A Ripostnak adott igazat a Fővárosi Ítélőtábla a Nagy Blankát érintő perben

  • narancs.hu
  • 2019. július 23.

Belpol

Az ítélet azért is furcsa, mert korábban ugyanebben az ügyben a Lokállal és az Origóval szemben a lány javára döntött a bíróság.

„Több tárgyból bukásra áll, gyakran lóg az iskolából a mocskos szájú diáktüntető”című cikket közlő Ripostnak adott igazat a bíróság Nagy Blankával szemben – írja a hvg.hu. Mint ismeretes, a bulvárlap lejárató cikkében azt állította, hogy Nagynak annyi hiányzása van, hogy akár ki is csaphatják, illetve több tárgyból bukásra áll. A lány eddig sorra nyerte a pereket a cikket átvevő többi lappal (Lokál, Origo) szemben, azonban most a bíróság – miután a Ripost fellebbezett - úgy ítélte meg, hogy a portálnak nem kell teljes helyreigazítást lehoznia.

„Ez a jogerős ítélet több mint érdekes, mert a Lokál.hu ugyanezt a cikket vette át, és alig néhány hete ugyanez a bírói tanács abban az eljárásában még nekünk adott igazat és arra jutott, hogy megalapozott az elsőfokú ítélet” – mondta Litresits András, a diáklány ügyvédje.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.