Magyar Narancs: Ön sokszor megvédte Sólyom Lászlót, amikor köztársasági elnök volt. Gyurcsány Ferenccel közösen Sólyom jelölte önt rövid ideig tartó ORTT-elnökségére. Ma, amikor az alkotmányos rend romokban hever, úgy érzi, hogy önt igazolta az idő? Vagy túl alacsonyra tennénk a lécet, ha a mai állapotokhoz mérnénk azt, amit Sólyom végzett?
Majtényi László: Leszögezném mindenekelőtt, hogy semmilyen személyes érdek nem játszott szerepet abban, ahogyan Sólyom közjogi pályáját megítéltem. Azóta már kiderült, hogy jelölésemet nem Sólyom, hanem Gyurcsány Ferenc kezdeményezte - talán olyan jelöltet keresett, akit ő is jónak tart és az elnök is el tud fogadni. Személyes, pláne anyagi érdek már csak azért sem motiválhatott, mert rengeteg pénzt hagytam ott, amikor lemondtam ORTT-elnöki megbízásomról. Mindenesetre nem szemléltem kritikátlanul Sólyom László elnöki periódusát, bár kétségtelen, hogy még a rendszerváltás előtti időkből ismerem személyesen, és őszinte rokonszenv fűz hozzá. Ha ezt elfogultságnak lehet tekinteni, legyen. Az ő szakmai érdeklődése és az enyém között nagy az átfedés, az én pályám sok tekintetben az övét követte anélkül, hogy valaha is a legcsekélyebb irigykedés lett volna a viszonyunkban. József Attila Babitsot engesztelő híres versében Babitsot jellemezve "a magány üvegének vastag tábláin" átszüremlő világról írt. Ezt találónak érzem Sólyom méltóságteljes magányosságára is: ez a magányosság hozzá is tartozik az önképéhez. Sokan értették félre emiatt. Kétségtelen, hogy vannak olyan erények, amelyek hasznosabbnak bizonyulnak akkor, ha az ember alkotmánybíró vagy az Alkotmánybíróságnak a testület "politikáját" meghatározó elnöke, mint akkor, ha az államé. Ha bírálni szeretném a köztársasági elnöki munkáját, akkor azt mondanám, hogy leginkább a politikai ütemérzékével volt baj, pedig az ütemérzék neki különösen fontos, talán abszolút hallása is van, kiváló zeneértő. Hozzátartozik mindehhez az is, hogy egyetlen köztársasági elnöknek sem kellett annyira nehéz helyzetben helytállnia, mint amilyenben ő volt. Egészében továbbra is pozitívnak látom elnöksége mérlegét. A tolerancia némely itthoni bajnoka gyakran korlátlanul toleráns és befogadó minden olyan nézettel szemben, amely hajszálpontosan megegyezik azzal, amit ő is gondol, csak az összes többi lehetséges világlátással szemben türelmetlen kissé. A balliberális véleményformáló elitet most nem elegáns ostorozni, mert nagy bajban van, de nehéz volna tagadni, hogy e tekintetben nem teljesített jól. Tudomásul kell venni, hogy a társadalomban különböző értékrendek élnek együtt, történetesen Sólyom Lászlóé és például az enyém nem egyezik minden tekintetben. Elsősorban talán nem is politikai különbségek ezek, mint világnézeti és kulturális vonzalmak közötti eltérések. Az idő elég sok mindent eldönt. Ma Antall József lényegesen jobb színben tűnik fel azok többsége előtt is, akik életében nem voltak a hívei. Én is így vagyok ezzel, bár az első médiaháborúban játszott szerepét ma is mélyen helytelenítem: egy pártállami jogszabálynak kívánt érvényt szerezni a médiairányításban. Egészében azonban Antall politikai művét máshogy ítélem meg. Szerintem hasonlóan lesz majd Sólyom bírálóival is, ennek már most is mutatkoznak jelei. Persze, kudarc volt az elnöksége, hiszen távozását követően szinte azonnal elveszett a III. Magyar Köztársaság, de nem miatta alakult így. Jelentékeny erkölcsi komolysággal jelentékeny utóvédharcot vívott a demokratikus jogállam védelmében, erősen korlátozott közjogi lehetőségekkel.
