A meztelen Toroczkai: Neonáci és rasszista csapattal vonul a Mi Hazánk romák ellen Törökszentmiklóson

  • narancs.hu
  • 2019. május 8.

Belpol

A jobbikos települést épp a kampány hajrájában látogatják meg.

Épp az EP-kampány hajrájára időzíti a Mi Hazánk azt a romaellenes felvonulást, amelyet ma jelentett be Toroczkai László: ezek szerint a Mi Hazánk a MIÉP és az FKGP mellett a Betyársereggel vonul majd Törökszentmiklóson május 21-én este.

A rasszista, fehér felsőbbrendűséget hirdető Betyársereg romák ellen irányuló akcióiról többször írtunk: egy időben fel lehetett őket hívni, ha valakinek gondja akadt roma szomszédjával, ők pedig mentek „rendet” tenni, azaz megfélemlíteni. A Betyársereg vezetője, Tyirityán Zsolt egy Index adott korábbi interjújában pedig elmondta: „Náci vagyok, vállalom!”

false

 

Fotó: MTI

Toroczkai és Betyársereg ott volt azon a 2012-es devecseri, majdnem lincselésbe fajult rasszista eseményen, ahol a rendőrök nem léptek fel megfelelően roma állampolgárok védelmében, ezért a magyar államot el is marasztalta a strasbourgi bíróság.

Toroczkai, aki amúgy alapítója a rasszista Betyárseregnek, azzal indokolta a törökszentmiklósi fellépést, mert szerinte 2005 óta két cigány család terrorizálja a települést, „kézigránát is robbant már, lövések dörrentek, vadkeleti állapotok vannak.” A település kiválasztása azért is érdekes (és nyilván nem véletlen), mert itt a közgyűlésben többségében van a Jobbik, a polgármester is párttag.

Toroczkai mai sajtótájékoztatóan egy pillanatig nem titkolta, hogy fellépésüknek faji motivációja van: elég volt, hogy cigányok terrorizáljanak „rendes, dolgozó embereket.”

Pár éve mi is jártunk Törökszentmiklóson, nyomát se találtuk annak a hangulatnak, amit Toroczkai vizionált. A Mi Hazánk a Jobbik korábbi politikai fegyveréhez nyúl: a rendőrség erőszakmonópoliumát vitató Magyar Gárdához, amelyet már rég feloszlatott a magyar bíróság.

Toroczkairól ebben a cikkben írtunk részletesen: azóta sem szeret beszélni bedőlt cégéről, strómanszerű feleségéről, és az ellene folyt számos bírósági eljárásokról.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.