A Kutyapárt a tiszások kivonulásáról: „Kormányváltás ide, kommentolgatás oda, az nem felelős városvezetés, ha bárki megakasztja Budapest működését”

  • narancs.hu
  • 2025. január 29.

Belpol

Magyar Péter előre megmondta, hogy „erős jelzést küldenek a hatalmi elit levitézlett tagjainak”.

„Egy dolog a politikai kiállás egy fontos ügy mellett, és erre a kivonulás egy jó eszköz lehet. Mi is alkalmaztuk a közösségi költségvetés kisemmizésekor, de a működést nem blokkoltuk. Azzal, hogy a Tisza bent volt a szavazáson sok fontos városüzemeltetéssel kapcsolatos szavazás eredménytelen lett, hiszen a jelenlévők többsége számít. Ők pedig nem szavaztak”

korholta nyilvánosan Ordas Eszter frakcióját, a Tisza párti képviselőket a kutyapárti politikusok, Baranyi Krisztina, Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna (Suzi). – „Ezzel számos olyan előterjesztés nem ment át, amely a város napi működéséhez kell. Szociális ellátások, el nem induló inkubátorház pályázat, közlekedés lehet bármi, a Tisza frakció csak ült és blokkolta ezeket.”

A Kutyapárt szerint a Tisza Pártnak meg kellett volna szavaznia az ő kompromisszumos javaslatukat, amely „az ő szellemiségük mentén íródott, az eljárást még demokratikusabbá téve. A Kutyapárt pont azt akarta elkerülni, ami most történt: nem volt semmilyen összeesküvés elmélet meg handabanda.

Most már mondjuk mindegy. Akárhogy is van, kormányváltás ide, kommentolgatás oda, az nem felelős városvezetés, ha bárki megakasztja Budapest működését.”

Magyar Péter tegnap arról írt, hogy „a Fidesz és az óellenzéki pártok kéjes örömmel szavazták le azt a pályázati kiírást, amely lehetővé tette volna az eddigi budapesti mutyik lezárását és a nagy fővárosi cégek (mint pl. a BKV és a BKK, valamint a Budapesti Közművek Zrt.) vezetőinek transzparens, piaci módon történő kiválasztását.” Állítása szerint „a Fidesz, a DK, az MSZP és a Párbeszéd képviselői összejátszanak és a fővárosi polgárok érdekével ellentétesen szavaznak, ezért a TISZA képviselői a holnapi közgyűlésen erős jelzést küldenek a hatalmi elit levitézlett tagjainak”.

Végül – ahogy beszámolónkban is megírtuk – a Tisza képviselői kivonultak akkor, amikor a fővárosi cégvezetőkről szavaztak. Azt mindenesetre még megszavazták, hogy a főváros élni fog elővásárlási jogával Rákosrendezővel kapcsolatban

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.