A Medián felmérése szerint a budapestiek többsége úgy látja, Tarlós nem a város, hanem Orbán érdekeit szolgálja

  • narancs.hu
  • 2019. október 6.

Belpol

Továbbá a megkérdezettek többsége szerint Tarlóst nem jellemzi az önállóság, inkább befolyásolhatónak tartják.

A Medián szeptember végén készített közvélemény-kutatásából kiderül, hogy mit gondolnak róla a budapestiek. Az 500 megkérdezett fővárosi 53 százaléka véli úgy, hogy Tarlóst nem jellemzi az önállóság, sokkal inkább befolyásolható.

Azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt években Tarlós a kormány és a város közötti konfliktusokban kinek az oldalára állt, a válaszadók 44 százaléka mondta azt, hogy Tarlós a kormány mellett állt ki, 18 százalék látta csak úgy, hogy a város érdekeit képviselte, 17 százalék szerint pedig a főpolgármester igazi diplomataként köztes állásponton volt. Ezen a kérdésen belül érdekes, hogy a bizonytalanok többsége (55 százalék) úgy ítélte meg, hogy Tarlós a kormány oldalára állt a főváros rovására.

Végül azt is megkérdezték a kutatásban résztvevőktől, hogy Tarlós Budapest vagy Orbán Viktor érdekeit szolgálja-e. Erre a megkérdezettek többsége (54 százalék) válaszolta azt, hogy Orbánéit.

via hvg

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.