Brutális a különbség a minimál és a luxusnyugdíj között

  • narancs.hu
  • 2023. május 20.

Gazdaság

A legalsó ötöd lényegében nélkülözni kénytelen, ötvenezren viszont havi félmillió forint feletti összegből gazdálkodhat.

A jövedelmi szempontból Magyarország legszegényebb ötödébe tartozó nyugdíjasok havi jövedelme átlagosan 71 466 forint volt 2021-ben a a Központi Statisztika Hivatal adatai alapján. A leggazdagabb ötödben lévő nyugdíjasok havonta 278 042 forintot kaptak, írja a Pénzcentrum. Mindehhez érdemes hozzátenni, hogy a legalsó ötödben a nagyon szűkös megélhetéshez több mint 81 ezer forint jövedelem volna szükséges – vagyis ezt a szintet az alsó ötöd átlagos járandósága nem éri el.

A második, harmadik és negyedik ötödben lévő nyugdíjasok annyit mondhatnak el, hogy valahogyan kijönnek a pénzükből, de az ő járandóságuk sem elegendő ahhoz, hogy átlagos életszínvonalon élhessenek. Erre csak a legfelső ötödben lévő körnek van lehetősége. Fontos megjegyezni, hogy az adatok 2021-re vonatkoznak. Ez azt jelenti, hogy sem az azóta bekövetkeztett emelések, sem az infláció hatása nem érződik ezeken az adatokon. Azt, hogy milyen a nyugdíjasok helyzete most, csak 2024 év végén lehet a KSH adataiból megtudni.

A Pénzcentrum számításai szerint az alsó és a felső ötöd átlagos járandósága között négyszeres a különbség, valójában ennél sokkal rosszabb a helyzet. A legfrissebb, 2023-as adatok szerint a medián nyugdíj 185 ezer forint, vagyis ugyanannyian kapnak ennél kevesebbet, illetve többet. A legalacsonyabb nyugdíj technikailag a nyugdíjminimum, ez 28 500 forint, de nem állítható, hogy bárki is él ennyiből, a legalacsonyabb öregségi nyugdíjak ennél magasabbak.

A járulékplafon több mint tíz évvel ezelőtti eltörlése lehetővé tette a milliós nyugdíjak megjelenését. Az adatok alapján kevesebb,  mint tíz milliós nyugdíjas van - páran akár kétmillió forint feletti járandósággal is rendelkezhetnek. Ennél több, nagyjából ötvenezer olyan nyugdíjas van, akinek több mint félmillió foirnt a havi járandósága. Ha csak ezt, vagyis az 500 ezer forintot vesszük alapul, akkor a különbség a legkisebb és e között az összeg között, több mint 17-szeres – kétmilliós nyugdíj esetében pedig 70-szeres.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.