Magyar Narancs: Beszélt Vona Gáborral, mielőtt eldöntötte, hogy indul a Jobbik elnöki pozíciójáért?
Jakab Péter: Szoktunk beszélgetni, de viszonylag ritkán. A döntésem előtt beszélgettünk, de nem ennek apropóján.
MN: Azért kérdezem, mert október 17-én jelent meg a Facebook-oldalán az elnöki szándéknyilatkozat, Vona Gábor pedig már október 15-én azt írta egy kommentben a saját közösségi oldalán, hogy „én már pártokon kívül gondolkodom. A Jobbik élén pedig ott van Jakab Péter”.
JP: Akkor megelőlegezte a bizalmat. Megtisztelő, hogy alkalmasnak tart a párt vezetésére. Azt a politikát kívánom folytatni, amit ő elkezdett, hiszen nincs más alternatíva ma Magyarországon, mint a néppárti politika. Lényegében ez tette alkalmassá az egész ellenzéket arra, hogy meg tudjuk törni a Fidesz centrális erőterét. A választók ezt díjazták is: ma már négymillió választópolgárnak van ellenzéki polgármestere, és ez bizony feladta a leckét a Fidesz számára.
MN: Egyértelmű volt, hogy elindul az elnöki székért?
JP: Volt némi vívódás bennem, hiszen frakcióvezetőnek lenni sem kis feladat. A tagság felől is felfokozott elvárást éreztem, hogy lépjek előre, és a választók részéről is. A nyaram azzal telt, hogy jártam Magyarországot, és nagyon sok Jobbik-taggal találkoztam, illetve olyanokkal, akik párthovatartozástól függetlenül jöttek el egy-egy utcafórumra. Azt láttam, hogy tudok integratív személyiség lenni, olyan, aki pártokon átívelő módon tudja a szavazókat egyesíteni, márpedig pontosan erre van szükség, amikor arról beszélünk, hogy meg kell törni a centrális erőteret.
MN: Bejelentése után néhány nappal országgyűlési képviselőtársa, Varga-Damm Andrea is bejelentkezett az elnöki pozícióért. Nagy harcra számít?
JP: Viszonylag friss ez a bejelentés (az interjú október 22-én készült – F. Zs.), ebben a két napban a parlamenti munkával voltam elfoglalva. Varga-Damm Andrea a bajtársam, sok sikert kívánok neki.
MN: A szándéknyilatkozatában azt írta, a Jobbiknak az ellenzék és a kormányváltás vezető erejévé kell válnia. Az önkormányzati választás eredményeinek fényében mit gondol, eddig hogyan teljesített a pártja?
JP: Alapvetően elég mélyről indultunk, hiszen tavaly áprilisban kaptunk egy nagy pofont, ami annak is köszönhető, hogy magasra tettük a mércét magunkkal szemben. Azt mondtuk, hogy majd mi egyedül képesek leszünk a rezsim lebontására, kormányváltást ígértünk az embereknek, amit aztán nem tudtunk teljesíteni. Aztán jött a pártállam, az Állami Számvevőszék, jöttek az árulók és a fideszes karaktergyilkossági kísérletek. Ha a Jobbik egy átlagos párt lenne, az elmúlt egy évben két lehetőségünk lett volna: az egyik a megszűnés, a másik a besimulás. Ehelyett kitartottunk, és mára mi lettünk a nemzet lelki ereje, amire nyugodtan lehet építeni az ország jövőjét. Az októberi önkormányzati választások is ezt mutatják: a megyei listákra leadott szavazatok alapján a legtöbb megyében a Fidesz után mi vagyunk a második legerősebb párt. De nem is ez a lényeg, hanem hogy elindult egy folyamat, és óriásit léptek előre a választók abba az irányba, hogy 2022-ben, vagy ha a politikai helyzet úgy hozza, akár hamarabb előtérbe tudjunk lépni, és át tudjuk venni Magyarország irányítását. A jelenlegi rezsim az elmúlt időszakban meg akart gyilkolni bennünket. Ehhez képest, ha csak a megyei listákból indulunk ki, akkor 3,5 százalékponttal erősödtünk, tehát a gyilkossági kísérlet kudarcba fulladt.
