Megnézem a tegnapi Iványi-beszéd videóját, azt mondja: „…olyan, mintha Pilátus azt mondta volna Jézusnak, hogy majd húsvét után visszatérünk rá.”
Négykor a Szabadság téren vagyok, sajtótájékoztató kezdődik, a rendőrök már túl vannak az eligazításon. Ma más a főnök, mint aki tegnap és tegnapelőtt volt. Az újságírók közül valaki megkérdi, hogy miért vagyunk ilyen kevesen, hol vannak a fiatalok. Lovas Zoli szerint normális ember számára nem feltétlenül vonzó tüntetni, főleg, ha rabosítástól kell tartania. A szervezők elhatárolódnak mind a jobb-, mind a baloldali szélsőségesektől, pedig nem nagyon láttunk anarchistát, pontosabban egy ujjunkon meg tudjuk számolni őket, német volt az istenadta. Ferenc Szálasi náci volt, ne tagadjuk, ezt írta ki egy táblára, mielőtt igazoltatták volna…
| ||
Eddig ötkor kezdődött a bontás, napközben, aki tudott, odanézett. Ötig tart az építkezésen dolgozók munkaideje, kezdetben reggel hétkor rakták fel, amit mi lebontottunk, de az egyik kordonbontó szaki szerint előbbre hozták a műszakot, már hajnali fél hatkor motoszkáltak, mondja. Ma viszont halasztották kicsinyt a szervezők a bontást, a munkából jövők kedvéért hatkor kezdünk. Üdítő változatosság.
Volt, aki az első nap nem ment haza hajnalig, mert úgy érezte, amíg ott van, addig nem nyúlnak hozzá az emlékkövekhez. Megkérdezte a posztoló rendőrt, hogy tényleg úgy van-e, és úgy volt.
A lyukasórát kávézással töltjük, kicsit bemelegítünk az oda-vissza sétával. Van, aki kételkedik a sikerünkben, van, aki egyenesen kizártnak tarja, hogy célt érjünk, másnak viszont az is kevés: Orbánnak bocsánatot kell kérnie a magyar nép nevében.
Ne már. De már! 1970-ben Willy Brandt Varsóban letérdelt, úgy kért az elpusztítottak miatt bocsánatot a németek nevében. Ja. Ja, a holtak helyett nem lehet megbocsátani, van, aki ezt mondja, sokan sokfélét mondanak. Később a német közszolgálati tévének is lenyilatkozzuk, hogy tudunk Willyről, és hogy respect, mi is épp azon vagyunk. Nevet a stáb, tetszünk egymásnak. A nemzetközi sajtótájékoztatón azt is bejelentették a szervezők, hogy május elsején, az EU-ba lépésünk 10. évfordulóján piknikre várnak minket a Szabadság térre, kapnak az uniós országok meg a második világháborúban győztes hatalmak országainak követségei is meghívót. Családi piknik lesz, hozzunk magunkkal gyerekeket is.
| ||
Mécs Imre beszéde van olyan jó, mint tegnap Iványi Gáboré volt. Komolyan gondolja, hogy ha kell, a testünkkel akadályozzuk meg a szoborállítást. Hogy az ocsú a búzával, a hamis az igazzal ne keveredjék. Kezében spray, felfújja a kordonra feszített építkezési molinóra a magyar történelem néhány jeles dátumát. 1848, 1867, 1956, 1988. A szabadságharctól a kerekasztal-egyeztetésekig. A tüntetés végén az ifjú párnak, kidobó- és üzletembernek, céltalan téblábolónak öltözött civil rendőrök közül néhányan kiválnak, körbefogják, igazoltatják. Feljelentik rongálásért.
Lovas Zoli bejelenti, hogy megalakult a POKRÜSZ, a politikai okokból kriminalizáltak, kirekesztettek, üldözöttek szervezete, amely hamarosan elkezdi adatbázisának létrehozását. Reménye szerint egyszer majd jóvátételt kapnak az emlékmű elleni tüntetések feljelentettjei is, meg a munkahelyükről kirúgottak, meg az emigrációra kényszerültek – ahogy a 2006-ban elítéltek is amnesztiát kaptak és kárpótlást.