MN: A hatályos alaptörvény végül is deklarálja, hogy Magyarország demokratikus jogállam, esik benne szó az alapjogok garantálásáról is. Az újságírókat nem viszik el, a sajtótermékeket nem tiltják be. A gyülekezési jog él, ha néha, főleg melegfelvonulás idején megpróbálják is kicsit korlátozni. Bár teljesen önkényesen különböztet meg a törvényi szabályozás egyházakat, de azért megtiltva nincs, hogy ki-ki a maga hittételei és rituáléja szerint gyakorolhassa vallását. Általános, titkos választójogunk továbbra is van, bár a rendszer súlyosan aránytalan és a körzethatárok berajzolása világosan manipulatív stb. Azért ez még jogállam, ha súlyosan meggyengítve is, nem?
ML: Ez sokágú és bonyolult ügy. Szerintem nem jó a kérdés, hogy Magyarország jogállam-e még. Nem ismerjük a jogállam pontos definícióját, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudnánk megmondani, egy-egy ország jogállam-e vagy sem. Az, hogy a jogállami értékek közül sokat sárba tapostak ebben az országban, az biztos. Három vagy öt év múlva, az elkövetkező fejlemények fényében tudunk majd biztosan válaszolni arra a kérdésre, igaz-e az, hogy Magyarország 2012-ben, mostani beszélgetésünk idején már nem volt jogállam. Pár éve az Európa Tanács delegációjának tagjaként Grúziában és Örményországban jártam, az ottani információszabadság-törvény kidolgozásában segítettünk. Odajött hozzám egy újságíró, a vállamra tette a kezét, és irigykedve arról kezdett beszélni, mennyire jó nekünk, mert Magyarországon az újságírókat nem szokás lelőni. Ehhez képest mi tényleg jól állunk, de erre annyira nem lennék büszke. A médiatörvény elfogadását követő napokban egy baráti társaságban kikeltem az új szabályozás ellen, válaszul az egyik konzervatív úrasszony tisztességtelennek és rosszhiszeműnek minősítette mondandómat, hiszen, lám, sértetlenül előadhatom, akár meg is írhatom, és még meg is fog jelenni. Vagyis csak akkor van jogunk a sajtószabadság védelmében felszólalni, amikor nem tehetjük meg. Ezt az álláspontot nem tudom komolyan venni. Ma Magyarországon a sajtószabadság korlátozottan érvényesül. A közszolgálati média nem szabad, ezt nyugodtan kijelenthetjük. Elég belenézni bármelyik közszolgálati médium bármelyik hír- vagy hírháttérműsorába, szinte paródiaként hatnak. Az elektronikus kereskedelmi médiumok szegmense sem szabad. A kereskedelmi televíziókban megszűntek a közéleti műsorok, legkivált a hírszolgáltatás. Olyan világban beszélünk a sajtó szabadságáról, amelyet a sajtószabadság mérhetetlenül hidegen hagy. A kereskedelmi televíziók semmiféle érdeklődést nem tanúsítanak a közügyek iránt. A Klubrádió és az Inforádió részleges kivételek, igaz, nem is kereskedelmi médiumok - annak ellenére is elégedett lennék azzal, hogy az ő közéleti műsoraik színvonala jelentse a tömegmédia sztenderdjét, hogy egyébként nem vagyok elégedett ezzel a színvonallal. Például az Inforádió újságírója a kormányváltás óta egyetlen alkalommal volt rám kíváncsi, egy konferencia szünetében. Csak azért említem ezt, mert azelőtt rendszeresen érdeklődtek a véleményemről különböző ügyekben. Azt pedig a Klubrádiótól nem veszem jó néven, hogy az MSZP- SZDSZ-kormányzás idején sokszor fedezett védhetetlen döntéseket is, például éppen a médiapolitikával kapcsolatban, sőt ilyeneknek a kedvezményezettje is volt. A más típusú kereskedelmi csatornák pedig nagymértékben felelősek azért, hogy honfitársaink nagy tömegeit el lehet zárni az alapvető politikai információktól.
