A Néppárt is meggyorsítaná a magyar kormány elleni eljárást, közös levelet írtak az EP-frakciók vezetői

  • narancs.hu
  • 2020. február 24.

Belpol

A jogállami eljárás eredménytelenségével kapcsolatos aggályaiknak adnak hangot.

Közös levélben sürgetik a lengyel és a magyar kormány elleni hetes cikkely szerinti eljárást az EP-frakcióvezetői – írja a Népszava. A lap szerint a Charles Michel tanácsi elnöknek írt szövegben konkrét lépéseket szorgalmaznak a képviselő-testület kereszténydemokrata, szocialista, liberális, zöldpárti és szélsőbaloldali frakcióinak vezetői. Az aláírok közt ott van az Európai Néppárt frakcióvezetője, Manfred Weber is.

A lap birtokába került dokumentum szerint a frakcióvezetők felszólítják a tagállamok képviselőiből álló grémiumot, hogy végre cselekedjenek. „Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon fontosak az EU következő keretköltségvetéséről zajló tárgyalások, de a Tanács nem hagyhatja figyelmen kívül az unió alapértékeit érő, legalább ennyire jelentős és folyamatos veszélyeket sem” – írják, újabb vitákat, meghallgatásokat sürgetve.

A frakcióvezetők mindamellett arra figyelmeztetnek, hogy az Európai Tanács tétlensége "aláássa a közös európai értékeket, a kölcsönös bizalmat és az unió egészének a hitelét". Ezért ragaszkodnak hozzá, hogy a Tanács "következő ülésére meghívást kapjon a képviselő-testület, hogy kifejthesse a 7-es cikkely eljárásával kapcsolatos álláspontját".

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."