A virágok ma is a helyükre kerülnek, szépül a kert. Mobil kert. Amit ültettünk este, reggel kiássák, virágládákba rakják a melósok, behordják egy konténerbe az előző nap kirakott emlékkövekkel, a holokauszt során elpusztítottak képével, a nekik ajánlott tárgyakkal, az értük gyújtott mécsesekkel együtt.
| ||
Minden megvan, akkurátusan, barna papundeklidobozba csomagolva. Csak kérni kell és visszaadják. A virágok velünk vannak, a csekélyke számban megjelenő jobbikosok szerint a rendőrök is. Vagy különben miért nem nyomnak ránk is könnygázt, mint rájuk a Kossuth téren? Mert zsidó vagy, így az egyik. És az neked mér’ fáj? Egy másik Szebb jövőt! kiáltással iszkol, a civil ruhások ímmel-ámmal igazoltatnak végre egy bevagonírozással fenyegetőzőt. Maga miért örül ennyire az emlékműnek, kérdezzük a következőt, aki örülni akar, akár mások sírása árán is. Mert mi magyarok, kezdi, mire mi, hogy mi is mi magyarok vagyunk. Sose lesz vége.
Hét körül lekapcsolják szaki bácsit is a rendőrök: oda ütött a célszerszámmal, ahova nem kellett volna. Szabad kordont és állványt bontani, de azt, ami már be van betonozva, azt tilos, az rongálás – az meg a hely felvonulási területté nyilvánítását vonhatja maga után, és akkor esélyünk sem lesz a kordon közelébe menni. Szaki bácsi nem védekezik, nem tagad – minek. A tucatnyi kopó turistának és újságírónak álcázva tapad ránk kordonbontás közben, kezükben kamera, minden dokumentálva.
Szaki bácsi mindennap hatalmas franciakulccsal érkezik, mérnökként dolgozott, mielőtt nyugdíjas mozgalmár lett. Maga is számtalan építkezést levezényelt: csak akkor szakad be az alapozás a szobor súlya alatt, ha jól imádkozunk. Mikor körbefogjuk az őt körbefogó civil rendőröket, azt mondja, érte ne aggódjunk, több ilyen ügye is volt már, mióta csak a Fidesz van. Ő polgári engedetlen, neki nem kell ügyvéd se, joga van hozzá, nem tudnak mit csinálni vele. A német közszolgálati tévének is nyilatkozik, lencsevégre kapták, akárcsak Mécs Imrét. Igazoltatás során.
A feljelentettek közül négyet rabosítottak eddig, csupa férfit, a nők Lovas szerint ügyesebbek voltak, ügyvéddel mentek a rendőrségre. Nem sikerült politikai bűnözőt csinálni a holokauszt-túlélő Fried Alízból, bár nagyon akarták, miután „holokauszt-túlélő vagyok – élni akarok” feliratával ő is megrongálta az építkezési ponyvát. Magyar Fruzsina, az egyik szervező még fel is jelentette az őt feljelentőket, mert a rendőrök beépített embere dezinformációval zavarta meg a tüntetés nyugalmát.
Polgári kezdeményezés is született, aláírásokkal lehetett csatlakozni ahhoz a levélhez, mely az emlékmű-alapozást kivitelező cég tulajdonosának hívta fel a figyelmét arra, hogy mibe keveredett. Hátha leesik neki, hátha leállítja az építkezést. Hátha. Hátha. Hátha.
Orbán szabadságra ment, csak azért engedik a kordonbontást, mert nincs eligazító parancs, míg vissza nem jön, tippel valaki. Este 7-re lefagy a kezünk, a vas hideg, a nap lemegy, elképzeljük a végtelen számú univerzumok egyikében térdeplő Orbán Viktort. Húsvét után visszatérünk rá.