MN: De bele lehet-e beszélni magánvállalkozások üzleti terveibe?
ML: Persze. Horrorköltségekért működtetünk médiahatóságot, és e cégeknek törvényi kötelezettsége a hírszolgáltatás. A közösségi jog is előírja, a magyar médiatörvény is. Ebben a kérdésben híve vagyok annak a paternalizmusnak, amit az európai médiairányítás megvalósít, noha egyebekben nem szeretem a paternalizmust. Minden polgártársunknak, ha nem is olvas hírlapokat, netes újságokat és a könnyűzenei rádiókra és a kereskedelmi tévékre korlátozódik a médiafogyasztása, ideális esetben - ironikusan szólva - el kell szenvednie, hogy tájékoztatják a saját hazája, Európa és a világ eseményeiről. Ezt tekinthetjük mindannyiunkra vonatkozó alkotmányos kötelezettségnek is. Nálunk ez nincsen, és nem tudom, hogy ez szándékos döntés-e, vagy csak ráérzés az idők szavára. Azért vagyok bizonytalan, mert az egész médiatörvényszörnyet kontraproduktívnak látom a Fidesz számára. Okos ember ilyet nem csinál. Mivel valamelyest ismerem a médiaszervezetek legtöbbjének gerincességét, meg vagyok róla győződve, hogy jóval kevesebb és kevésbé látványos erőszakossággal sokkal többet tudtak volna elérni. A médiatörvény indította el a lavinát, ez a törvény felelős a leginkább Orbán kormányának oldalfüggetlenül és egységesen katasztrofális nemzetközi megítéléséért. Eközben a közmédia közönsége szinte megszűnt, és amivel vissza akarják szerezni, rossz szappanoperákkal és vetélkedőkkel, azt szükségszerűen képtelenek profin csinálni. Ott, ahol nem számít a pénz, mert úgysem a sajátodat kockáztatod, nincs üzleti racionalitás.
MN: Senki nem akar tájékoztatni, mert senki nem akar tájékozódni? Az embereket nem érdekli a saját szabadságuk, csak a jogvédőket?
ML: Gyártottam erről egy olyan bonmot-t, amellyel nem értek egyet: Ha a magyar társadalomnak elég ennyi szabadság, akkor nekem még sok is. Ez egy szellemesnek hangzó rossz mondat. Annak ellenére sincs így, hogy a magyar állam paradox módon engem és a hozzám hasonlókat korlátozza legkevésbé a szabadságukban. Én könnyen tudok tájékozódni, azt nézek és hallgatok, amit csak szeretnék, Budapesten még mindig van lehetőségem jó színházakba járni, minőségi zenéket hallgatni, nem zaklat a rendőrség, bármikor elmehetek bárhová, nyitva vannak a határok, van útlevelem. Az én személyes szabadságomat lényegében szinte semmi nem korlátozza, és úgy tűnhet, mintha valami furcsa, megmagyarázhatatlan ügybuzgalom arra sarkallna, hogy ennek ellenére olyanok szabadságaiért küzdjek, akiknek ez a szabadság egyáltalán nem is hiányzik. Csakhogy ez hamis! Ne felejtsük el, hogy a magyar népet rendesen soha senki nem kérdezte meg, hogy mennyi szabadságra tart igényt. Az, hogy nem nagyon érdemes ugrálni, hogy a konszolidáció egyszerre jelent valamiféle békét, élhető, elviselhető állapotokat és a mindezzel együtt járó szabadsághiányt, régi, immár századokra visszamenő tapasztalatunk. Ferenc József, Horthy és Kádár "konszolidációja" ebben közös volt. Abban, hogy ezek az attitűdök tovább élnek, anélkül is biztos vagyok, hogy bármelyik említett rendszerrel össze akarnám a Nemzeti Együttműködés Rendszerét hasonlítani - bár a Horthy-kultusz lassan hivatalossá válik. Nem tudhatjuk, mi zajlik most a magyar társadalomban. Petőfi 1846 decemberében írta A Magyar Nemzet című versét. A vers szerint a történelemkönyvek, miután majd eltűnünk, annyit fognak csak