A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság kimondta: Jogsértő a magyar transztörvény

  • narancs.hu
  • 2023. június 22.

Belpol

Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön kimondta, hogy Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét azzal, hogy nem biztosítja a nem- és névváltoztatás lehetőségét a transz embereknek

– közölte a Transvanilla Transznemű Egyesület.

A transztörvényt, az úgynevezett 33-ast még 2020-ban, a koronavírus-járvány miatti vészhelyzet alatt nyújtotta be és fogadta el a kormánypárt. Azóta az anyakönyvi nyilvántartásban megjelent a születési nem fogalma, amit az "elsődleges nemi jelleg és kromoszóma alapján meghatározott biológiai nem" szerint határoznak meg. Ez az adat pedig nem megváltoztatható. A törvény ellehetetleníti a nemváltó műtétek jogi elismerését és a magyarországi transznemű embereket, a panaszokkal pedig az Alkotmánybíróság nem foglalkozik.

Így hát a Transvanilla Transznemű Egyesület jogorvoslatért Strasbourgig ment el. Ügyfelük még a transztörvény előtt kérvényezte a nem- és névváltoztatást, de akkor azt a hatóságok jogszabályi hiányosságokra hivatkozva elutasították, később pedig már az új törvény miatt nem próbálkozhatott.

A strasbourgi bíróság szerint a kérelmezőt súlyos lelki és egészségügyi kár érte, és a kormány súlyos szabálytalanságot követett el, amiért a magánéletével és személyes identitásának elismerésével magára hagyta.

A döntés szerint a transzfób törvény sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét, ami az egyének nemi identitását védi. A Fővárosi Törvényszék elismerte a jogsértést.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk