A Párbeszéd hat nappal augusztus 20. előtt jutott arra, nem kéne tűzijáték

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 14.

Belpol

Az ünnepnapi műsor telepítése már tizenegy napja folyik.

Jávor Benedek, a Párbeszéd uniós tanácsadója egy online sajtótájékoztatón bejelentette, pártja azt kéri, ne legyen tűzijáték augusztus 20-án Budapesten, és hat nappal az egész előtt azt a javaslatot tette, drónokkal vagy lézerrel helyettesítsék a durrogó fényeket.

Jávor Benedek közölte: a tűzijáték világszerte „egyre inkább megy ki a divatból”, mert hatalmasak a költségei, miközben súlyosan egészségkárosító hatású. A politikus példaként a fény-, hang- és porszennyezést, illetve a levegőbe kerülő káros anyagokat említette.

Az uniós tanácsadó szerint a drónjátékok vagy a lézershow-k környezetterhelése és költségei jelentősen alacsonyabbak, mint egy tűzijátéké, miközben „legalább olyan látványélményt tudnak nyújtani.”

Jávor olyan nagyon biztosan nem gondolja komolyan, hogy a kormány meghallja kérését, hiszen a tűzijáték hat nap múlva lesz, a Budapest egyes részeit már le is zárták miatta (többek közt a Lánchíd járdáit). A tervek szerint idén 34 ezer pirotechnikai effekt világítja be az eget 230 indítási pontról, köztük a Szabadság és az Erzsébet hídról, valamint 7 folyami uszályról és számos pontonról. A tűzijátékot a szokásos görögtűz zárja, újdonság lesz azonban, hogy a vízfelületeken is kilőnek úszó pirotechnikai effekteket. Az eszközöket 60 pirotechnikus telepíti augusztus 3. és 19. között, tehát már 11 napja folynak az előkészületek.

Részeredményre végül is lehet számítani: a tűzijátékot az Országház és a Duna-parti épületek grafikus fényfestése és drónshow egészíti majd ki.

Az augusztus 20-i tűzijáték nagyságrendileg nettó 1,4 milliárd forintba kerül, ötször ennyit – több mint nettó 10 milliárdot – terveznek elkölteni a kísérő ünnepségsorozatra is: fellépőkre, hang- és színpadtechnikára is milliárdok mennek majd ki.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.