A magyar atom titka

Az Európai Bizottság nem kifogásolta a paksi szerződés fűtőanyag-beszerzésére vonatkozó részét – erősködött a magyar kormány. Természetesen kifogásolta – és erre minden joga megvan, hiszen az egyik szerződő fél az irányítása alatt álló európai ügynökség. A bizottság a nyilvánosságot szorgalmazza, a magyar kormány változatlanul titkosítana.

Az Európai Atomenergia-közösségnek (Euratom) minden uniós tagország automatikusan a tagja. A szervezet azért jött létre, hogy megteremtse az együttműködés kereteit a tagországok között a nukleáris kérdésekben. Eredetileg azt volt hivatott biztostani, hogy minden tagállam egyenlő eséllyel és jogokkal férjen hozzá a nukleáris üzemanyagokhoz és az atomenergetikai kutatásokat, ipari együttműködést hangolta össze, de mára számos egyéb ügy­ben vannak feladatai, különösen az ellátásbiztonság terén. Az Eur­atom az Európai Bizottság közvetlen irányítása alá tartozik, a bizottságnak vétójoga van az Eur­atom döntései felett.

Az Euratomot létrehozó egyezmény részletesen lefekteti azokat az elveket és szabályokat, amelyeket a tagországoknak be kell tar­taniuk nukleáris létesítmények épí­tésekor és működtetésekor. Az egyezmény emellett külön szervezetet hozott létre annak érdekében, hogy az Európai Unió közösen, egységesen szerezzen be nukleáris üzemanyagot, vagyis hogy legyen egy intézmény, ami folyamatosan figyeli és átlátja a kereslet-kínálat alakulását az EU-ban; ez az Euratom Ellátási Ügy­nökség, mely kizárólagos joggal rendelkezik az unióból vagy kívülről származó nukleáris ércek, nyersanyagok, hasadóanyagok szállítására vonatkozó szerződések kötésére. Az ügynökségnek tehát nem „jóvá kell hagynia” a Magyarország és Oroszország között megkötött szerződést, hanem konkrétan ő az egyik szerződő fél. (Harmadik országok esetében a szerződés megkötéséhez a bizottság előzetes egyetértésére is szükség van.)

Azt, hogy a paksi fűtőanyag-szerződés aláírását pontosan milyen jogszabályok mely paragrafusaira hivatkozva tagadta meg az Euratom és a bizottság, egyelőre nem tudjuk, hiszen még nem hozták nyilvánosságra a jelentést. A bizottság által tavaly májusban elfogadott Európai Ellátásbiztonsági Stratégia ugyanakkor konkrétan fogalmaz a nukleáris üzemanyagok beszerzéséről: „Külön figyelmet kell fordítani az unióban építendő, nem uniós technoló­giát felhasználó új atomerőmű-beruházásokra, azt biztosítandó, hogy ezek az erőművek ne csak Oroszországtól függjenek a nukleáris fűtőanyaggal való ellátást ­illetően: a fűtőanyag-ellátás diverzifikálásának lehetőségét minden új beruházás esetében feltételként kell szabni, amit az Euratom Ellátási Ügynökségnek kell biztosítania.”

 

Magyar magyarázatok

A stratégia az Európai Parlament és Tanács elfogadására vár, vagyis hivatalosan még nem lépett életbe, valószínűleg erre utalt Aszódi Attila kormánybiztos azzal a kijelentésével, hogy „nincs olyan konkrét jogszabály, amelyik bármely pontját sértené a decemberi üzemanyag-szállítási szerződés”.

A kormánybiztos lapunkat arról tájékoztatta, hogy a 2014. december 9-én megkötött „három megvalósítási megállapodás tárgyalása 2014 nyarán kezdődött el, a tervezeteket – akkori állapotukban – a kormány szeptemberben notifikálta a bizottságnak. Ezekkel szemben a decemberi aláírást megelőzően egy EU-szerv sem emelt kifogást.” (Vagyis szeptember és december között.) Kérdésünkre, hogy végül mikor értesítette az Euratom és a bizottság a magyar kormányt arról, hogy mégiscsak van kifogása az üzemanyag-beszerzési megállapodás miatt, a kormánybiztos nem adott választ, mondván, „ez az információ egyelőre még nem nyilvános, tekintettel a zajló egyeztetésekre”.

A megállapodások aláírásakor több más kérdésben is zajlott és azóta is zajlik vizsgálat Brüsszelben. Az eljárás nem hivatalos, ugyanakkor több forrás is megerősítette, hogy a bizottság illetékes főigazgatóságai tárgyalnak a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Miniszterelnökséggel. Szerettük volna megtudni, hogy miért nem várta meg a magyar fél az egyeztetési folyamat megnyugtató lezárását, mielőtt bármilyen további kötelezettséget vállalt volna az orosz fél felé, de erre nem kaptunk érdemi választ.

