A Momentum és Hadházy Ákosék is országos népszavazást kezdeményeznének az atlétikai stadionról

  • narancs.hu
  • 2019. november 21.

Belpol

Ha nem teljesülnek a feltételek, elindulhat a népszavazás.

"Ha a kormány nem teljesíti a főváros feltételeit, megkérdezik a magyarokat arról, szeretnének-e 120 milliárdból atlétikai stadiont építeni" - mondta el Fekete-Győr András szerda este az InfoRádióban. A Momentum elnöke hozzátette, egy multifunkcionális kézilabdacsarnok megépítését tudja támogatni pártja, de a 120 milliárdos atlétikai stadion tervét ellenzik. A Fővárosi Közgyűlés a feltételeket várhatóan a jövő héten határozza meg, azok egyrészt az egészségügyre, másrészt az atlétikai projekt átalakítására vonatkoznak majd.

Fekete-Győr szerint, ha a kormány nem tesz eleget a feltételeknek, országos népszavazást indítanak. A népszavazási kérdést már hitelesítették is, az aláírásgyűjtésbe azonban addig nem kezdenek bele, amíg a kormány nem válaszol a feltételekre.

Közben Hadházy Ákos is ezt a lehetőséget vázolta fel, Facebook-bejegyzésében azt írja, hogy: "Én egészen biztos vagyok benne, hogy a most éppen 130 milliárdosra tervezett atlétikai stadion (ennél biztosan több lesz a végső számla) túlárazott és felesleges, de nézzük végig logikusan, milyen következő lehetőségek állnak előttünk."

Erre négy lehetőséget vázol fel:

  • A közgyűlés lemondhatja az atlétikai vb-t
  • A közgyűlés támogathatja az atlétikai vb-t
  • Helyi, budapesti népszavazás
  • Országos népszavazás

Utóbbival kapcsolatban megjegyzi: "Kassai Dániel kollégám már korábban beadott egy országos népszavazási kezdeményezést, amely a konkrét, ferencvárosi helyszínen akadályozná meg az építkezést. A kérdés át is ment a Kúrián. Ha a Fővárosi Közgyűlés nem dönt záros határidőn belül, de kellő erő ellenzi a stadionépítést, meg lehet kezdeni a gyűjtést és el lehet érni a beruházás lefújását. Biztos vagyok benne, hogy össze tudunk szedni 200 ezer aláírást, nem kell hozzá négy hónap sem."

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.