A koronavírus-szűrőprogramban való részvételre buzdít a Semmelweis rektora

  • narancs.hu
  • 2020. május 3.

Belpol

Közel 18 000 embert hívtak meg a programba.

A koronavírussal kapcsolatos szűrőprogramban való részvételre buzdított Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az országos programba véletlenszerű kiválasztással csaknem 18 ezer embert hívtak meg.

Merkely Béla elmondta: a négy egyetem – Semmelweis Egyetem, Debreceni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem és Pécsi Tudományegyetem – által végzett országos reprezentatív járványügyi kutatás egy tudományos vizsgálat. Ilyen típusú vizsgálat még nem történt a világon, így ez lesz az első, teljes országot lefedő szűrési program – fűzte hozzá.

A szűrőprogramba a feltételezett fertőzötti arányból kiindulva 17 780 embert hívtak meg véletlenszerűen kiválasztva, ők életkorra, nemre és regionális elhelyezkedésre vonatkozóan is reprezentálják a magyar társadalmat. Így a vizsgálat eredménye alapján arra lehet majd következtetni, hogy a különböző társadalmi rétegekben mekkora lehet a fertőzöttség aránya Magyarországon – mondta.

Kiemelte: a közvetlen víruskimutatáson kívül vért is vesznek a kiválasztottaktól, amiben az ellenanyag jelenlétét vizsgálják. Azért pedig, hogy minél pontosabb képet kapjanak a népesség rizikófaktorairól, ötven kérdést is feltesznek a programban résztvevőknek.

Fontos tudni, hogy a kiválasztottak mintegy 500-1000 honfitársukat is képviselik a vizsgálatban, ezért Merkely Béla arra kért mindenkit, aki értesítést kap, menjen el a szűrésre, vagy tegye lehetővé, hogy a szakemberek az otthonában végezzék el azt, hogy minél pontosabb kép alakulhasson ki a magyar társadalom koronavírus-fertőzöttségéről.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetemen rektora február 24-én.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetemen rektora február 24-én.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Hozzátette: lehetséges például, hogy a vércsoport is befolyásolhatja a vírusnak való kitettséget, vagy a szövődmények kialakulását. Egyes kínai és amerikai adatok azt mutatják, hogy a 0-s vércsoport egy kis védettséget jelent, az A-s vércsoportúaknál pedig kicsit nagyobb a kitettség, de az országos szűrőprogramban számos más lényeges paramétert is vizsgálnak, hogy teljes képet kapjanak a magyarországi helyzetről – mondta Merkely Béla.

A rektor az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány első hulláma, úgy tűnik, szépen lassan lecsendesedik, várhatóan az új fertőzöttek aránya tovább csökken. Ezzel együtt fontos, hogy a magyar állampolgárok továbbra is tartsák a távolságot, a higiéniai szabályokat.

Merkely Béla azt mondta, a nyár nem kedvez a felső légúti megbetegedéseknek. A szabadban nem, a zárt közösségekben, például idősotthonokban, még akkor is terjedhet – hívta fel a figyelmet.
Ősszel ismét jobban terjedhet a betegség, de hogy mennyire, az sok mindentől függ – közölte.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Vihar a buliban

  • - ts -

Márpedig, ha itt vannak, a pokol felügyelet nélkül maradt, de azért a páciensek felvétele aligha szünetel…

Az oroszlánszelídítő

Miután Danny Boyle tavaly, 22 év elteltével felvette vérfagyasztó horrorfolyamának szálát, gyorsan át is passzolta a stafétabotot Nia DaCostának (Candyman; Hedda), aki a 28 nappal később (2003) szellemében szövi tovább a történetet.

Tíz kicsi német

  • - turcsányi -

Ronda szép. Sőt, nagyon szép város Andalúziában, egyenesen egy nevezetesség, turista­célpont (jó hatvan kilométerrel Marbella fö­lött, északnyugatra, tizenegy óránál).

Megjavítod?

A cím a japán kincugi hagyományára utal. E technika a repedések eltüntetése helyett az eltört tárgy „sebeinek” felvállalására törekszik. 

Már megint hétfő van

  • Pálos György

A regény magyar kiadásának borítójáról Botticelli Vénuszának újraértelmezett portréja tekint ránk, az elmosódó lágy női arcmás igen éles tekintettel párosul: poézist és tisztánlátást sugall.

A legpocsékabb támadva védekezés

Utoljára évekkel ezelőtt a 83-as trolin, a Horváth Mihály térnél hallottunk ahhoz hasonló érvelést, amellyel a minap egy roma származású fideszes fővárosi képviselő és országgyűlési képviselőjelölt (egyúttal az erzsébetvárosi Fidesz alelnöke) előállt. Hajdan a rajtakapott zsebes, miután visszakézből lekevert egyet az áldozatot figyelmeztető utasnak, hirtelen felháborodással megjegyezte: „Mi van, bazeg, az a baj, hogy cigány vagyok?”

Orbán Viktor előremenekül

Közvéleményünk nem csekély hányadában erős a meggyőződés, hogy az elmúlt ciklus, vagy inkább az elmúlt 16 év kormányzati, országirányítási, legszélesebb értelemben vett politikai munkája során számos olyan esemény fordult elő, amely felvetheti néhány jól körülhatárolható büntetőjogi tényállás megalapozott gyanúját, az elévülési időn túl és innen is.

Ki bírja tovább?

Szerepét vesztett törvényhozás, az elnök személyes érdekeit szolgáló és a politikai ellenfeleit üldöző vádhatóság, gyanús elfogultságú bíróságok, megfenyített egyetemek, a demokrata vezetésű nagyvárosok büntetése, ha kell karhatalommal, a smúzoló nagyvállalatoknak kedvező szabályozás, és oligarchák, oligarchák minden bokor alján… A filmnek, amelyet Donald Trump pörget, fájdalmasan ismerősek az epizódjai.

„Ez már nem 1.0-s megoldás”

A kormánypárt egy professzionális roma adatgyűjtési és mozgósítási projekt révén a 2026-os országgyűlési választás befolyásolására törekszik. 53 választókerületben kezdődött meg e „munka”. A roma vezetők mindezt cáfolják.