Amikor tavaly a szolgálati nyugdíjak rendszerének átalakításával - minden érdemi tárgyalást elutasítva - a Fidesz-KDNP megfosztotta a rendvédelmi dolgozókat szerzett jogaiktól, feltűnt a színen két addig nagyjából ismeretlen szakszervezeti vezető, hogy válaszul a jogalkotás forradalmasítására megkísérelje forradalmasítani a katasztrofális állapotban lévő magyar munkavállalói érdekvédelmet. Egyikük, Kónya Péter a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségét (FRDÉSZ) vezette, amely a rendvédelmi dolgozók afféle minikonföderációja volt. A tűzoltó tagszervezetet, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetét Árok Kornél vezette; ő volt az egyetlen, aki következetesen támogatta Kónya harcát, a többi tagszervezet vezetője kormányzati nyomásra lassan kihátrált mögülük - így váltak harcostársakká. Országos ismertséget szereztek, a tavaly júniusi bohócforradalom idején azonban vezetőtársaik végképp cserbenhagyták őket. Utólag már az is nyilvánvaló, hogy a több tízezres, békés, de irtózatos erőt sugárzó rendvédelmis tüntetés sikerre vitelével döntő lépést is tettek a velejéig korrumpálódott intézményes érdekvédelemből kivezető úton. Néhány hónappal később kénytelenek voltak mindketten leszerelni és távozni szakszervezeti vezetői tisztségükből, miután - a hagyományos érdekvédelem teljes eszköztárát kimerítve - októberben megalakították a Magyar Szolidaritás Mozgalmat, amelynek bázisát elsősorban a rendvédelem szervezett dolgozói adták, másodsorban pedig a konföderációs szisztéma feletti-melletti érdekérvényesítés szervezeti keretéül szolgáló, akkortájt megalakult Akcióegységhez csatlakozó szakszervezetek tagsága.
Bővülés
Ez a kezdeményezés elsősorban a leendő Szolidaritás harmadik társelnöke, Székely Tamás szakszervezeti vezető erőfeszítéseinek köszönhetően született meg. Székely "új generációs" szakszervezetisként fel akarta szabadítani az érdekvédelmet a pártpolitikai befolyás alól, és ehhez Kónyáékban partnerre talált. Kónya a 2000-es évek közepén három-három és fél évig volt a Liga társelnöke, mivel az MSZP-SZDSZ-kormányok idején Gaskó István erős, határozott és a hatalom által nem befolyásolható szakszervezeti vezetőnek tűnt számára. Később azonban összeveszett vele, és a Liga kizárta tagjai közül az FRDÉSZ-t - az eljárás törvénytelenségét azóta bírósági ítélet is kimondta. A korkedvezmények elvételének ügye is összekapcsolta a Székely szakszervezetében tömörülő vegyipari és a rendvédelmi dolgozókat - a vegyipariak régen szeretnék ugyanis kivívni a korkedvezményes nyugdíjjogosultságot az ágazat azon munkavállalói számára, akik különlegesen megterhelő, az egészségre fokozottan veszélyes munkakörökben dolgoznak.
A bohócforradalmat közvetlenül megelőzően csatlakozott Árokékhoz az akkor már a több tízezres tömegtüntetés megszervezésével az Orbán-kurzus első számú utcai ellenzékévé váló Millából kiváló, a kiinduló bázishoz képest markánsan más hátterű, civil (értsd: nem egyenruhás) csoport, az Egymillióan a Demokráciáért (EMD). Székely Sándor az ő képviseletükben kapott mikrofont a bohócforradalom színpadán. Árok és Kónya mellett a két (egymással semmilyen rokonságban sem álló) Székely lettek a Szolidaritás társelnökei.