MN: 2018 júniusában a lapunknak adott interjújában azt mondta, nem hisz az előválasztásban, és együttműködési fétisről beszélt. 2019 októberére változott erről a véleménye?
JP: Azt látom, hogy a választóknak volt egy elementáris erejű igénye arra, hogy a különböző pártállású emberek igenis üljenek le egy asztalhoz, és beszéljék át az ország és a települések ügyeit. Ez nem volt mindenhol könnyű, és nem mindenhol valósult meg az egy egy elleni küzdelem, de a lépést szinte minden településen megtettük abba az irányba, hogy képesek legyünk szót érteni egymással. Ez már fejlődés. Az pedig nem lehet kérdéses, hogy az októberi önkormányzati választások fényében az országgyűlési választásoknak is úgy kell nekiindulni, hogy egy az egy elleni küzdelmek alakuljanak ki. Hogy milyen recept alapján fogjuk tudni ezt összehozni, az még a jövő zenéje.
MN: Mi volt az a pont, amikor rájöttek, hogy össze kell fogni, mert ez a választók akarata?
JP: A tavaly decemberi rabszolgatörvény elleni tüntetés nagyon sok falat le tudott bontani a különböző ideológiájú emberek között. Ott vált egyértelművé, hogy nem azt kell nézni, hogy a másik ember milyen pártállású és milyen világnézetet vall, hanem hogy ő is ugyanolyan magyar ember, mint én, és ugyanaz a célja, mint nekem: egy jobb és szabadabb Magyarország építése. Nagyon sok településen ezután ültünk le egy asztalhoz más pártokkal beszélgetni, hogy helyzet van, a választóknak van egy igényük, nekünk pedig ezt kell kielégíteni. A leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik, ezt megtettük. Van, ahol kisebbet, van, ahol nagyobbat, de az irány egyfelé mutat: a kormányváltás felé.
MN: Hol akadt nehézség az együttműködés során?
JP: Konkrét települést nem szeretnék mondani, mert az az esetleges további együttműködést nehezítené. Volt olyan hely, ahol a Fidesz minden eszközzel próbálta megakasztani ezeket a tárgyalásokat, és voltak olyan helyi pártszervezetek és helyi politikusok, akikben játszótársra találtak.
MN: Például Győrben, ahol a választás előtt néhány nappal négy jobbikos képviselőjelölt bontotta meg az ellenzéki összefogást, és kiszállt belőle? Megingatta ez ön szerint a pártba vetett bizalmat?
JP: A győrit a Fidesz által generált, elszigetelt esetként tudom értékelni. Ott a Fidesz betette a lábát az ellenzéki együttműködésbe, és óriási csalódás, hogy ezt éppen a Jobbikon keresztül tudta megtenni. Megjegyzem, Miskolcon egy LMP-s képviselő volt az, aki a választás előtt hirtelen a Fidesz-médiában üzente meg, hogy kilép az együttműködésből. Országosan ez nem rengette meg a bizalmat a Jobbikban, helyben pedig ettől még nyugodtan lehetett volna Borkaira nemet mondani.
MN: Mi lesz a sorsa a négy jelöltnek?
JP: Ha rajtam múlik, a lehető leggyorsabban véget ér a közéleti pályafutásuk.
MN: Karácsony Gergelynek nem adta a logóját a Jobbik, de a fővárosi ellenzéki együttműködésben részt vettek.
JP: Az előválasztás eredményét tiszteletben tartottuk, ami azt jelentette, hogy nem állítottunk saját jelöltet. Tekintettel arra, hogy a fővárosban is éles váltás történt, ez egy fontos üzenet 2022-re: hogy mindig meg lehet találni a győztes konstrukciót.
MN: De ha a Jobbikon múlik, nem lett volna előválasztás.
JP: Az előválasztás logisztikai szervezésében az aktivistáink részt vállaltak.
MN: És az eredményekkel mennyire elégedettek?
