A magyarok többsége szerint jogtalanul függesztette fel a Fideszt a Néppárt

  • narancs.hu
  • 2019. március 23.

Belpol

Ám a Fidesz hívein kívül az emberek többsége jogosnak tartja a büntetést.

A magyar társadalom többségének az a véleménye, hogy jogtalanul függesztette fel az Európai Néppárt (EPP) a Fidesz tagságát – ez derült ki a Publicus Intézet kutatásából, amit a Népszava megbízásából készített.

A kutatók szerint viszont érdemes a számok mögé nézni. Azért alakulhatott ki ez az eredmény, mert a magyar kormánypárt szinte teljes tábora (mintegy 2,2 millió ember) igazságtalannak bélyegezte az ítéletet.

A Fidesz hívein kívül azonban az emberek többsége jogosnak tartja a büntetést. Az ellenzéki szavazók 65 és 82 százalék közötti arányban gondolják ezt.

Ám ami sokkal érdekesebb, az a politikatudatos bizonytalanok véleménye: ebben a körben ugyanis az „ítéletet igenlők” vannak többségben.

Amikor a Publicus Intézet értékalapú kérdések alapján próbálta megfejteni a magyarok és az EU viszonyát, az derült ki, hogy a Fidesz hívei sem azonosulnak a hatalom véleményével: kitart a társadalom „nyugatos attitűdje”.

Az emberek 66 százaléka úgy érzi, az uniós tagság inkább előnyös Magyarország számára, a Fidesz-hívek 57 százaléka is erre a következtetésre jutott. Ez utóbbi adat érdekesen változik, és nagy mértékben függ a Fidesz unióról szóló kommunikációjától: 2018 októberében az emberek 79 százaléka tartotta még inkább előnyösnek az uniós tagságot.

Arra a kérdésre, hogy melyik hatalomtól tartanak a magyarok, az Amerikai Egyesült Államokat, és az Európai Uniót ritkábban említették a megkérdezettek, mint Oroszországot. A legtöbben úgy ítélik meg: a kormány jelenti a legnagyobb veszélyt saját hazájára.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.