A Volán szerint az autóbusz-vezetők sztrájkja akasztotta meg a bértárgyalási folyamatot

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. december 12.

Belpol

A szakszervezet újabb tiltakozást fontolgat.

Kedden ülésezett a MÁV-Volán csoport reprezentatív szakszervezeteket és a munkáltató képviselőit tömörítő Csoportszintű Érdekegyeztető Tanácsa, azonban a „vitatott jogszerűségű sztrájk megakasztotta a bértárgyalási folyamatot”, így a munkáltató nem tett bérajánlatot.

A MÁV Zrt. közleménye szerint akár egy decemberi bérmegállapodás esélye is adott volt, ám a munkáltatói bérajánlat kialakítását célzó egyeztetési folyamatot végül megakasztotta az advent második vasárnapjára, illetve az azt követő hétfőre időzített figyelmeztető sztrájk. „A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) által megfogalmazott 25 százalékos bérkövetelés nem illeszthető össze a cégcsoport, illetve a nemzeti költségvetés lehetőségeivel, annak vitatott jogszerűsége, időzítése pedig aláásta a kölcsönös bizalmat, amely nélkülözhetetlen a 2024-es bérmegállapodás megkötéséhez” – ismertette a munkáltatói és a tulajdonosi oldal álláspontját Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette, 2024. január 16-án folytatni kívánják a bértárgyalásokat, így szerinte minden feltétel adott ahhoz, hogy az év legelején megszülethessen a 2024-re vonatkozó bérmegállapodás is.

Korábban a SZAKSZ elnöke keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, bérajánlat hiányában a Volánbusz dolgozói folytathatják a tiltakozást. Dobi István szerint sztrájk nélkül is nehéz a szolgáltatásokat biztosítani, olyan mértékű a karbantartó- és buszvezetőhiány. Sokan hamarosan nyugdíjba mennek, a jelenlegi fizetésért pedig nem jönnek fiatalok a távozó sofőrök helyére, ezért szerinte nem túlzás 25 százalékos béremelést követelni.

Hozzátette, a vállalatvezetőség által csak január 16-ára ígért bértárgyalásig az érdekképviselet felméri, támogatnának-e a munkavállalók egy újabb tiltakozást.

A szakszervezet elnöke szerint a legrosszabb helyzet alakult ki azzal, hogy még mindig nem ismerik a 2024-es béremelés mértékét, ezért visszautasította, hogy a SZAKSZ felelőtlenül cselekedett a sztrájk megszervezésével.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.