A Miniszterelnöki Hivatal a legnagyobb hirdető a hazai reklámpiacon

  • narancs.hu
  • 2022. december 7.

Belpol

76 millió eurót költöttek el egy év alatt a különböző kampányokra.

A korábbi pesszimista várakozásokkal ellentétben a magyar reklámpiac 9 százalékkal nagyobb, 844 millió eurós bevételre tett szert a hirdetési szektor 2021-ben, mint egy évvel korábban. Ez főként azállami hirdetéseknek volt köszönhető - írta meg a CANnual Report idei kiadása.

A 14 ország független reklámügynökségeiből – köztük a hazánkat képviselő Café Communications – álló hálózat kelet-és közép-európai reklámpiacok folyamatait, trendjeit összefoglaló és elemző kiadása szerint a régióban ennél is nagyobb, 14 százalékos bővülést lehetett tapasztalni, ami 9,5 milliárd eurót elérő reklámköltést jelent a múlt esztendőre vetítve.

A jelentésből kiderül, hogy a hazai reklámpiacon az online szegmens fejlődik a legerőteljesebben. Ez a területet tavaly elérte a 8 százalékots növekedést, a bevételek több mint a harmada iszont a Google-nél, a Facebooknál és más nemzetközi vállaltoknál landolt. Ugyanakkor 2021. a tévé évének is számított Magyarországon: 2020-hoz képest 15 százalékos növekedést könyvelhettek el a csatornák. 

A pandémia a legnagyobb reklámozók sorrendjén sem változtatott hazánkban - írják. Maradt az állami szereplők dominanciája.

A legtöbb pénzt a Miniszterelnöki Hivatal fordította a magyar emberek megszólítására. 76 millió eurót költöttek el egy év alatt a különböző kampányokra.

ÉrdEz az összeg 2019-ben 65 millió euró, míg 2018-ban csak 27 millió euró volt. A második legnagyobb hirdető a Szerencsejáték Zrt. lett 24 millió euróval, míg a Magyar Turisztikai Ügynökség 21 millió euróval a harmadik helyen zárta az elmúlt esztendőt - áll az idei CANnual Report-ban.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.