feljegyezni a magyarokról, hogy "élt egy nép a Tisza táján / Századokig, lomhán, gyáván". Mindezt bő egy évvel 1848, a magyar történelem legfényesebb pillanata előtt. A rendszerváltás idején voltak illúzióim arról, hogy a nagyszabású magyar közjogi hagyomány, legkivált a XIX. századi, meg tud tartani bennünket a közszabadságok útján, hogy ez számunkra nagy előny a többi volt kommunista országgal szemben. De ezek a szálak megszakadtak, főleg az új magyar politikai elit teljes - többek között történeti - műveletlensége miatt is. Mégis, húsz évig szabadságban éltünk, még ha ez sokaknak felszíni és távoli jelenség volt is. Olyan rettenetes nyomor szakadt 90 után egész országrészekre, amely a saját szabadságukat merő absztrakcióvá változtatta. A rendszerváltás körülményei sem tudták a szabadulás katartikus élményét kiváltani - képzeljünk el például egy nagy romantikus vásznat, amelyen a lángszavú Prepeliczay István szónokol az Ellenzéki Kerekasztal ülésén. Viszont csak felnőtt állami elnyomás nélkül két nemzedék, amelynek tagjai gyerekek voltak a rendszerváltás idején, és akik akkortájt születtek. Leírni másokat sem szabad, a Békemeneten csápoló több százezer honfitársunkra is szükségünk lesz, nélkülük nem lehet majd újra intézményes szabadságot teremteni.
MN: És ők hogyan válhatnak szövetségessé ebben? Milyen minimális konszenzus jöhet létre és milyen feltételekkel a magyar társadalmon belül, amely kiüresíti Orbánék háborús retorikáját?
ML: Az biztos, hogy az alkotmányos jobboldalnak és az alkotmányos baloldalnak közösen kell majd létrehoznia a IV. köztársaság közjogi berendezkedését az egész ország számára. Azt tudom csak, hogy minek kéne történnie, és hogy muszáj megtörténnie; arról, hogy kik viszik majd végbe, fogalmam sincs. Az MSZP erősen küzd azért, hogy végleg felszámolja magát, nekem úgy tűnik, hogy lassan thürmerizálódik. A Jobbik egy fizikai határon túl már nem tud majd erősödni, magában kormányközelbe aligha juthat. Rasszista párt csak egyszer tudhatta volna megközelíteni ezt a lehetőséget, 1939-ben, de ehhez is az kellett, hogy előzőleg Horthy ostobán és brutálisan szétveressen egy nyilastüntetést. A 2006-os rendőri fellépés egyébként, amit az Eötvös Károly Intézet akkor is élesen bírált, túl azon, hogy mennyire vállalhatatlan volt emberi jogi szempontból mint gyengeség szülte, törvénytelen erőszak, szintén politikai ostobaságnak is bizonyult. A NER-ellenes csalódottságnak nincsen prófétája, nincs pártja és szószólója, pedig nagyon sok jogos eleme van. Mindezt sajnos kínálat hiányában jelentős részben a Jobbik tudja magához vonzani.
MN: És az LMP?
ML: Az LMP erőtlennek tűnik ehhez, és másmilyen beágyazottságú. Ezt a tömeget feltehetően nem ők tudnák megszólítani, az ő közönségük másmilyen. Inkább egy olyanféle mozgalomnak volna elvben esélye erre, mint amilyen a Szolidaritás, de most csak az elvi esélyét látom.
MN: Ha nincs szabadság anélkül, hogy megszüntetnénk a szociális kilátástalanságot, akkor nem kerültünk még inkább csapdába? Mindenki azt reklamálja, hogy a jelenlegi gazdaságpolitika sem mer igazán hozzányúlni a költségvetés kiadási oldalához, a Fidesz gazdaságpolitikájának kiindulópontja, amely a nyugdíj-államosításhoz és tovább vezetett, az volt, hogy ne legyen megszorítás. Orbán után hogyan lehet majd megspórolni a fiskális fegyelmet, mérsékelni a nyomort, amely a Jobbikot naggyá tette?
