A Vasutasok Szakszervezete szerint igazságtalan, hogy Lázár a MÁV-Volán munkavállalók egy részét jutalmazza csak

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. augusztus 1.

Belpol

A szervezet szerint minden közösségi közlekedésben dolgozó megérdemelné a hőségpénzt. 

Nem ért egyet a hőségpénz elosztásával a Vasutasok Szakszervezete, mert a MÁV-Volán minden dolgozója megérdemelné a juttatást, a leányvállalatokhoz tartozók is – közölte az érdekképviselet csütörtökön.  

A szakszervezet szükséges és jogos gesztusnak nevezte, hogy az építési és közlekedési miniszter bejelentése alapján a munkavállalók egy része SZÉP-kártyára egyszeri nettó 200 ezer forintot kap.

Azt ugyanakkor átgondolatlannak és igazságtalannak tartják, hogy csak azokon a területeken jár a juttatás, amelyeket Lázár János megjelölt.

A közösségi közlekedésben mindenki pótolhatatlan, nem lehet köztük igazságos módon különbséget tenni, írta a szervezet. 

A közlemény szerint a miniszteri döntés belső feszültségeket okozhat, megoszthatja a vasutas közösséget. Visszautasítják azt is, hogy a miniszter nem egyeztetett az érdekképviselettel a munkavállalók nagyobb csoportját érintő intézkedés bejelentése előtt. Ha az összeget nem lehet növelni, akkor kevesebb fog jutni fejenként, de egy munkavállaló sem maradhat ki a juttatásból – javasolja a Vasutasok Szakszervezete a miniszternek címzett levelében.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.