JP: Jónak ítéljük az eredményt, hiszen azt mondtuk, hogy hiteles embereknek kell megküzdeniük a hiteltelen hatalommal szemben, ezt pedig sikeresen teljesítettük. Így olyan lehetőségekhez jutottak polgármesterek és képviselők, aminek köszönhetően bebizonyíthatják, hogy nemcsak a pálya széléről tudnak bekiabálni, hanem fejlődő pályára tudnak állítani egy-egy települést. Olyan településeket hoztunk el, mint Dunaújváros, Eger vagy Szentes, sikerült megtartani Ózdot, Tapolcát vagy Törökszentmiklóst.
MN: Miskolcon beálltak a közös ellenzéki jelölt, Veres Pál mögé. Ebben önnek mekkora szerepe volt?
JP: Varga László szocialista képviselőtársammal igyekeztünk az egyeztetések generátorai lenni, ott is a decemberi rabszolgatörvény elleni tüntetéssel indult el minden. Akkor ültünk le, és kezdtünk azon gondolkodni, hogy sok minden megváltozott a magyar közéletben. Hogy nem én vagy te fogod megoldani Miskolc problémáját, hanem mi közösen. Azt is éreztük, nem biztos, hogy pártpolitikusnak kell elindulnia a választáson, hanem olyannak, aki a legszélesebb társadalmi réteget tudja megszólítani. Már akkor megfordult a fejünkben, hogy Veres Pál lehetne ez a jelölt, akiben aztán szintén megfogalmazódott az a gondolat, hogy civilként, függetlenként elindul. Támogatni fogjuk a továbbiakban is.
MN: Valóban nem merült fel, hogy a Jobbik indítson Miskolcon polgármesterjelöltet?
JP: Nem. Levontuk a következtetéseket 2014-ből, amikor elindultam én is és Pásztor Albert is a baloldal jelöltjeként: ha csak egy ellenzéki jelölt lett volna, már akkor elhozhattuk volna a várost. Akkor vesztettünk. Valószínűleg azért, hogy most megtanuljunk nyerni.
MN: Összeszámolták már, mennyit költöttek a kampányra?
JP: Ez még folyamatban van. Az biztos, hogy ebben a kampányban, ahogy általában az ellenzéki kampányokban, soha nem a pénz dominál, abban nem is tudunk versenyezni a Fidesszel. Lelkesedésben viszont simán levertük őket. Őket a fenyegetés, a megfélemlítés és a megvesztegetés tartotta össze, minket pedig a hit és az a katarzis, hogy a választóknak végre felmutattunk olyan hiteles közéleti szereplőket, akik képesek voltak mindent vinni. És vittek is, magasan verve a Fidesz hiteltelen pártkatonáit.
MN: Milyen anyagi helyzetben van jelenleg a Jobbik?
JP: Az Állami Számvevőszék büntetése továbbra is érezteti a hatását, de előbb-utóbb ebből is fel fogunk állni. Nagyon várjuk, hogy Strasbourg elbírálja a keresetlevelünket, és kamatostul visszakapjuk azt a pénzt, amit a pártállam elvett tőlünk.
MN: Azt is kiemelte elnöki szándéknyilatkozatában, hogy az országgyűlési és EP-választások kudarca után csak a túlélés, és nem a megújulás volt a cél. És most?
JP: Csak a túlélés lehetett a cél, hiszen tavaly áprilisban jókora pofont kaptunk. Az önkormányzati választás viszont a kérdést megválaszolta: a Jobbik nemcsak hogy él, de erősödött is. A megújulást azonnal el kell kezdeni, ahogy túl vagyunk a tisztújításon, és feláll az új elnökség. A Jobbiknak jó stratégiája van. Igazi modern, nemzeti néppártként kell az utunkat tovább folytatni. Van ideológiánk, markáns eszmerendszert követünk, jobboldali, nemzeti konzervatív pártként határozzuk meg magunkat. De ennél sokkal fontosabbnak tartjuk az embereket és a képviseletüket – sem én, sem a párttársaim egyetlenegy tisztességes honfitársamtól nem fogjuk soha megkérdezni, hogy jobb- vagy baloldali-e, csak egyet kérdezünk: miben segíthetünk? Fontos az ideológia, de fontosabbak az ügyek, a legfőbb ügy pedig Magyarország gyarapítása, az, hogy ne az oligarchák, hanem a dolgozók, a diákok, a nyugdíjasok gyarapodjanak. Én nem kivárni akarom ennek a rezsimnek a bukását, hanem ki akarom harcolni azt, ehhez viszont mindenkire szükség van, pártállástól függetlenül. Egy érdemelvű társadalomban és pártban hiszek, ahol a szorgalmas és tehetséges emberek mindig elöl mennek, a kevésbé tehetségesek és szorgalmasak kicsit hátrébb, a győriekhez hasonló árulókat pedig úgy kipenderítjük, hogy a lábuk nem éri a földet.
