A stadionépítések tíz esztendeje, avagy az ész nélküli túlköltekezés szimbólumai

Belpol

Alig növekvő nézőszámok, borzasztóan rossz kihasználtság, elvétve tapasztalható átláthatóság: tíz éve adták át az első új, modern focistadiont Magyar­országon. Mérleget vontunk.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2024. augusztus1-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

A nemrég NER-esített Újpest elnöke, Ratatics Péter a minap a tusványosi Fidesz-dzsemborin (hol máshol?) bejelentette, hogy a 2027-es szezont már egy vadonatúj stadionban szeretnék kezdeni. Ez azért is furcsa, mert a jelenlegi Szusza Ferenc Stadiont 2001-ben (az első Orbán-kormány idején) adták át, és ma sincs lepusztult állapotban.

A 2010 óta tartó kormányzás egyik kiemelt programja, a stadionprojekt idén nyáron tíz­éves. 2014-ig Orbán Viktor, a projekt legfőbb motorja is jobbára a javításra szoruló infra­struktúráról beszélt, ám aztán előbb – természetesen – Felcsúton, majd közvetlenül utána Debrecenben realizálódtak a Nemzeti Sta­dionfejlesztési Program produktumai. Azóta pedig hozzászokhattunk a menetrendszerű átadásokhoz. A focistadion kisvártatva az érthetetlen és indokolatlan (túl)költekezés szimbóluma lett; olyannyira, hogy a megfelelő szóhasználatra kényes kormányzati agitprop a nyilvános kommunikációjában és a hozzá tartozó közpénzmédiában egy idő után tudatosan lecserélte a szót az egyelőre neutrálisabb „sportlétesítmény” kifejezésre.

Épültek persze focin túli sportlétesítmények is – például a 2023-as atlétikai világbajnokságra –, és volt két vizes vébé is a 2017-ben átadott Duna Arénában, az MVM Dome pedig egy kézilabda-világbajnokságra épült. Más sportágaknál a kormány általában egy konkrét esemény miatt húzott fel milliárdokért új létesítményeket. A hovatovább valamiféle nemzeti vallássá fetisizált futball persze más: e stadionokat bevallottan valamiféle dicső jövőt vizionálva építik sorra az Orbán-adminisztrációk. A 2010-es évek elején sem klub-, sem válogatott szinten nem indokolta semmi az eltúlzott pénz- és energiabefektetést a magyar fociban, még úgy sem, hogy a sportági infrastruktúra tényleg ramaty állapotú volt. Jellemző az akkori viszonyokra, hogy amikor 2008-ban a világhírű Arsenal barátságos meccset játszott a Szombathelyi Haladással, a vendégek meccsruházatban, busszal érkeztek a Rohonci úti stadionba, mert nem voltak hajlandók bemenni a penészes öltözőbe.

Minden utca végén stadion

Az elmúlt tíz évben összesen 27 focistadiont húzatott fel Orbán Viktor, ha beleszámoljuk a heteken belül átadandó nyíregyházait is.

E 27-ben nincs benne a győri ETO Park, amely Tarsoly Csaba, a Quaestor-botrány főszereplője bábáskodásával épült fel 2008-ban. Továbbá megjegyzendő, hogy tervben volt, de különböző okok miatt közben lefújták az építkezést Pécsen, Kecskeméten, Vácon. A 27-es számhoz esetleg még egy fél is hozzászámolható: Szigetszentmiklóson (Kövér László lakhelyén) 2018-ig 1,5 milliárd forintnyi tao-pénzbe került, hogy a stadionépítés végül félbemaradjon, mára pedig a műfüves pályák is eltűntek a beruházás területéről.

Az új stadionok persze nem mind olyan ezer színben pompázó csúcsarénák, mint a NER kirakatklubjának, az FTC-nek a Groupama Arénája, vagy a székesfehérvári stadion. Gyulán egy ezerfős centerpálya készült, Budafokon inkább csak bővítették a régit, Ajkán végül új lelátó lett, vagy például a kazincbarcikai ezerfős lelátót sem leendő BL-meccsek reményében húzták fel. Ám ha csak a minden európai igénynek megfelelő stadionokat vesszük, akkor is döbbenetes a tíz év mérlege, mivel összesen 15 ilyen modern létesítmény épült. Az építkezési láz hőfokának ismertetésekor arról se feledkezzünk meg, hogy a koronavírus-járvány következményeként előbb ideiglenesen felfüggesztettek egy sor beruházás-előkészítést, illetve a kormány zseniális gazdaságpolitikája miatti riasztó gazdasági helyzet miatt Lázár János miniszter leállított egy sor ilyen volumenű építkezést (a nyíregyházi stadion azért épülhet még fel, mert már túlságosan előrehaladt a megvalósítás).