Az első, áprilisi eleji rendvédelmi tüntetés agresszivitása (elsősorban az esemény médiareprezentációját biztosító tűzcsapnyitogatás), valamint a makacs pletykák (illetve az empirikus vizsgálatok) a szintén az Orbán-kurzus ellenzékéhez tartozó szélsőjobboldal népszerűségéről sokakat tettek az egyenruhás testületekben aránylag hosszú időre bizalmatlanná a Szolidaritással szemben. Ezt a bizalmatlanságot tovább erősíthette Szima Judit rendőr-szakszervezeti vezető esete is, aki e minőségében szerepelt 2009-ben a Jobbik EP-listájának 4. helyén is, épp csak lecsúszva arról, hogy a szélsőjobboldali párt európai parlamenti képviselője lehessen. Ezzel ellentétes vélemény is kikristályosodott velük kapcsolatban: baloldali véleményformálók a Szolidaritást a Fidesz-szel szembeni ellenállás "népi" bázisának tételezték, és Kónya lett számukra a szalonképes, értelmiségikompatibilis néptribun.
A szervezet lappangó konfliktusai idén februárban, Árok Kornél kiválásával élesedtek ki. A vita részben taktikai kérdésekről szólt: Árok minél előbb létre kívánta hozni azt a választási pártot, amelyre a Szolidaritás hívei szavazhatnak a következő választásokon. A többi társelnök azonban úgy gondolta, hogy előbb meg kellene teremteni a párt mozgalmi beágyazottságát, és ezen keresztüli nyomásgyakorló, pártokat befolyásoló erejét. Az erre tett leglátványosabb kísérlet a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal meghirdetése volt, ám a "demokratikus ellenzéki" pártokat nem sikerült tárgyalóasztalhoz ültetni.
A szakadásnak voltak más okai is. Árok követői - többségükben nyugdíjas rendvédelmi dolgozók és a mozgalom koordinátorai, középvezetői - a rendvédelmis mozgalmi "mag" kiszorításaként élték meg a két Székely társelnökségét, különösen Árok leváltása után. Úgy látták, az EMD-nek nincs aktív tagsága, a csoport tömegbázis és mozgósítóképesség nélkül birtokol vezető pozíciót. Emiatt a belső demokrácia hiányát vetették a vezetők szemére, mondván, hogy sem ők, sem az általuk (valamint Árok által) kinevezett koordinátorok nem választások révén kerültek vezető pozíciókba. Ebből egyenesen következett a mozgalom elárulásának, az "elitizmusnak" a vádja, és szorosan a nyomában a főváros-vidék ellentét. Az Árok-párti aktivisták azzal vádolták a társelnököket, hogy nem kapnak tőlük információkat "a végeken", nem látnak bele, mi történik a vezetésben. Árok és hívei bizalmatlansága annyiban nem is volt alaptalan, hogy a Szolidaritás értelmiségi holdudvara valóban kevésbé bízott benne, kevésbé tartotta tehetséges vezetőjelöltnek, mint Kónyát. Ezt a bizalmatlanságot csak fokozta, amikor utólag kiderült, hogy Árok a Jobbiktól kapott parlamenti belépőt, tehát valóban volt valamilyen mértékű - ha feltehetően nem is túl intenzív - kapcsolata a szélsőjobboldali párttal.
Konszolidált politika
A válás jelezte és egyben fel is gyorsította azt a folyamatot, amelyben a rendvédelmis szervezet kinyílt a leszakadó alsó középosztály más csoportjai felé is, érdekvédelmi szövetségből egyre inkább politikai szervezetté vált, és sokat veszített kezdeti elitellenes dühéből. Közben szervezetileg folyamatosan erősödött, ráadásul egy olyan választói csoportban, amelyet fokozódó reményvesztettsége miatt egyre nehezebb politikai aktivitásra serkenteni, és amelyet az elsősorban a budapesti és nagyvárosi, magasan képzett, középosztályos fiatalokat megszólító Milla (vagy az új politikai mozgalmak bármelyike) bizonyosan nem tudott volna elérni. A pártpolitikai csatározásokba bekapcsolódó Szolidaritás vezetéséből Székely Tamás a közeljövőben kiválhat, társai úgy sejtik, hogy valószínűleg szakszervezeti vezető kíván maradni. Ha így lesz, a Szolidaritás elvágja az utolsó intézményes szálat is, amely a szakszervezeti mozgalomhoz kapcsolja.
