A Momentum jelöltje lesz a csepeli Szabó Szabolcs

  • narancs.hu
  • 2021. január 26.

Belpol

Szabó korábban az Együtt színeiben indult, de ült az LMP frakciójában is. 

A Momentum felkérte Szabó Szaboclsot, hogy 2022-ben is induljon el Csepel-Soroksáron parlamenti képviselőjelöltnek, Szabó pedig el is fogadta a felkérést - jelentette be Fekete-Győr András, a Momentum elnöke kedden. 

Szabó azt mondta, nem új az együttműködése a Momentummal, mert jó néhány politikai akcióban vettek már részt közösen, a 2018-as választáson a Momentum jelöltje volt az első, aki visszalépett a javára, most azonban egy mélyebb együttműködésről lesz szó.

Hozzátette, ez egyébként már működik, mert még novemberben a függetlenekből álló képviselői csoportja stratégiai megállapodást kötött a Momentummal, hogy közösen készüljenek fel a 2022 utáni parlamenti, és reményeik szerint a kormányzati munkára. 

Szabó arról is beszélt, hogy azt szeretné, ha olyan fejlesztési irányokban tudna Csepel előrelépni, ami tényleg a helyiek érdekeit szolgálja, mert jelenleg vagy nem valósítanak meg érdemi beruházásokat, vagy olyat erőltetnek, ami nem a helyiek érdekeit szolgálja, ilyen például a hév tönkretétele egy stadion miatt

Szabó korábban az Együtt színeiben jutott be a parlamentbe 2014-ben és 2018-ban is, majd a párt megszűnése után az LMP frakciójához csatlakozott, innen fél évvel később távozott is. 

Szabó Hadházy Ákossal és Szél Bernadett-tel azóta független képviselőként tevékenykedett a parlamentben - tavaly novemberben ők hárman képviselői csoportot is alakítottak, majd stratégiai szövetségre léptek a Momentummal. Akkor ennek apropóján bezsélgettünk vele: 

„Ez egy kommunikációs színjáték"

Magyar Narancs: A múlt héten jelentették be (az interjú még novemberben készült - a szerk.), hogy Hadházy Ákossal és Szél Bernadett-tel közösen szövetségre lépnek a Momentummal. Ki keresett meg kit? Szabó Szabolcs: Még a Momentum tisztújítás előtti elnöksége kezdeményezett beszélgetést velünk hónapokkal ezelőtt arról, hogy ki mit tervez a következő években, és egyre több közös akciónk is volt.

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.