MN: Merre tart a Jobbik? A szélsőjobboldalról besorolt jobbközépre, az önkormányzati választásra írt programjukban szabadságról és szolidaritásról beszélnek. A néppártosodás lezajlott már?
JP: Alapvetően igen. Az utat Vona Gábor kijelölte, nekünk az a feladatunk, hogy ezen az úton tartsuk a pártot, és minél több ember számára tegyük vonzóvá. A kaput mindig szélesebbre lehet tárni azok számára, akik hajlandóak a közélettel foglalkozni. A Fidesz próbálja apátiába süllyeszteni a társadalmat, mi pedig fel kell, hogy rázzuk ebből az embereket. Ajtókat akarok nyitni mindenkinek, úgy a becsapott fideszeseknek, mint azoknak a baloldali szavazóknak, akik úgy gondolják, hogy hitelesen tudom őket képviselni, és legfőképpen azoknak, akik az elmúlt választások alkalmával csak legyintettek, hogy nincs értelme elmenni szavazni.
MN: 2022-ig kéri a bizalmat ehhez. Akkorra hol látja a Jobbik helyét?
JP: Az együttműködéstől soha nem kell félni, de dominálni lehet. Ehhez persze rengeteget kell dolgozni, hogy a szavazók felénk és ezáltal az ellenzék felé gravitáljanak. Ami a Jobbik innovációja minden más párthoz képest, amelyek már voltak kormányon, hogy hitelesek vagyunk.
MN: És mitől hiteles a Jobbik mint párt?
JP: Attól, hogy képes volt fejlődni, belátni, ha hibázott, megválni azoktól az emberektől, akik nem a fejlődés útját választották, hanem valami régi romantikába akarták beágyazni a Jobbikot. És azért, mert képesek voltunk nyitni az emberek felé. Azt is beláttuk, hogy tavaly áprilisban hibát követtünk el azzal, hogy nem volt ellenzéki koordináció.
MN: A Mi Hazánk Mozgalom megalakulását kiheverte már a Jobbik?
JP: Őszintén? Nem kellett kiheverni, nekem felüdülés volt, és megkönnyebbültem, hogy azok az emberek elmentek. Most a Fidesz tenyeréből esznek, ők egy csapat, úgy is kell őket kezelni. El tudom képzelni, hogy a Fidesz megtámogatja őket pénzzel, paripával, médiával, hogy egy baráti ellenzéket építsen belőlük.
MN: 2019 októberében ön szerint milyen az átlagos Jobbik-szavazó?
JP: Nagyon sokat csalódott a rendszerváltás óta eltelt évtizedek alatt, és most reményt kapott arra, hogy lesz még ennek az országnak olyan kormánya, amely őt fogja képviselni.
MN: Cél megszólítani az egykori szélsőjobboldali szavazókat is?
JP: A változás lehetőségét ne vitassuk el senkitől: a párt és a választók is változnak. Van olyan, aki azt mondja, hogy nem változik; a lengyel lovasság is ezt mondta, majd nekirohant a német páncélosoknak, és hősi halált halt. Mi nem a hősi halált kínáljuk az országnak, hanem a feltámadást.
MN: Ezzel nem válaszolta meg a kérdésemet.
JP: Nekünk mindenkit meg kell szólítani, mindenkinek ki kell nyújtanunk a segítő kezet, és mindenki eldöntheti, elfogadja-e azt a kezet. A szélsőségesek ma már a Fidesz táborában vannak, és tapsikolnak, hogy Pócs János kazánba tett egy cigány embert. Nekik ez tetszik, nekünk meg nem.