A mozgalom más tekintetben is "konszolidálódott" a megalakulása óta eltelt bő egy évben, gazdaságpolitikai követeléseik sem mennek lényegesen túl a klasszikus szakszervezeti elvárásokon, elsősorban a hatályos munka törvénykönyve radikális, a munkavállalói jogokat kiterjesztő megváltoztatásán, valamint a progresszív adózás visszaállításának összellenzéki követelésén. Ezenkívül a rokkantnyugdíjasok, munkanélküliek, hajléktalanok módszeres diszkriminálásának a leállítását követelik, amelyben szintén egyetért a teljes ellenzék. A munka törvénykönyve azonban így is további viták forrásává válhat, a Bajnai-stáb egyik legfontosabb szakpolitikusa, Oszkó Péter például aktív pénzügyminiszterként is a "rugalmasabb", munkáltatóbarát munkajogi szabályozás híve volt. Az egykori Út a munkához program esetleges felmelegítése okozhat még feszültségeket, bár az Együtt 2014 elvi-erkölcsi alapvetésének foglalkoztatáspolitikára vonatkozó mondatai a Szolidaritás elképzeléséhez állnak közelebb. A manifesztum gazdaságpolitikai javaslatai alapvetően liberálisak ugyan, de valamelyest mégis balra állnak azoktól az elképzelésektől, amelyeket Bajnai Gordon a kormányzása alatt érvényesített.
Kónyáék abban értenek egyet a Haza és Haladás szakpolitikusaival, hogy az "ígérgetést" és az "osztogatást" kerülni kell, de a valóban rendelkezésre álló pénz újraelosztásánál, ha majd arra kerül a sor, a Szolidaritás érvényre akarja juttatni prioritásait - azt remélik, hogy amennyiben a gazdaság növekedésnek indul, ez a summa egyre nagyobb lesz. Bár mindenki tisztában van azzal, hogy a külvilágnak elsősorban Bajnaival kapcsolatban vannak elvárásai, de az összeszokást segítheti, ha ez a különbségtétel az Együtt 2014 belső döntéshozatalában nem jelenik meg, s mindhárom szervezet egyenrangú lesz.
"Kicsi ez az ország, mi is szakítani akartunk eleinte mindennel az elmúlt húsz évből, de miközben belemélyedtünk, be kellett látnunk, hogy a politika nem ilyen. Lehetetlen volna olyan ütőképes csapatot összeszedni, amelyben a többség ne vett volna részt a politikai döntéshozatalban egyik vagy másik oldalon az utóbbi évtizedekben" - mondta Kónya Péter a Narancsnak. A Haza és Haladással, valamint a Millával folytatott egyeztetések kezdete az Ellenzéki Kerekasztal meghirdetésének idejére, tavaly decemberre nyúlik vissza, de a folyamat igazán a nyár elején gyorsult fel. A Szolidaritás szerint Bajnaiék időközben lezajlott önvizsgálata-önkorrekciója őszinte volt.
Együtt
A Szolidaritás, bár politikai értelemben sokat változott, az establishmentpártokkal szembeni minden fenntartása ellenére is mindig összefogáspárti volt. Kezdettől arra törekedett, hogy a "régi" pártokat civil nyomás alá helyezze, hogy az elkerülhetetlennek ítélt összefogás során a lehető legnagyobb mértékben lehessen kontrollálni őket. Ezt célozta volna az Ellenzéki Kerekasztal tavaly decemberi meghirdetése, és ez az elképzelés lehet most sikeres, ha az Együttre vonatkozó kedvező közvélemény-kutatási adatok (Medián) tartósan megmaradnak. A Szolidaritás és a Haza és Haladás jó viszonya aránylag régi: már hónapokkal a szövetségkötés előtt is előfordult, hogy Bajnai eleget tett egy-egy helyi Szolidaritás-szervezet nem nyilvános beszélgetésre szóló meghívásának. A meglepetés nem az ő csatlakozásuk, hanem a Milla radikális fordulata volt, amely konok távolságtartását meglehetős hirtelenséggel feladva vált az összefogás részesévé.
