A Médiahatóságot nem érinti a válság, közel kétmilliárd forintot különítettek el jutalmakra

  • narancs.hu
  • 2022. október 28.

Belpol

A munkatársak jövőre átlagosan háromhavi jutalmat kaphatnak.

Olyan a közpénzből működő Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, mintha egy sziget lenne, úgy hoznak a szervezetet érintő pénzügyi intézkedést, mintha azt messziről elkerülné az élet más területein jól érzékelhető gazdasági válság. Legalábbis ez látszik a hatóság elnöke által a parlamentnek benyújtott költségvetési javaslatból, amiről a 24.hu ír.

Ebben Vajda Zoltán, a szervezet elnöke 3 havi jutalommal számol a dolgozók számára, bár ez teljesítményértékeléshez kötött. A lap megnézte az utóbbi két év ezzel kapcsolatos adatait, amiből kiderült, korábban is háromhavi jutalompénz járt a dolgozóknak és hogy a jutalmazásra elkülönített összeg nagy részét a hatóság ki is fizette.

Mindezek mellett bővülést is tervez a hatóság, 2023-ra 750 munkatárssal számolnak, ami 40 fővel több az NMHH jelenlegi dolgozóinak száma. Összesen 13 milliárd 220 millió forintot terveznek személyi juttatásként kifizetni, ebből 9 milliárd 413 millió forintot tesznek ki a bérek, illetmények. Ez azt jelenti, hogy az NMHH-nál a bruttó átlagfizetés meghaladja majd az 1 millió forintot, így egy munkatárs, ha jól dolgozik, átlagosan 3 millió forint körüli jutalomra számíthat jövőre.

A 24.hu megkérdezte a Médiahatóságot, hogy a válságos gazdasági helyzetben nem érzik-e túlzásnak a milliós jutalmak osztogatását, amire az válaszolták:

"A kérdésben jelzett előirányzott jutalom egy keret, amely nem automatikusan jár a munkatársak részére, hanem a munkakör ellátása minőségi paramétereinek, továbbá a munkateljesítmény mellett a munkavégzés jutalmazás szempontjából releváns körülményeinek értékelésén – teljesítményértékelésen – alapuló elismerési lehetőség. A jutalmazás célja a hatóság működése szempontjából az, hogy az általa felügyelt, mintegy 5 ezer milliárdos versenypiacon szokásos és a hatóságnál rendelkezésre álló bérezési lehetőségek közötti jelentős különbséget csökkentse. A versenyképes jutalmazás nélkülözhetetlen a speciális szakértelemmel rendelkező szakembergárdánk motiválásához, megtartásához, és így a közfeladatok magas szakmai színvonalú ellátásához. Fontos kiemelni, hogy az NMHH működésének (köztük a jutalmaknak is) a költségeit nem a központi költségvetésből, hanem a felügyelt piacokról származó bevételekből fedezi."

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.