és szüleik észrevételei szerint, komoly gondot okoznak. Alapvető probléma az is, hogy az év végi osztályozásban a szubjektív elemek nagy hangsúlyt kaphatnak – például volt, ahol az első értékeléseknél a tanár már elsősorban a szülők hozzáállását minősítette. Az arányokat komolyan befolyásolja a tanulók életkora, és az előzetes oktatási-tanulási tapasztalata is. Minél fiatalabb a gyermek, annál nagyobb arányban és időtartamban igényli a felnőttek, így a pedagógusok támogató közreműködését, jelenlétét is. Azt hiszem, hogy végig kellene gondolni a kényszerű helyzet minden elemét!
MN: Sokan – túl a technikai feltételek részben elégtelenségén – azért bírálják a digitális oktatást, mert az éppúgy poroszos maradt, mint az előtte lévő volt. Rengetegen panaszkodnak, hogy ez lényegesen több időt igényel mind a tanártól, mind a tanulóktól és hallgatóktól. Mennyire jogosak ezek a felvetések?
KL: A gyorsan, kapkodással bevezetett oktatási forma a megfelelő programok és az előzetes egyeztetések hiánya miatt is igényel a korábbinál több időt a benne résztvevőktől. Az átállásnak nemcsak a technikai feltételei nem megfelelőek, de a pedagógusok egységes felkészítése is hiányzik. Az európai tapasztalatok szerint egy ilyen átfogó reformnak az alábbi összetevői vannak:
- Célok és fontossági sorrend.
- Az új tartalom kitűzése, ezen belül a gazdasági-társadalmi igények és a diákok felkészültsége, motivációja.
- Az igazgatási rendszer és a koordináció.
- Szerkezeti és ütemterv.
- A tanárok felkészítése.
- Tanítási segédletek, programok.
- A technológia biztosítása.
- Minőség ellenőrzés.
- Kutatások a rendszer folyamatos tökéletesítéséért.
- Költségek és hatékonysági mutatók.
Összefoglalva: mindez hatalmas anyagi és szellemi erők koncentrálásával, minimum egy évtized alatt érhető el. Bár mi mindig csodákra voltunk képesek.
MN: Mit gondol arról, hogy ez a mostani kényszerű átállás a magyar közoktatás legnagyobb innovációs kalandja hosszú évtizedekre visszatekintve is?
KL: Ez a dicséretes egyéni, vagy tantestületi kreativitás egy átfogó innovációs stratégia anyagi-szellemi támogatása nélkül hamarosan kifulladhat. Ha a régi rendszert állítják vissza, akkor újra kiszikkadnak az agyak.
MN: Egy nemrégiben tett Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy az utóbbi évtizedekben az új technológiák nem épültek be közoktatásba, nem formálták át azt. Pontosan mire gondol?
KL: A mostani innovációs kényszerhelyzet is bizonyítja, hogy az oktatási rendszer gyökeres modernizálása elkerülhetetlen! Nem csak a pedagógusok által joggal kritizált, a jelenlegi és a bevezetésre szánt NAT okoz gondot, hanem a rendszer minden eleme túlhaladott. Lehet, hogy a mostani struktúra széthullása megnyitja az utat egy korszerűbb oktatás felé. De ehhez másfajta államépítési elképzelés is kell.
MN: Másrészt felhívta a figyelmet, hogy a pedagógusok felpezsdülő aktivitása egy ideig elfedi a gondokat, de – egyikük véleménye szerint – olyan ez, mint amilyenek egykor Kínában a népi kohók voltak. A kínai kommunista párt által kitűzött nemzeti vastermelés elérését mindenki a maga házi vasolvasztójával segítette. Azaz, nem ez lesz a generális megoldás...
KL: Igen, én is így gondolom. A pedagógus-kolléga párhuzama pedig több mint találó.
| ||
MN: Mit tanulhatunk ebből és merre mehetünk? Melyek az új irányok, mik lehetnek az új tartalmak és módszerek?
KL: A legfontosabb tanulság, hogy az oktatási rendszer jövőjéről a pártok megegyezésén alapuló nemzeti stratégiai program létrehozására van szükség, hiszen egy ilyen átalakítás legalább egy évtizedig tartó, komoly anyagi és szellemi erőforrásokat igénylő folyamat. Volt ilyenre példa, elég, ha a két világháború között megvalósított Klebelsberg-programra utalok, amikor egyes években az akkori költségvetés mintegy 10 százalékát fordították a „szellemi honvédelemre”. Más sikeres országokban, például Japánban, Dél-Koreában, Finnországban az oktatás volt egy időre a legfontosabb nemzeti prioritások egyike. Tapasztalataik hozzáférhetőek. „Csak” elhatározás kell egy másfajta világról.
(Nyitókép: Kérdő Gergő negyedikes és öccse, Kérdő Roland elsős diák, a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulói otthonukban tanulnak 2020. március 18-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Ne legyen fogoly a saját otthonában! Élvezzen ki minden percet!
És egy barátja minden csütörtökön meg is látogatja. Odakünn a helyzet olyan, amilyen - de még ez sem lehet elégséges ok arra, hogy ne éljünk teljességre törekvő életet, melyhez az ismeretszerzés és a színvonalas szórakozás is hozzátartozik. A Magyar Narancs heti nyomtatott kiadása az idevágó lehetőségeket a legteljesebb természetességgel biztosítja.