A megállapodások tartalmának titkosságára hivatkozva szintén nem kaptunk információt arról, hogy érinti-e az üzemanyag-megállapodás esetleges módosítása a másik két megállapodás, vagy a 2014. januárban aláírt államközi egyezmény tartalmát. Ugyanakkor Aszódi Attilától megtudtuk, hogy a kérdéses egyezség esetleges módosításakor a magyar felet semmilyen pénzbeli kártérítési kötelezettség nem terheli.

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a magyar hatóságok „titkos” minősítéssel küldték ki a fűtőanyag-ellátási megállapodást Brüsszelbe, ezért a bizottság is annak minősítette a dokumentumokat, egészen pontosan a „2001/
844/EC, ECSC, Euratom” bizottsági döntés 16. pontja alapján.

 

Titkosság

Bár az unió alaphangon az információk nyilvánosságát preferálja, bizonyos indokokkal – ilyen lehet a nemzetbiztonság, személyiségi jogok, kereskedelmi érdekek stb. – titkossá tehet információkat és dokumentumokat. A vonatkozó rendelet szerint bármely tagállam kérheti, hogy előzetes beleegyezése nélkül a tőle származó dokumentumot vagy annak egyes részeit ne tegyék közzé.

Mivel a magyar parlament 2015. március 2-i döntésében nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva zárta ki, hogy a paksi beruházással kapcsolatos üzleti és műszaki adatokat közérdekű adatokként meg lehessen ismerni, valószínűleg a bizottság is erre utalt a minősítésnél. Ugyanakkor a bizottság azonnal kérte a magyar hatóságokat, hogy oldják fel ezt. Információink szerint itthon a megállapodás preparálása zajlik, azaz a titkos részek kisatírozása, így a bizottság hamarosan közzéteheti jelentését.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság időközben kiadott állásfoglalásában jelezte, hogy a parlament által elfogadott korlátozás túlzott mértékű, szükségtelen és számos jogszabályban lefektetett jogot érint. A paksi kormánybiztosnak címzett állásfoglalásában azt kéri a hatóság elnöke, hogy „a közvélemény tájékoztatása érdekében egy helyen, internetes portálon, folyamatosan, ingyenesen, letölthető és kimásolható módon bárki számára tegyék hozzáférhetővé a beruházás előkészítése és végrehajtása során keletkező, különösen a beruházás környezeti hatásaira, valamint a közpénzek felhasználására vonatkozó adatok és dokumentumok mindenkori lehető legszélesebb körét”. A kérdésben az Energiaklub korábban ún. titokfelügyeleti eljárást kezdeményezett, mely során a hatóság részletesen és tételesen fogja vizsgálni, hogy az adott adatok tiktosnak minősíthetők-e.

A paksi bővítésért felelős kormánybiztos az elmúlt héten többször is elmondta, hogy elvi, technológiai akadálya nincsen annak, hogy a Roszatomon (illetve annak leányvállalatain) kívül más gyártók állítsanak elő nukleáris üzemanyagot a leendő paksi reaktorokhoz. Ezt Hullán Szabolcs, az Országos Atomenergia Hivatal nukleáris biztonsági főigazgató-helyettese is megerősítette lapunknak. „A világon van olyan gyártó, ha nem is nagy számban, aki képes ilyen üzemanyagelemet gyártani. Az viszont egészen biztos, hogy ezt ki kell fejleszteni. Ha ebben piacot lát, akkor nyilván ki fogja fejleszteni” – mondta.

 

Üzemanyag

A nukleáris üzemanyagelemek gyártása összetett folyamat: a kibányászott uránércből ki kell vonni az uránt, urán-oxiddá kell alakítani, dúsítani kell, majd fémcsövekbe zárni. Ebből állnak össze az üzemanyag-kazetták, amelyek eltérőek a különböző típusú reaktoroknál. A fűtőelemgyártóknak tehát mindig az adott reaktortípus műszaki követelményeihez kell alkalmazkodniuk.

Uránt a legnagyobb mennyiségben Kazahsztánban hoznak felszínre: 2013-ban az összes bányászott mennyiség 40 százaléka innen származott. Nagyobb kitermelők még Kanada, Ausztrália, Nigéria, Namíbia és Oroszország. Az átalakítást és dúsítást már szűkebb kör végzi: főként orosz, brit, francia, kanadai, amerikai és kínai vállalatok. A fűtőelemek összeszerelésében a legnagyobb kapacitással Európa (Németország, Spanyolország, Franciaország, Egyesült Királyság, Svédország), Oroszország és az Egyesült Államok rendelkezik, de szerényebb mértékben más országok is végeznek ilyet.