A nézőszám mára valamit javult: a NER indulásakor, a 2010/2011-es szezonban átlagosan 2831 ember járt egy-egy NB I.-es focimeccsre, és ez a szám az utolsó „újstadion-mentes” szezonban, 2012/2013-ban sem változott sokat (2863). A 2023/2024-es bajnokság során ez a mutató 4187 volt. Amit akár sikerként is elkönyvelhetnénk, ám a nézőszám-emelkedést árnyalja, hogy a magyar klubok költségvetésében a jegybevétel továbbra is elhanyagolható tétel, a teljes működési költségnek átlagosan 1,4 százaléka csupán. E mérőszám, nézőszám-emelkedés ide vagy oda, egyszersmind azt is mutatja, hogy az új sta­dionok általában rettentő kihasználtsággal működnek. A 2023-as összesítés szerint a stadionkihasználtság a magyar élvonalban 29 százalékos volt (azaz nagyjából minden harmadik széken ült csak néző). Debrecenben például úgy sikerült az addigi nagyjából 8000-es stadion helyett egy 20 ezreset felhúzni, hogy az átlagnézőszám már 2014-ben is csak 5373 volt. A megnyitóünnepséggel együtt négyszer volt csak telt ház az új Nagyerdei Stadionban. Nagyot emelkedett viszont az európai középmezőnybe került Fradi nézőszáma: a korábbi 6404 néző helyett a legutóbbi szezonban átlagosan 11 340-en mentek ki kéthetente a Groupama Arénába, ami azonban még mindig csak félháznyi a 23 700 férőhellyel összevetve. A DVTK-nál is történt javulás: a tíz évvel ezelőtti meccsenkénti 5936-hoz képest az előző szezonban 6432-en váltottak jegyet, ami valamivel fél ház alatti átlagot jelent (a 2019-ben átadott aréna befogadóképessége 14 646 fő).

Épül az új nyíregyházi stadion

 
Erős várunk, a stadion
Fotó: MTI/Balázs Attila 

Nagyvonalú füllentések

Ha a hivatalos adatokat nézzük, akkor tavaly az első osztályból simán kiesett Kisvárda Várkerti Stadion névre hallgató otthona volt a legokosabban megépítve: a 2850 fős létesítménybe átlagosan 2040 fő látogatott el, de a 3855 fős, Felcsút egész lakosságánál több férőhelyes Pancho Aréna sem teljesít rosszul a maga 2003 nézős átlagával. Csakhogy ez a két klub gyaníthatóan nem mond igazat az adatszolgáltatáskor: a Kisvárda 2020-ban például simán bediktált 3122 nézőt a Fradi elleni meccsére, ami 300-zal több, mint amennyien összesen beférnek. A Felcsút eddig még nem bukott le nagyon, bár a stadionba járók (köztük a cikk szerzője) egybehangzó véleménye szerint az alkalmankénti 2000 néző „nettó hazugság”. A pőre valóságot talán az a tény érzékelteti a leghívebben, hogy az Orbán Viktor felcsúti háza mellé épített csodalétesítményben 2018-ban 61 (hatvanegy) néző volt kíváncsi a Puskás Akadémia–Kisvárda rangadóra.

És hogy mennyibe került ez? Sokba. Bár az összegekről egymásnak ellentmondó adatokat lehet találni, az eddig felépült stadionok árát összeadva kiderül, hogy nagyjából 350 milliárd forintba kerültek a magyaroknak csak a focistadionok. Ebből 190 milliárd volt a Puskás Aréna, ami az eredeti tervekhez képest menet közben drágult 90 milliárddal, de ez a fajta „előre nem kalkulálható” plusz forrásigény az évek alatt igen jellemző volt. A cikkünk írásának pillanatában is csinosítás alatt álló 8000-es nyíregyházi stadionról például június végén derült ki, hogy bár gyakorlatilag kész van, további 4 milliárdot kell költeni rá az átadás előtt – annyit, amennyiből a felcsúti stadion épült tíz éve, és amennyiből majdnem kétszer kijönne a Paks 4500 fős stadionja is; utóbbit 2,2 milliárdért adták át 2020-ban.

Egy modern aréna üzemeltetése jóval drágább, mint a régi betonkockáké. Kezdetben nem is tűnt lehetségesnek, hogy nyereséges legyen egy ilyen létesítmény. Az elsők közt felépült Groupama Arénát és a Nagyerdei Stadiont még különféle egyéb funkciók ellátására is tervezték, lehet bennük irodákat, rendezvénytermeket bérelni, edzőterembe járni vagy akár enni is. A többi klub viszont gyakorlatilag csak focira alkalmas létesítményeket kapott. Emiatt aztán nem is álltak sorba az üzemeltetők, hiszen a fociszezonban kéthetente megjelenő pár ezer ember 2–3 ezer forintos jegyeiből nehéz kitermelni a luxust. Az energiaárak 2022-es emelkedése idején például a teljes Bozsik Arénát bezárták télre, annyira nem volt rentábilis a működtetés.

