A miniszter közbelép: maradhat az igazgató
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere

A miniszter közbelép: maradhat az igazgató

  • Narancs.hu/MTI
  • 2017. július 17.

Belpol

Balog Zoltán utasítására nem rúgják ki a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatóját.

Hétvégén derült ki, hogy az oktatási államtitkár egy e-mailben tudatta Tóth Gáborral, nem tart igényt a további munkájára. Tóth 25 éve tanít a Szinyeiben, 10 éve pedig igazgató. Az indoklás nélküli döntést most Balog Zoltán bírálta felül, áll az Emmi közleményében.

„Bár az iskolaigazgatók kinevezése nem miniszteri hatáskörbe tartozó kérdés, Balog Zoltán tárcavezető a Szinyei Merse Pál Gimnázium veronai tragédiát követő speciális helyzetére, valamint a jelenlegi igazgató neki címzett levelére tekintettel arra utasította Palkovics László oktatási államtitkárt, hogy legalább egy évvel hosszabbítsa meg az igazgató megbízását.

A fővárosi gimnázium iskolavezetése sajtóhírekre reagálva az intézmény honlapján vasárnap megerősítette, hogy Tóth Gábor jelenlegi igazgató egyetlen pályázóként beadott intézményvezetői pályázatát az oktatási államtitkárság elutasította.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, illetve volt diákok, tanárok utaztak.”

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.