ML: A '89-es közjogi forradalom által megalkotott alkotmányos rendszernél jobbat szerintem nem lehet találni Magyarország számára, ez nem kérdés. Továbbá szükség van egy új társadalmi megegyezésre az ön által említett kérdésben is. Az, hogy mekkora lesz a mozgásterünk, nyilván függ a rendelkezésekre álló forrásoktól is, de függ attól is, hogy létrejön-e ez a közmegegyezés. Átélhető alkotmányos hazafiságra lesz szükségünk. És a jelenleg épp rasszista honpolgárunknak be kell látnia: az ő személyes érdeke is, hogy a reménytelen szegényeket integráljuk a társadalomba, hogy ebben az értelemben is újra valódi nemzeti közösséggé kell válnunk. Különben a középosztály is szögesdrótok mögött fog élni előbb-utóbb, és ez nem jó. Ha ezt az áldozatot hajlandóak leszünk meghozni, mind nyertesek leszünk, ha nem, mind vesztesek.
MN: Vagy konszolidálódik a NER, a kaszttársadalom és a szabadsághiány.
ML: Kérdés, hogy gazdasági csődbe viszik-e az országot. Számos elemző azt mondja - és ez szerintem elég hihetően hangzik -, hogy a rendszer tartalékok nélkül fenntarthatatlan, márpedig a vélt makói földgázmezők csalódást okoztak. Norvégia földgázával vagy Chávez Venezuelájának kőolajával, esetleg hatalmas területtel és nagy népességgel volna esély a NER tartós berendezkedésére, így viszont ilyen gazdaságpolitika nem folytatható. A Távol-Kelet feltörekvő államairól álmodoznunk képtelenség, de ha dinamikusan fejlődik a német gazdaság és mi alacsony munkakultúrájú és technológiai színvonalú beszállítóik leszünk, az elvileg működhetne. Ezt viszont a magyar történelmi büszkeség, épp az, amelyre a Fidesz szokott folyvást hazug módon hivatkozni, hosszabb távon biztosan nem tenné lehetővé. Ez, ami itt kiépülőfélben van, egy roncsállam, és egyáltalán nem működik jól. Minden napra jut valami egészen bizarr történet. Az Ángyán kontra MTI-ügy is azt jelzi, hogy ez egy mamelukállam, amely nem lehet hatékony. A független intézményeinket vissza kell kapnunk, bár azt persze nem tudom, hogy mikor és hogyan.
MN: Elég lesz szimplán választást nyerni a Fidesz ellen? Egy egyszerű, nem kétharmados kormánytöbbséget az elfoglalt intézményeken keresztül a Fidesz ellenzékből is képes lehet megbénítani.
ML: A Nemzeti Együttműködés Rendszerét meg kell dönteni. Alkotmányozó többséget kell szereznie az alkotmányos ellenzéknek, vagy az egyszerű többséggel megnyert választás után alkotmányos reformokat eredményező alkut kell kötnie a vesztessel. Kiderül majd, milyen lehetőségeink lesznek, ha a Fidesz veszít 2014-ben vagy később, meglátjuk, milyen állapotban lesznek. Ezek között a keretek között jogállamot nem lehet üzemeltetni. Az biztos, hogy "az ország kormányozhatóságára" hivatkozva nem lenne szerencsés megpróbálni elkerülni az alkotmányos értékekről szóló vitákat. Az alapvetően ideologikus alaptörvény nem maradhat itt. Az ország kormányozhatóságának technokrata jelszavával nagyon is összefér a NER, de a szabadsággal nem. Erős Alkotmánybíróság, ombudsmani rendszer, számvevőszék és más, az üzemmenetet lassító biztosítékok nélküli hatékonyságra miért szavazzon a magyar polgár? Hiszen ez már most megvan. Bajnai Gordon és csapata technokrata álláspontja szerintük nagyon korszerű, szerintem viszont alapvetően téves, és azt gondolom, hogy ezt ők is be fogják majd látni, amíg odáig eljutunk, hogy mindezt együtt elkezdhessük átbeszélni.