Az Euratom Ellátási Ügynökség éves jelentése szerint bár a nuk­leáris üzemanyagot gyártók összességében bőven ki tudják elégíteni az igényeket, az orosz VVER-típusú reaktorokhoz nem áll rendelkezésre megbízható alternatív beszerzési forrás. A Paksra tervezett reaktortípusokhoz (VVER 1200/AES-2006) jelenleg senki nem gyárt üzemanyagot az oroszokon kívül, nem véletlenül: ilyen reaktorok egyelőre a világon sehol nem üzemelnek. Több helyen, például Oroszországban és Fehér-Oroszországban is építenek ilyeneket, de jelentős csúszásokkal, és még sehol nem működnek ezek a blokkok.

A fejlesztési folyamat, azaz az engedélyezés, tervezés, tesztelés néhány évet vesz igénybe. Mivel a paksi új blokkok esetleges üzembe állása csak 20 év múlva esedékes, elméletileg a fejlesztés bőven megtörténhet addig. A bizottság nem azt kéri, hogy már most ál­lapodjunk meg alternatív be­szál­lítókkal, hanem azt a lehetőséget kell megadni a fűtőanyag-beszerzési szerződésben, hogy ha lesz valaki a piacon, aki érdeklődik és szeretne beszállítani, akkor ne eleve legyen kizárva ennek a lehetősége. Ahogyan Aszódi ­Attila lapunknak fogalmazott, „a bizottság két fő kérdést vizsgál: 1) egy alternatív üzemanyaggyártó üzemanyag-kazettáit egy bizonyos üzemidő elteltével tesztelni lehessen a reaktorokban; 2) az alternatív gyártó kazettáit adott idő elteltével lehetőség legyen bevonni az ellátásba”.

Az OAH főigazgató-helyettese szerint, „ha nem a reaktorok gyártója által ajánlott üzemanyag­elemmel indul az atomerőmű, az felvethet bizonyos garanciális kérdéseket”. Vagyis mindenképpen a Roszatom saját üzemanyagával kezdődne a működés. „Hogy milyen módon és mennyi idő múlva lehet esetleg másik fajta üzemanyagot a reaktorba betenni, ez egyrészt biztonsági kérdés – amit mi nyilván fogunk vizsgálni, ha ez a kérdés felmerül – másrészt gazdasági, politikai kérdés.”

A kormánybiztos szerint „ellátásbiztonsági és anyagi szempontból is előnyös lehet, ha van egy alternatív üzemanyaggyártó. Ennek során persze be kell tartani a nukleáris biztonsági, műszaki biztonsági és minőségi követelményeket. Sosem volt kérdés, hogy alternatív gyártót beengedünk-e az ellátásba, sokkal inkább az, hogy erre pontosan mikor és milyen feltételekkel kerülhet sor.”

Korábban a meglévő paksi blokkoknál is felmerült, hogy az oroszok gyártotta üzemanyagok helyett mást is kipróbál az atomerőmű. „Az OAH 2000-ben elvi engedélyt adott ki erre, de további műszaki vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy el lehessen dönteni: valóban biztonságosan használható-e ez az üzemanyag. De végül is tesztkazetták sem kerültek a paksi reaktorokba” – meséli Hullán Szabolcs.

Az OAH eddig csak korlátozott mértékben vett részt a paksi bővítéssel kapcsolatos folyamatokban: elkészítették azt a biztonsági követelményrendszert, amelyet majd a beszállítóknak teljesíteniük kell, de a három megvalósítási meg­állapodás szövegét nem ismerik.
A főigazgató-helyettes véleménye szerint ez nem is lényeges, hiszen az OAH nem foglalkozik, nem is foglalkozhat sem ellátásbiztonsági, sem pénzügyi-finanszírozási kérdésekkel. „A következő években sorra kerülő, egy atomerőmű építése szempontjából az egyik leglényegesebb engedélyezési eljárás, a létesítési engedélyezési el­járás során az OAH az engedélyes – az MVM Paks II. Zrt. – beadványát fogja elbírálni; amennyiben ő rosszul ítélte meg a beszállítóját, nem megfelelő műszaki terveket készíttetett el, nem kellően biztonságos az atomerőmű, vagyis nem felel meg az érvényes követelményeknek, akkor mi el fogjuk utasítani ezt a kérelmet.”

A nukleáris biztonság megvalósulásának természetesen előfeltétele, hogy az OAH független legyen mind az őt felügyelő és egyben az ellátásbiztonságért is felelős minisztériumtól, mind pedig a felügyelete alatt álló MVM Paks II. Zrt.-től. A törvények szintjén ez teljesül is – mindnyájunk érdeke, hogy a gyakorlatban se jöjjön létre az ún. regulatory capture, vagyis az, amikor a hatóságok az általuk szabályozott intézmények foglyává válnak.