A bukott köztársasági elnök, Schmitt Pál is oktatja a jövő nagyköveteit

  • B. Simon Krisztián
  • 2020. május 27.

Belpol

Irigylésre méltó a diplomaták élete, a nemzet egykori golyóstolla mellett Zsidai Roy és az Európa öngyilkosságáról lamentáló Douglas Murray segít nekik abban, hogy elsajátítsák a szakmai alapjait.

„A magyar külpolitika alaptézise, hogy büszkék arra, hogy egy több mint ezeréves keresztény államot képviselnek, amely a történelem során sokszor védte a keresztény értékeket, amelynek tagjai hosszú ideig küzdöttek a nemzet szabadságáért, és amely elérte, hogy kimondhatja: »velünk senki sem szórakozhat«. Mindebben a fiatal, a Fidelitasból érkező kollégáknak nagy szerepük van” – számolt be az MTI Szijjártó Péter beszédéről, amelyet tavaly novemberben, a Fidelitas 16. tisztújító kongresszusán tartott.

false

 

Fotó: magyardiplomaciaiakademia.hu

 

A külügyminiszter ekkor jelentette be, hogy elindul a régen várt Magyar Diplomáciai Akadémia, melynek elvégzése előfeltétele lesz annak, hogy valaki csatlakozhasson a külügy állományához. De ugyanitt készítik fel a leendő nagyköveteket és főkonzulokat is a külszolgálat előtt.

Meglepő nevek

Lapunkhoz eljutott az akadémia tantervének egyik verziója, amelyet a külügyben köröztettek véleményezésre. Ebből kiolvasható, milyen kurzusokon kell majd részt venniük a leendő diplomatáknak, és a nagykövetségek vezetőinek. A cél jól láthatóan az ideológiai indoktrináció, a szakmai ismeretek átadása pedig másodlagosnak tűnik.

Az oktató gárdát nézve a legmeglepőbb, hogy a Nemzetközi politika és globális kormányzás (International Politics and Global Governance) című kurzust az a Douglas Murray brit bestseller-író tartja, akinek aligha van meg a külügyi képzés „felzárkóztató tárgyához” szükséges releváns képzettsége, de Európa furcsa halála című könyvében olyan nézetekről tett tanúbizonyságot, amelyek egybevágnak a magyar kormány migránsozós Nyugat-kritikus narratívájával. Nem csoda, hogy a miniszterelnök is lefotóztatta magát, amint épp az ominózus könyvet tartja a kezében.

false

 

Fotó: Facebook / Orbán Viktor

 

A Corvinus és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pár komolyabban vehető oktatója mellett órát tart többek között a NER-nek kedves amerikai geopolitikai elemző, George Friedman, akinek a könyvét a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott PAGEO adta ki, és előszeretettel nyilatkozik az EU gyengeségéről különféle kormánybarát médiumoknak.

false

 

Fotó: About Hungary

 

A regionális tanulmányok előadás-sorozaton a diplomácia iránt érdeklődő fiatalok ezen kívül megismerkedhetnek Maróth Miklós arabistával is, a Magyar Tudományos Akadémiától elvett kutatóhálózat új vezetőjével, aki év végén a Pesti Srácokkal osztotta meg, hogy a hosszútávú siker titka a nemzettudatos gyermeknevelés: „Miért stréberkedünk, miért próbálunk megfelelni az úgynevezett európai nevelési elvárásnak? Hiszen a kereszténységben és magyarságban európaivá neveljük őket. Nem európai multikulturalizmusra, hanem magyar nemzettudatra van szükség. Mi, magyarok ugyanis a magyar kultúrán keresztül illeszkedünk be a világba és Európába.”

Prezentációs gyakorlatokat pedig a Patrick Egan amerikai politikai tanácsadó-jogász, érdekeltségébe tartozó FWD Affairs Kft. tart. A Magyar Nemzet korábban azt írta, hogy Egan életrajzában azzal büszkélkedik, hogy szerepelt Tusványoson és moderált beszélgetést a Terror Házában is.

A nagykövetek sem maradnak ki

A leendő misszióvezetők stratégiai iparágakról és nemzetközi érdekérvényesítésről tanulhatnak a MOL, az Eximbank és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) képviselőinek jóvoltából. Őket is oktatja Friedman és Murray, valamint interaktív tematikus tréningeket tart nekik többek között a Szijjártó főtanácsadójává avanzsált Gyurta Dániel olimpiai bajnok és Schmitt Pál, a plágiumbotrányba belebukott volt köztársasági elnök a sportdiplomáciáról, Baán László kormánybiztos képzőművészetről és filmekről, az Orbán Ráhel mentoraként emlegetett Zsidai Roy vendéglős pedig a magyar gasztronómiáról.

false

 

Sajtó és médiatréninget Szabó Lászlótól, az MTVA korábbi kommunikációs igazgatójától kapnak. A pénzügyi tervezést pedig az a Bacskai József helyettes államtitkár tartja, aki pár éve az országgyűlés gazdasági bizottsága előtti meghallgatásán volt kénytelen elismerni, hogy a magyar külképviseletek képtelenek voltak megfelelni az alaptörvény előírásainak, és olyan cégekkel kötöttek szerződést, amelyek tulajdonosi szerkezete és működése nem átlátható.

Írtunk a külügynek egy emailt, amelyben megkérdeztük, milyen díjazással dolgoznak az említett oktatók, és arra is kíváncsiak voltunk, mi kvalifikálja Douglas Murray-t arra, hogy leendő diplomatákat és nagyköveteket oktasson. Ha választ kapunk, cikkünket frissítjük.

Bőkezű ösztöndíj

A magyar felsőoktatásban megszokotthoz képest bőkezű, havi nettó 250 ezer forintos ösztöndíjjal dotált programra bármilyen alapdiplomával – azaz külügyi képzettség nélkül is – jelentkezhetnek a fiatalok. A fent ismertetett oktatók óráin túl megismerkednek például a magyar nemzeti érdekkel, a protokollal és az etikettel, majd tanulmányi kirándulásra mennek Erdélybe is és a képzés második félévében két hónapig valamely magyar külképviseleten is dolgozhatnak.

Az akadémiáért felelős államtitkárság lapunknak azt írta, közel harmincszoros túljelentkezés volt a 20-25 fővel induló programra.

A friss Narancsban bemutatjuk, hogyan alakult Magyarországon az elmúlt évtizedekben a diplomáciai képzés, utánajárunk van-e értelme akadémián tanítani a jövő külügyeseit, és megnézzük, mennyire hasonlít az újonnan alapított Diplomáciai Akadémia az egykori Marxista-Leninista Esti Egyetemre. Részletek a friss Magyar Narancsban.

A lap kapható az újságárusoknál, a boltokban, vagy előfizethet rá itt.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.