A Mol-torony mellé költözhet a MÁV, az ÁSZ és több más állami intézmény is

  • narancs.hu
  • 2024. január 4.

Belpol

Jól jön ez a BudaPart beruházóinak a pangó fővárosi irodapiacon.

Több állami intézmény és állami tulajdonú nagyvállalat is a Mol-torony szomszédságában, a NER-es vállalkozók érdekeltségeihez tartozó a BudaParton bérelhet majd irodát

írjaTelex egy a birtokába került dokumentum alapján. A lap emlékeztet, hogy a területen zajló ingatlanfejlesztéseket lebonyolító Kopaszi Gát Zrt.-ben a tulajdonos cégek olyan, állami vezetőkhöz bekötött vállalkozók érdekeltségei, mint Garancsi István, Scheer Sándor, Hernádi Zsolt vagy épp Tiborcz István, a miniszterelnök veje.

A lap által idézett dokumentum szerint a következő állami hivatalok kaphatnak helyet a BudaParton:

  • a MÁV-csoport a Volánnal együtt, mely egy 15 emeletes, 65 ezer négyzetméteres irodaházat kaphatnának,
  • az Állami Számvevőszék,
  • a Nemzeti Választási Iroda és
  • a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.

Úgy tudni, az érintett szervezetek számára már ki is van jelölve, melyik épületbe költözhetnek a dokumentumban hárombetűs kódokkal – BOA, BOL, BOK és BOH – jelzett irodaházak közül. És a dokumentumban már az is ki van jelölve, mely osztályok mely emeletekre és helyiségekbe költözhetnek majd. A MÁV-vezér irodája például a BudaPart Corso (BOH) 15. emeletén lenne.

A lap megjegyzi, hogy az állami cégek és hivatalok ideköltöztetése nagy segítség a beruházónak az általános fővárosi irodapiaci pangás idején: tavaly a második félévben már a budapesti irodák 13 százaléka állt üresen, de az állami segítség révén itt ettől nem kell tartani.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.