Az üzemeltetők nem is szeretik nagydobra verni az adataikat, kivéve, ha azok véletlenül kedvezőek. Jelenleg öt stadionüzemeltető cég képes nyereséget produkálni. A Puskás Arénát üzemeltető Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) 2023-ban 16,4 millió forint nyereségre tett szert. Bár az NSÜ több létesítményt is kezel, ezek közül valószínűleg a Puskás hoz bevételt, mivel nemcsak a fociválogatott játszik stabil telt házak előtt, de az idén háromszor lépett fel egymás után telt házzal Azahriah, majd a Coldplay és Ed Sheeran. A Groupama szép nézőszámaival és magyar szinten borsos jegyáraival, illetve a már említett pluszszolgáltatásaival 114,6 milliót hozott a Sportfive Hungary Kft.-nek – jellemző módon ez az egyetlen kifejezetten piaci alapú üzemeltető cég. Debrecenben a külön erre a célra létrehozott Debreceni Nagyerdei Stadion-üzemeltető Kft. 16,8 milliós nyereséget virított, nem kis részben az ott rendezett Campus fesztiválnak és a Virágkarneválnak köszönhetően is. Sokkal meglepőbb a sok pluszt nem tartalmazó DVTK Aréna, amelyet jobb híján maga a klub üzemeltet. A Diósgyőr Futball Club Kft. kiemelkedő, 240,4 millió nyereséget produkált, ami még annak ismeretében is meglepően nagy összeg, hogy sok koncertet szerveznek a stadionba vagy a hozzá tartozó parkolóba. Az ötödik nyereséges stadion az ETO Park, amely, ugye, nem ennek a tíz évnek a terméke, mégis összejött 17,8 millió forint plusz. Ennek magyarázata persze nem a foci, hanem a létesítménnyel egybeépített szabadidőközpont és szálloda.

A többi létesítmény üzemeltetéséről nincsenek adatok, de annak alapján, hogy a beígért sok-sok koncertből a legtöbb esetben semmi nem lett, lehetnek elképzeléseink a működtetés gazdaságosságáról. Az is erős jelzés, hogy Székesfehérváron a 12 ezres stadiont ettől az évtől már nem csak üzemelteti az önkormányzat, de a teljes jegyértékesítést is átvette, így a városháza dönt a jegyárakról is.

A tíz éve tartó őrület kapcsán bűn lenne nem megemlíteni a Szombathelyi Haladást. A klub nemcsak az ország egyik legnépszerűbb klubja volt a nézőszám tekintetében, de miután megérkezett Mészáros Lőrinc akkori veje, Homlok Zsolt, úgy tűnt, elkezdődik a pénzügyi fellendülés is. A klub 2018-ban egy 8000 fős szupermodern arénát is kapott. Homlok Zsolt azonban immár már nem a nemzet leggazdagabb gázszerelőjének a veje (ezt üzleti érdekeltségei is bánják), aminek evidens következményeként idén nyáron csődöt jelentett a Haladás, és emiatt már a magyar másodosztályban sem indulhat. Az akár Bajnokok Ligája-csoportmeccsekre is alkalmas stadion egy magyar harmadosztályú otthona immár. Aggódni nem kell, ugyanis az üzemeltetés problémáját már megoldották Szombathelyen: azt ugyanis évek óta átvette az állam, mivel céget nem találtak erre, az önkormányzatnak pedig esze ágában sem volt magára húzni a deficites feladatot.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Már több mint 240 iskolában van bombariadó országszerte

  • narancs.hu

Budapesten és vidéken is több iskola kapott fenyegető emailt csütörtök reggel. A rendőrség átvizsgálja az érintett iskolákat, az oktatás folytatásáról, illetve a tanulók hazaküldéséről az intézmények saját hatáskörben döntenek.

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Zöld és fekete

A többszörös hozzáférhetetlenség határozza meg Nanna Frank Møller és Zlatko Pranjić frusztráló dokumentumfilmjét. Első ránézésre a téma filmes-antropológiai eszközökkel könnyedén megragadhatónak tetszik. Zenica egy Szarajevótól nem messze lévő kisebbecske város, amelynek határában a világ egyik legnagyobb acélgyárának, az ArcelorMittalnak a kokszolóüzeme terpeszkedik.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.