A politika miatt már nem venné át a Gábor Dénes Egyetem a Tamási Áron Gimnáziumot

  • narancs.hu
  • 2024. március 8.

Belpol

A szülőknek és diákoknak címzett levél felajánl egy lazább együttműködést.

Eltorzított és valótlan információk jelentek meg arról, hogy a Gábor Dénes Egyetem átvenné a XII. kerületi Tamási Áron Gimnázium fenntartását, a fenntartóváltással egyetértő tanárokat és szülőket pedig megfélemlítették és elnémították – többek között ezt írja a szülőknek és diákoknak címzett, a Telexhez is eljutott levelében az egyetem, amelyben megindokolja, miért lépett vissza attól, hogy átvegye az iskola fenntartását.

A levél szerint a szakmai szintről a politikai szítérbe került a közbeszéd a fenntartóváltásról. „Értékrendünk középpontjában a diákok érdekei állnak, ezért úgy döntöttünk, hogy a Gábor Dénes Egyetem visszalép a fenntartói jog átvételének szándékától, mivel sem a gyermekeket, sem a tanáraikat nem kívánjuk méltatlan helyzetbe hozni, a közelgő választások politikai csatározásainak kereszttűzébe állítani” - írták. 

Hozzátették, „az egyetemnek be kellett látnia, hogy választási kampány idején „nem lehet a valós és szakmai értékekről, közös jó célokról őszintén beszélni” az érintettekkel, ezért inkább visszalépnek.

Az egyetem levelében arra is található utalás, hogy a kialakult helyzetről pár véleményvezér tehet, annak ellenére, hogy a Gábor Dénes fejlesztési koncepcióját zámos tanár és szülő nyitottan fogadta, sőt támogatta, őket viszont megfélemlítették, elnémították. A intézmény ezután hosszan sorolja, hogy pedig mennyire ráférne a Tamási Áronra a fejlesztés, mivel szerintük egyre kevesebb a diák, hamarosan lehet, hogy már csak egy elsős osztályt tudnak indítani, az iskola infrastruktúrája jelentős részben elavult, a régi épületszárny azonnali átfogó felújítást igényel, az egyik sportpálya használhatatlan, a digitális és szemléltető eszközpark korszerűtlen és hiányos, valamint a tanárok képzése az új technológiák magas szintű alkalmazására nem megoldott. Ezt a Gábor Dénes Egyetem mind megoldotta volna, új pedagógiai programmal, saját költségre 2,4 milliárd forint fenntartói többletforrással.

„Örömmel tapasztaltuk az egyeztetések során a koncepciónkhoz való pozitív hozzáállást, melyre alapozva felajánljuk az iskola közössége számára kötetlenebb formában a szakmai együttműködés lehetőségét, a pedagógusok ingyenes oktatásmódszertani képzésével, az alkalmazható oktatástechnológiai, digitális megoldások bemutatásával és alkalmazásának támogatásával, annak érdekében, hogy ne vesszen kárba az eddigi – jó szakmai célokért folyó – befektetett közös munka és együttgondolkodás” – zárja levelét az egyetem.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.