A szövetség alapja a benne részt vevő szervezetek munkamegosztása lehet: a Milla kreatív kapacitása, médiaérzékenysége egészül ki a Haza és Haladás kormányzati rutinjával és szakpolitikai felkészültségével, ehhez járul a Szolidaritás szervezeti ereje, 8-10 ezer fő közötti, az ország területén aránylag egyenletesen eloszló tagsága - ennél csak az MSZP és a Fidesz beágyazottsága erősebb. Kónyáék szerint nem igaz, hogy jóformán semmiféle szervezeti hátországra nem támaszkodhat az Együtt, és ilyesmit legfeljebb a szocialista párt tudna kölcsönözni a mozgalomnak.
Az LMP-vel folytatandó esetleges együttműködés tárgyában szerintük nem a hétvégi kongresszusi határozat volt az utolsó szó, és úgy látják, sokan az LMP-ben is így gondolják. Az igazi problémát mégsem ők, hanem az MSZP jelenti számukra: a szocialistákat aligha lehet kihagyni egy kormányváltó együttműködésből, és ha csatlakoznak, komoly tényezőként kell számolni velük. Egyik szolidaritásos forrásunk megfogalmazása szerint "az Együtt és az MSZP kölcsönösen függenek egymástól; ez nem lesz szerelmi házasság, bizonyos garanciákat mindenképpen meg kell majd kapni tőlük az együttműködéshez, mert külön egyikünknek sincs esélye". A DK-val viszont ebben a pillanatban "nem időszerű együttműködnünk" Kónya diplomatikus megfogalmazása szerint, mert "előbb meg kell oldania a saját belső válságait". Ez feltehetően Gyurcsány Ferencre utal, aki az esetleges együttműködés legkomolyabb tehertétele. Kérdésünkre, hogy mi volna a DK Gyurcsány nélkül, azt a választ kapjuk, hogy a friss szervezet számos vidéki településen aktívabb az MSZP-nél, a Szolidaritás aktivistái gyakran hatékonyabban tudnak együttműködni velük, mint a szocialisták helyi embereivel. Vagyis a DK-ban megmutatkozó tenni akarásra volna igény, a nem túl nagy létszámú, de annál lelkesebb aktivistahálózatnak az Együtt 2014-ben is akadna munka.
"Középre nyitni" viszont Gyurcsány nélkül, a szocialisták nehezen elkerülhető bevonásával sem lesz könnyű. Kónya ezzel kapcsolatos felvetésünkre azt a meglepő kijelentést tette, hogy a jövőben elképzelhető reprezentatív jobboldali figurák megjelenése az Együtt 2014 körül: állítása szerint ismert Fidesz-politikusokkal is kapcsolatban állnak, akik közül némelyek, ha egyelőre nyíltan nem is, de mind határozottabban fordulnak szembe az orbánizmussal. Mint mondja, a közszféra vezetői szintjeiről is egyre többen keresik meg őket különböző információkkal, mert "egyre többen érzik úgy, hogy ami most van, az mégsem tart örökké".
A Szolidaritás a tűzcsapnyitogató vonulás után bő másfél évvel rezsim- és korszakváltásra készül Bajnai Gordon és a Milla oldalán, azaz végső soron a parlamentbe és talán a következő kormányba. Ahogyan ők fogalmaznak, "a prolik képviseletében".
