A tanárok szerint megvalósíthatatlanok a járványügyi intézkedési terv ajánlásai

  • narancs.
  • 2020. augusztus 19.

Belpol

"Csak az asztalokat és a székeket tudnánk kipakolni, de akkor nincs hova ülni" - mondja egy iskolaigazgató.

Hétfő este kapták meg az iskolák a tanévkezdéshez szükséges járványügyi protokollt, amely tizenegy témakörben és hetven pontban határozza meg az óvodák, iskolák teendőit.

A protokollt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) egyenesen "hajmeresztőnek" nevezte - írja a hvg.hu. A PDSZ szerint az előírások arról tanúskodnak, hogy a kormányzat vagy nem ismeri eléggé az általa működtetett rendszert, vagy nem hajlandó pénzt adni a védekezésre, ráadásul a pedagógiai szakszolgálatok és az óvodák ki is maradtak az anyagból.

A lapnak egy egyházi fenntartású, vidéki gimnázium igazgatója azt is elmondta, hogy náluk például négy emeleten 600 diák tanul, sok a csoportbontásos óra, megoldhatatlan, hogy a gyerekeket ne mozgassák teremről teremre, a másfél méteres távolság betartásához pedig egyszerűen nincs elegendő tér. "Csak az asztalokat és a székeket tudnánk kipakolni, de akkor nincs hova ülni" – nyilatkozta arra a protokollban szereplő javaslatra, miszerint az osztálytermekben található fölösleges tárgyak és bútorok eltávolításával lehet helyet nyerni.

Bár a szabadtéri sportolást megvalósíthatónak tartja, az öltözők mérete ettől nem lesz nagyobb, a tíz perces szünetek pedig nem elegendőek arra, hogy a  gyerekek több kisebb csoportban öltözzenek. Fizikailag lehetetlennek tartja azt is, hogy a szünetekben fertőtlenítsenek minden érintett termet, ahol cserélődnek a diákok.

Hozzáteszik, több helyen a takarítók létszáma sem elégséges, ennek megoldása pedig nem is az adott intézmény, hanem a tankerület feladata lenne.

A megkérdezett igazgató és a szakszervezet is egy hibrid megoldást találna jónak, amely lehetővé teszi, hogy meghatározott bontásban a tanulók egy csoportja az iskolában haladna, míg a többiek távoktatásban. Ahogy írják, osztrák mintára elképzelhetőnek tartanának például egy olyan rendszert, amelyben a diákok hetente változó beosztásában járnának be, az egyik héten három, másik héten két napot, a fennmaradó időben pedig otthon tanulnának.

Hétfő este kapták meg az iskolák a járványügyi protokollt

A terv mintegy tizenegy témakörben és hetven pontban határozza meg az óvodák, iskolák teendőit. A protokoll részletes útmutatást ad a tanévkezdéshez szükséges takarításra és fertőtlenítésre, amelyhez a szükséges fertőtlenítőszereket az Állami Egészségügyi Ellátóközpont minden intézménynek biztosítja. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közzé is tette a teljes tervet.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.